Irodalmi Szemle, 1974

1974/6 - Rácz Olivér: Álom Tivadar vétke

— A szerelvényt meg a zsoldkönyvet.

— A szerelvényt, a fegyvert meg a zsoldkönyvet.

— Meg a lőszert.

— A szerelvényt, a fegyvert, a lőszert meg a zsoldkönyvet.

—• A fegyver meg a lőszer a szerelvényhez tartozik — mondta a póttartalékos feddőn. — A teljes szerelvényt: azt kell leadni. Én ezt a jó bakancsot meg is tartom

— nézte eltűnődve, bíráló szemmel a bakancsát. — Akad otthon valami rossz bakancs

— majd azt adom le.

— Ogy bizony — mondta a cigányképű irigykedve, hogy az ötlet nem neki jutott előbb az eszébe. — Én meg ezt a köpenyt tartom meg; jó lesz ez még otthon. Ennyi csak jár az embernek három évi szolgálat után ...

— Ennyi jár, az szentigaz — mondta a karpaszományos kajánul. — De az isz lehet, hogy a kincstári készleteket isz kiosztják közöttünk, mi? Minek az már nekik ebben a fene nagy békében, nem igaz? Mindenki kap egy kötszer csomagot meg egy csajka poshadt káposztát. Mi? Az lesz majd a fergetegesz nagy öröm! Bezörgetsz az ablakon, be sem dugod a patádat a küszöbön, a virágfűzérrel feldíszített ablakon át nyújtod majd be a csajka káposztát: Ezt főzd meg, asszony, ilyet még nem ettél — hazajöttem a háborúból, ezt ma megünnepeljük!

— Nem így -leszí------förmedt rá- a: szakaszvezefő, és lázrózsák gyulladtak az arcán.

— Bezörgetek az ablakon, az asszony kidugja a fejét, én meg kiadom a vezényszót: Ágyba, Verőn! Mire az ajtóig kerülök, mán pendelben légy!... Huszonnyolc hónapja vagyunk házasok, oszt ebbül huszonhetet a fronton tőtöttem — magyarázta izgatottan.

— Egy szóval se többet, csak ennyit: Ágyba, Verőn! . . . így lesz.

— Lehet, hogy ágyban isz lesz — pimaszkodott a karpaszományos. — Csak nem egyedül. Ez itt a vész ész a kockázatosz veszély. Mindenkit érhet baleszet.

— Hogyne — szólt közbe egy komor képű tizedes, aki addig sötéten hallgatott. — Meg még olyan baleset is érhet, hogy amíg mi itt kérődzünk, azalatt odahaza a nyilasok már régen fenékbe rúgták a kormányzót és átvették a hatalmat. Akkor pedig lőttek a leszerelésnek, az asszonynak pedig majd a nyilasok zörgetnek be az ablakon. Még az is lehet.

— Azt nem lehet! — bődült el a póttartalékos. — Ha a kormányzó kihirdette a háború végét, akkor a nyilasok már nem ugrálhatnak. Pofa be és hátra arc. A nyilasok mehetnek a francba.

— Na megálljunk csak — tápászkodott fel ekkor fektéből egy köpcös, már nem egészen fiatal katona. Ez is tizedes volt, de a mellén vitézségi érem fityegett. — Na megálljunk csak. Ha a nyilasok mehetnek a francba, akkor mi lesz a zsidókkal?

— Mi lenne? — bámult rá a póttartalékos. — A zsidók is hazamennek. A b'éke az béke, vagy mi a frász?

— Na megálljunk csak — emelte fel az ujját a vitézségi érmes. — Csak lassan. Csak csendesen. A béke az béke, és a biboldó az biboldó. A biboldók visszamennek a lakásukba? Visszaülnek az irodáikba meg a boltjaikba?

A karpaszományos sötéten elvigyorodott a fogatlan szájával. — Valahogy olyanformán. Már persze a zsidók, akiket nem szipircoltak gázkamrába, meg nem vertek agyon a keretlegények, meg nem nyírnak ki még moszt a nyilasok. Miért, ez nem vág bele a programjába?

— Na megálljunk csak — mondta a vitézségi érmes. — Ha a biboldók visszaülnek a helyükre, akkor mi lesz azokkal, akiknek az állam a biboldó lakásokat meg a biboldó üzemeket törvényesen és becsületesen odaítélte?

— Nna — becsületesen? ... — mordult fel a másik tizedes.

— Nna — törvényeszen ...?! — visszhangozta a karpaszományos.

' A vitézségi érmes dühbe gurult. — Nyaljátok ki a balfülemet! — förmedt a tizedesre.

— Én tízezer pengőt öltem bele abba butikba, amit a zsidó után kaptam: azt most majd hagyjam ott a zsidónak, vagy mi a frászt? Na, hát ha otthon ilyen békét készítenek, akkor teszek a békéjükre. De a kormányzóra is!

— Nyugi — szólt közbe fölényesen a szakaszvezető. — A kormány majd kárpótolja a zsidókat is, meg téged is. Azt hiszed, a kormány erre nem gondolt? Nyugi.

— Persze — mondta a karpaszományos elmélázva. — A kormány. Miért ne? Megengedheti magának. Egy ilyen ragyogóan győztesz háború után ... Vagy nem is olyan