Irodalmi Szemle, 1974

1974/6 - Rácz Olivér: Álom Tivadar vétke

Aztán hosszú bizonytalan, szorongató kétségekkel és ujjongó lobogásokkal telített órák következtek, a hírt hol cáfolták, hol megerősítették — de a bakák ezzel már nem sokat törődtek. A jót mindig könnyebb elhinni, mint a rosszat, s noha a visszavonulási parancsot nem vonták vissza, az emberek most már könnyű szívvel meneteltek. A cél, a fárasztó, lőporfüst, üszők és vér szagú menetelések célja megváltozott a bakák jámbor, együgyű, bizakodó agyában, a cél az otthon lett. A cél a béke lett. A cél az asz- szony, a gyerek, az asztalon gőzölgő leves lett...

Csak az őrmester, az immár halott őrmester látszott megrökönyödöttnek és kiábrándultnak, amikor ott hevertek a lehántott fatörzsektől illatozó tisztáson — valahol, valamerre védelmi árkokat akartak nemrég húzni valakik valakiknek, valamiért; ezért hevertek a lehántott fatörzsek az elhagyatott tisztáson —, csak az őrmester nem elegyedett bele a találgatásokba és' tervezgetésekbe, az őrmester sértődötten zsebkendőt borított az arcára a fény és a legyek ellen, és hallgatott. Aztán elaludt.

Mint most. Csakhogy most az őrmester nem hallatott bosszús dohogásokat az arcára borított zsebkendő alatt, mielőtt elaludt volna, és nem nevezte tökfilkónak az őrvezetőt, aki akkor, ott a tisztáson, két napja, vagy talán két évtizede — a dolgok azóta végtelen messzeségekbe távolodtak — teljes hévvel és lendülettel fejtegette álláspontját a többiek előtt:

— A sváboknak ebbe már nincs beleszólásuk, értem? — harsogta az őrvezető. — A sváboknak ezzel ámen. Mi megnyitjuk az általunk lezárt frontszakaszokat, szépen lerakjuk a fegyvert — fegyvert gúúú-lááá-ba! — értem? átveszünk az élelmezésiektől három napra szóló hideg élelmet, és nyomás. Irány: kisfalunk templomtornya, értem? A svábok pedig bent vannak a csőben. Egyedül nem tarthatják tovább a frontot. Mi tehát a nagy helyzet? Ök is leteszik a fegyvert. Világos?

—■ Marhaság — szólt közbe a szakaszvezető. —• Baromság. A svábok nem tehetik le a fegyvert, mert az SS-ek kinyírják őket. És mi sem tehetjük le csak úgy a fegyvert. Előbb jegyzéket kell átadni a sváboknak, alá kell írni a megegyezést, aztán ki kell adni a hadparancsot. így szokás.

— Aha! — mondta csúfondáros vigyorral egy fekete, cigányképű legény —, sorakozó, díszmenet, a vezérkari főnök teljes díszben elléptet az arcvonal előtt, mindenki kitüntetést kap, térdre, imához, oszolj! így lesz.

— Nem így lesz — mondta megfontoltan egy vén, bajuszos póttartalékos. — Elsőbb enni adnak, aztán bevonják a tréneket: mindenki szekéren meg teherautón megy haza.

— Otthon pedig katonabanda várja, ölben viszik haza, paplanosz ágyba fektetik, a ron- gyosz gatyája fenekére szelyemmel kihímzik a vitézségi érmet a kardokkal és a tölgyfalombbal, és egy csodaszép tündérkisasszony egész nap legyezgetni fogja az illatosz, habosz szoknyájával a hősi pofáját — selypítette a karpaszományos őrvezető, akinek egy bombatámadásnál kivitte a légnyomás az első fogait, s azóta, különösen, ha izgatott volt, Időnkint erősen pöszögött. A karpaszományos ettől eltekintve is lelkes híve volt a háborúnak, miután a nyilvántartási lapján a következő épületes bejegyzés határozta meg a katonai karrierjét: „Tiszt tisztnek. Szigorúan bizalmas. Nevezett anyai ágon egy (1) zsidó nagyszülővel rendelkezik. További előléptetése nem kívánatos.” A karpaszományosnak, aki egy (1) zsidó nagyszülővel rendelkezett, fogakkal azonban nem, így hát nem voltak illúziói a háborút, sőt a békét illetően sem. Éppen ezért szükségesnek látta sürgősen tisztázni:

— Ami engem illet, én a magam vitézségi érméről tisztelettel lemondok. Az összesz kardokkal egyetemben. A vezérkari főnök pedig — villant össze a szeme a cigányképűvel —, no, ha még eddig nem, hát pontoszan moszt érkezett el a perce, hogy a vezérkari főnök tehet nekem egy szívességet...

— Márpedig kár piszkálódni — szólt közbe harsogva az előbbi őrvezető —, mi megtettük a kötelességünket. Harcoltunk, nem igaz? A többi most már nem a mi dolgunk, értem? Kitüntetéssel vagy kitüntetés nélkül — leszerelnek, és mindenki mehet haza. Világos?

— Nem így lesz — mondta komolyan egy szeplős, szőke legény. — Elsőbb még bevisznek a laktanyába, mindenkit a saját bevonulási központjához. Ott kell majd leadni a szerelvényt. Ogy lesz.

— Nem úgy lesz — mondta a póttartalékos. — Elsőbb mindenkit szabadságolnak — két hétre, három hétre, oszt csak azután kell majd leadni a szerelvényt.