Irodalmi Szemle, 1974

1974/6 - Fábry József: A Petőfi Sándor partizánosztag harcai Szlovákiában

tudják ők, mit kell csinálni. Mondván, Magyarország területéről egy lépést sem tesznek tovább. Amint később megtudtuk, ez nem egészen rajtuk múlott, és mégiscsak továbbmentek.

Rövid éjszakai pihenés után folytattuk utunkat a csaknem ezer méter magas hegygerincen át Barka, Lucska irányába. A Barka környéki hegyek délnyugati oldalán egy magyar páncéltörő alakulatra bukkantunk. Éjszakai pihenés közben megleptük őket, miután az őrséget lefegyvereztük. Felszólítottuk a katonákat, hogy álljanak közénk a németek elleni harcra. A parancsnok gondolkodási időt kért. Nem akartuk őket magukra hagyni, sürgettük a választ. A végén a parancsnok nagy remegés közepette kijelentette: ő nem akadályozza meg, hogy bárki is hozzánk csatlakozzon, de ő nem jöhet velünk. Katona, a parancs szerint kell cselekednie. Egyébként megnyugtat minket, hogy az egysége mindenféle harcot kikerül az oroszokkal. Megértik a mi nemes céljainkat és a magyar szabadságért hozott áldozatunkat. Nem akartunk velük szemben kényszert alkalmazni, s úgy döntöttünk, hogy továbbvonulunk. Alig tettünk meg pár száz métert, utánunk rohant egy rajnyi egység egy törzsőrmester parancsnoksága alatt azzal, hogy a parancsnokuk tárgyalni akar velünk,menjünk vissza.

Nem hallgattunk rájuk, folytattuk utunkat, azonban a páncéltörő egység akkorra már harci alakulatba fejlődött, és két oldalról is próbált bennünket bekeríteni, az utunkat elzárni. Osztagunk elöl menetelő része a hegyvonulat északi részére szakadva Stósz irányába menetelt, mi pedig a hegyvonulat déli oldalán maradtunk. Alakulatunk igy kettészakadt. Körülbelül kétharmad része — Ráti János és Dusza László komisszár parancsnokságával — elvált tőlünk. Mi Barka irányában meneteltünk tovább. Még a páncélosegységgel való találkozásunk előtt történt, hogy egy szakasznyi utóvédünk — Mátrai László és Tóth Gyula parancsnokságával — a hófúvásban és szélviharban eltévesztve az utat, s délre, ÁJfalucska felé haladt. A felszabadulás után jutott tudomásunkra, hogy Mátraiék szétszóródtak. Mátrai Lászlót és Tóth Gyulát pihenés közben elfogták a németek. Tóthot Rudnokon brutális kínzások között kivégezték, Mátrainak sikerült egy óvatlan pillanatban végeznie magával.

Rátiék csoportja folytatta útját a Dernő környéki hegyeken keresztül Rozsnyó irányába, majd a Rozsnyótól északra levő Csúcsom községet elérve Kozlov elvtársékkal találkoztak, ott bevárták a február első napjaiban odaért Vörös Hadsereget és a román szövetséges csapatokat.

Az általam vezetett csoport, keresve a fronton való rést, Barka és Tornagörgő vonalában, a karsztos tornai Felsőhegyen átjutva Tornagörgőnél egyesült a szovjet felszabadító hadsereg oldalán küzdő Vladimirescu román hadosztály egységével. Leigazoltak bennünket, majd Szikszón és Füzesabonyon keresztül folytattuk utunkat Debrecenbe. Jelentkeztünk a kormány illetékes megbízottjánál és a Magyar Kommunista Párt központjában, ahol a párt vezetőit tájékoztattuk egységünk tevékenységéről. Ezután Révész Géza elvtárs, a párt akkori katonai osztályának vezetője igazolványokkal látott el bennünket. Akik magyarországi illetőségűek voltak, kéthetes szabadságot kaptak, utána pedig Debrecenben kellett újra jelentkezniük. A Szlovákia területén lakó magyarokat és szlovákokat visszairányították Kassára, ahol egységünket a Kisidán levő törzs intézkedéseképpen feloszlatták.

Harcaink a csehszlovák és magyar nép internacionalista barátságának emlékezetes fejezeteit alkotják. Partizánjainkra, akik számos ütközetben és partizánakcióban tettek tanúbizonyságot elszántságukról, bátorságukról, s akik közül számosán életüket áldozták a fasiszta elnyomás elleni szabadságharcban, méltán emlékezhet úgy az utókor, mint a felnövekvő nemzedékek példaképeire.