Irodalmi Szemle, 1974
1974/6 - Fábry József: A Petőfi Sándor partizánosztag harcai Szlovákiában
Rudnokfürdőn több mint egy tucat határvadász katona és környékbeli bányász állt közénk. Simon István jászói cipész Rudnokról, Toplánszki László erdészlegény Arányidéról és mások. Itt két SS-tiszt került fogságunkba, akik félrevezetési szándékkal azt bizonygatták, hogy be akarnak állni közénk partizánnak. SS-voltukat letagadták, és azzal a mesével álltak elő, hogy egy Olaszországból erre a területre átcsoportosítandó vadászhadosztály szálláscsinálói. Átláttunk hamis vallomásukon, és miután ők is észrevették bizalmatlanságunkat* szökést kíséreltek meg. Tervük azonban nem sikerült, mert az őrizetükkel megbízott partizánok szökés közben végeztek velük. Legközelebbi településünk hosszabb időn át Aranyida, szlovák bányászközség volt. Itt újra találkoztunk az Alekszandr Nyevszkij nevét ^íselő, Karaszjov alezredes és Wronski politikai őrnagy parancsnoksága alatt álló vegyes nemzetiségű szovjet és szlovák partizánegység harcosaival. Több mint öt hétig működtünk együtt és cserélgettük települési és szálláshelyünket. Hilyó, Felsőtőkés, Alsótőkés, Mexikó-tanya, Kassabéla, ezek a Kassától északnyugatra levő községek voltak állomáshelyeink. Innen jártunk kisebb-nagyobb feladataink végrehajtására. E falvakban két esetben is megütköztünk nagyobb német egységekkel, akik egyik esetben a férfilakosságot jöttek összegyűjteni, máskor zabot rekvlráltak. Ebben az időben vertük szét Rudnokfürdőn a halálfejes, „Fehér cinege” elnevezésű, Bene János őrnagy parancsnoksága alatt álló fehér terroristák bandáját, s robbantottuk fel a lőszerraktárnak és lakókörzetként használt fürdőépületet. Ennél az akciónál 56 személyt ejtettünk foglyul. Ugyancsak itt németekből és ukrán nacionalista, vlaszovista árulókból verbuválódott bandákkal is megütköztünk, és támadásaikat sikeresen visszavertük. Gyakori állomáshelyünk volt a kassai hegyekben levő Lajos-menház. Ebben az időben egységünk a tömegesen hozzánk csatlakozott katonaszökevényekkel és munkaszolgálatosokkal mintegy 270 főre szaporodott. A környékbeli községek lakói segítettek ugyan ellátásunkban, de korántsem úgy, mint Csetnek völgyében. Parancsra az általunk kiszabott mennyiséget adták le. Egy debreceni munkaszolgálatosoktól közénk állt orvos, Blau Jenő volt az egység orvosa, akit élelembeszerzés alkalmával Stószon elfogtak, és Mecenzéfen többedmagával főbe lőttek. Hadtápfőnökünk és egyben főszakácsunk a még Lucskán hozzánk csatlakozott Dolny József volt. Nagy segítséget jelentett az élelmezés megsziervezésében és a környéken végzett felderítésben az aranyidai képviselőtestületi tanács tagja, Fockó Gusztáv, csu- csomi bányász, akit régóta ismertem. Csoportunk ténykedésére felfigyelt az egész környék. December vége felé megszálltuk Rudnok községet Is, és az ott levő magyar vonatosztálytól sok fegyvert, élelmiszert és ruhát zsákmányoltunk. Számos esetben futamítottunk meg csendőrjárőröket, és biztonságot nyújtottunk a környékbeli lakosságnak. December végén — miután a front is gyorsan közeledett — válságos körülmények közé jutottunk. Az Alekszandr Nyevszkij-partizánegység is nyugat felé indult azzal, hogy ha sikerül, Dernő, Krasznahorka-váralja környékén átmennek a frontvonalon. Nekünk sem maradt más választásunk, mint nyugat felé húzódni, ahol a front már elérte Tornagörgő vonalát. Január elején úttalan utakon, nagy hófúvások okozta akadályokat leküzdve, elértünk Luciabánya területére. Luciabánya északi részén az erdőben levő bányászházak lakói szívesen fogadtak, megvendégeltek meleg étellel, és tájékoztattak, hogy a tárna és az úri lakrész területén erős német egységek tartózkodnak. Hajnalban tovább folytattuk utunkat a mecenzéfi erdőkön keresztül. Az egyik völgyben két szénáért igyekvő katonai szekeret fogtunk el hat magyar katonával és parancsnokukkal, egy törzsőrmesterrel. A lovakat és a foglyokat magunkkal vittük. De a hűvös és sötét éjszakát kihasználva, az őrök éberségét kijátszva megszöktek. A jászó-stószi országúton tömegével vonultak vissza Szomolnok irányába a német csapatok. A mi egységünk annyira átfagyott, és meleg étel hiányában annyira el volt csigázva, hogy megtámadásukra nem voltunk képesek. Megvártuk, míg rés keletkezik a menetoszlopban, ilymödon jutottunk át a völgy túlsó — nyugati — oldalára. Ott egy malomban és környékén magyar biztosító egységek voltak beszállásolva. Megszálltuk ezt a helyet, és felszólítottuk a magyar katonákat, hogy csatlakozzanak hozzánk. Azt válaszolták, hogy hagyjuk őket békén, különösen most éjszaka,
