Irodalmi Szemle, 1974
1974/1 - Fülöp Antal: Nem fog fájni, Vihar Hadgyakorlat előtt
Fülöp Antal nem fog fájni, Vihar A hőségben egy fogat döcögött az utcán. A kocsma előtt a lő megállt és nyerített. Erre a gazda felébredt. — Már itt is volnánk, Vihar? — dünnyögte. Zsémbes, borotválatlan és püffedt volt az arca, vizet hónapok őta nem látott. A kocsmaajtő körül traktorosok, cigányok és dokkmunkások ücsörögtek a meleg kövezeten, korsóból itták a sört. A kocsis lekászálódott a bakról, ment egyenesen a kocsmába, de a járda közepén megtorpant, mintha keresne valamit, visszafordult és odaszólt a lónak: — Most rajtakaptalak vén csoroszlya! Megvénültél, már az orrod hegyéig se látsz. Hát ez a Köpködő, ahol hetven fillér korsója a sörnek? Valid be, már az embereket is csak egy-két lépésről ismered fel, de csak ha rád köszönnek vagy feléd nyújtják a kezüket ... És félsz, istentelenül félsz minden feléd közeledőtől, mert sose tudod, hogy nem éppen a vén kaszás jön-e érted. Hiába no, ilyenkor már minden táncot jár és szétfolyik egy öreg ló szeme előtt. Ezzel mászott is vissza a kocsira, de amint lábát a hágcsóra tette, Vihar nyerített... Az öreg ismét szemügyre vette az ajtót, és azt mondta: — No nem bánom, a kedvedért még egyszer megnézem. Egész a kocsma ajtajáig ment, kis ideig álldogált, s amikor visszament a kocsihoz, azt mondta: — Hidd el, Vihar, nem jó helyen álltái meg... Nem szégyen az ... Hát olyan nehéz beismerni, hogy kettőnk közül az én szemem bírta tovább ...? Az öregség nem szégyen, Vihar ... Aztán ha kell, ha igazán nagyon kell, itt vagyok én ... Ne félj, Vihar ... Ezzel a hágcsóra állt, felmászott a bakra és megrántotta a gyeplőt. De Vihar megint csak nyerített. Ekkor az egyik traktoros rámordult a kocsisra: — Miért nem bogozza ki a gebe lábát az istrángból? Véresre marta a kötél... Ilyet is csak egy kocsis művelhet... —Azt hiszi, nem látom a lovam lábát? — felelte az öreg. Lekászálódott a bakról, markával végigtapogatott a lő combján, le a pata irányába, s dünnyögött: — Még hogy vér .. .? és folyik ...? — Babra ujjakkal szabadította ki Vihar lábát a hurokból, a ló nekifeszült a hámnak, s az öreg futtában kapaszkodott föl a bakra. A kocsmaajtó körül kitört a röhögés. Zegzugos utcákon döcögött sokáig a kocsi, kijebb és kijebb a városból. Autók, traktorok és motorkerékpárok zúgtak el mellettük, kocsival eggyel sem találkoztak. A gyeplő holtan csüngött az öreg markából, mint a kettészakadt telefonzsinór. Az alkony reggelre szelet ígért, s az öreg megszólalt: — Nem fog fájni, Vihar ... ezt ígérem ... Amióta villannyal csinálják, nem fáj... Van rá pénzem, Vihar . .. Esküszöm, ha fordítva történik, más a vége ... De az életben minden fordítva történik, Vihar .. . hadgyakorlat előtt A szolgálatos altiszt ott ült az asztalnál, dél óta tapodtat sem mozdult. Tekintetét a lépcsőfordulónál elhelyezett tükörre szögezte: Ha valaki az udvarról az épületbe lépett, a tükör azonnal elárulta. A folyosókon már ebéd után égtek a villanyok, s a talpas hamutartók körül lézengő katonák most magukon hagyták a bakancsot, derékszíját és a sapkát is ... Az altiszt már harmadszor kiáltotta, hogy: — Kihallgatásra so-
