Irodalmi Szemle, 1974
1974/1 - Duba Gyula: Irodalmi karikatúrák
Girbic halihó Gál Sándor Ihaj — csuhaj, fiúkák, akarjuk a Mindent, el innen, el Dórádéba, vagy esetleg Monakóba, megfejteni a Holt-tengeri tekercseket; az amőbakort, de a Kertek-alját is lerohanhatjuk: a mikro-végtelent. Bejárni a tormalevelek közét, ezer csodájával a gyémánt-szérűt, megemészteni a Bakteri és a Csőszt, látni, bánja a szösz, ami jön, valami hozzánk méltó csodát megbámulni tátott szájjal, nedves orral, valami modern tehénylepényt, amibe belehághatunk, ami erőt ad, míg ajkunk, csillagesőben kinyilatkoztatja a Nagy Motyogást: Nem érdekel, ki olvassa a verset, nem érdekel, csak legyen, s nyers legyen, mint a kenyérillatú parasztok, mint a frissen kopasztott pecsenyeiád, és rája; rája siivöltvénysk, a Pajta felett, a Csorda felett fussunk kengyelt Honoluluba, Patagóniába, de inkább a legtávolabbi Galaxiára Körösi Csorna Sándor után. Ki mer szót ejteni nagy Magunkról? Ki sejti, hogy a Mindent akariuk? Vakarjuk világbő lelkes koponyánkat; ó rejtelem, ó titok, ó kínos panasz, ó Semmi, megfojtunk, te piszok. Ej az Izé, ez a bütykös, girhes, ez a nyikhaj, ez a züllött Minden, motyoghatatlan, 6 eimotyoghatatlan, nyersbe nem belefér. Holdszonáta, hej halihó . . . Megőrülök e hószín pubertásban, embrióságom kiteljesedésében, no, nocsak, nonocsak, etyele-petyele: így. S most figyeljetek egek, ebek, egerek: Nem érdekel, ki olvassa a verset ha én írtam, csak legyen, s nyers legyen. Nyári napéjegyenlőség idején, fiatalon tűnt fel Kozmikus holtpont c. kötetével, mint reményekre jogosító asztronómus, később azonban — Versnélküli nyersek című gyűjteményében — a szobrászat (lásd még kisplasztika, agyaggyúrás, gyurma) felé vett irányt. Azóta is sziklákkal, kövekkel, Kőlapokkal dolgozik. Girbic halihó c. verse korai nyerseiből való, míg a többi már érett férfikorának terméke. ki simogatja meg...? Ha csendben elsorvadnak a hagymák. melyek hajad termelték, ha alattomos dacuk kifáraszt merre bámulsz, hová surransz tükröd röhögő nyelvöltése elől menekülve? S fésűd fogát, mely árván meredten néz, mért töröd ki? Akkor fejeden a süveg már ócska kudarc, s a füled majd elrepül és legyet, szúnyogot keres — éhes denevér, s a szem véres térképe könnybe lábbad — hová tűnsz, a káröröm kiröhög, ha elmúlik a haj, s tompa csendben a kalap zsíros borzolt fogsora vinnyogva füledre szalad?! Mibe rejtőzöl majd, ha halott hagymáitól szökve üstököd képe elkopott; ki simogatja meg csillogó koponyád?!... szöszmöföiö vér szöszmötölő vérben borsa vész a vágynak deballa rém bömböl jégfekete roncson ittam volna mártást mértem volna rétest akasztott szívemnek havas kőmezején felmondott búbánat kárhozat sem vállalt nem mártásivónak nem rétesmérőnek kemény kóró leszek pizsamában alszom szöszmötölő vér lesz mindennapi gondom
