Irodalmi Szemle, 1974

1974/5 - Duba Gyula: Emlék és élmény

nek, s még az is kiderülhet, hogy a történelem kancsal logikájának a folytán az őseink

— akiknek a kínja még vissza-visszanyilallik a gerincünkben — valamelyik csatatéren egymás torkát keresték, bizony ez is meglehet. És el kell rajta gondolkoznotok, hogy egyszerre ennyi volt csizmás, nagysipkás gyerek járja keresztül-kasul Közép-Európa útjait, tájékozódik és a dolgok lényegét keresi, vagy éppen egymással ismerkedik, és olyan következtetésre juttok, hogy ez valamit jelent, kell, hogy valamit jelentsen, mert itt új emberi minőségek törtek felszínre és napról napra találkoznak, keverednek és kiegyenlítődnek, hogy új emberi szempontokat és viszonylatokat hozzanak létre, előkészítvén és megvalósítván ezzel a népiélek — a népek lelkének — minőségi változását egy jelentős lépést téve előre a spirálison, amely a magasabb szintű értékek felé vezet.

A szlovákiai magyar író pedig — mert ki más lenne elsősorban ezen írásom hőse és háttere — népe, nemzetisége szószólója egyre otthonosabban mozog és magabiztosabban érzi magát ebben az újkori „népvándorlásban”. Hiszen nálunk Fábry Zoltán már négy évtizeddel ezelőtt kimondta, hogy a „HAZÁNK EURÓPA”, ami éppen nem otthon- talanságunkat jelenti, hanem azt, hogy a mi haza-eszményünk nemcsak a nyelvi-nem- zeti kategóriára épül, hanem azokra az ösztönökre és reflexekre, s a belőlük következően tudatosított és vállalt erkölcsre is, melyeknek birtokában a népek egyszerű fiai mindig megértették egymást. És nemcsak megértették, hanem az összefogás jegyében igaz forradalmárok vezetése alatt egyesültek a nagy népi megmozdulások idején. Mi tudjuk ezt. Bár szülőföldünkön a régi Malmokat villamosítják, a patakokat szabályozzák és a mély vizek „feneketlen” medrét betemetik, valahogy mégis ragaszkodunk a régi képekhez, mert így önmagunkhoz ragaszkodunk, de a tengerekhez is vonzódunk, vágyakozunk utánuk. A kettő szintézise: a mi igazunk.

Rákosi Ernő: A Choc alatt (1956/