Irodalmi Szemle, 1974

1974/5 - Duba Gyula: Emlék és élmény

út után széles, nyugalmas tóvá csendesült, megállni látszott, majd — szélességét megtartva, de mélységét fokozatosan elveszítve —, egyre sekélyülve folyt tovább, hogy hatvan-hetven méternyi szakasz után medre újra összeszűküljön, vize elmélyüljön. A Perecnek ez a része valamikor közvetlenül a falum embereit szolgálta: gyereket és felnőttet egyaránt. A Malomnál, a zúgón és a turbinaházon alul, a víz fölé fűzfák hajoltak, gyökérzetük alá mély „pandalokat” mosott a körbeforgó és terjeszkedő patak. A fűzfák lombjai között, az ághajtások tövébe ágyazva, verébfészkek szalmacsomói bolyho- sodtak. A túlsó parton egy vén fűz már-már a vízre hasalt, ráncos törzséről nagyszerű fejeseket lehetett ugrani, gyökerei alatt, a pandalban pedig még fiikassal is fogtunk halat, rendszerint marinát meg busát, de néha, jószerencse esetén még kisebb harcsa is a vesszőkosár rabja lett. Gyerekparadicsom és életiskola volt a Malom és környéke: fürdőhely és halászterület. De nemcsak az, hanem lóúsztató is: vasárnap délelőttökön vagy hétköznap estefelé — kék melleskötényüket a combjuk közé gyűrve, hátul megkötve, a kötényt így fürdőruhává alakítva át — meglett férfiak és gazdalegények mosták itt a lovaikat. Az asszonyok meg a nagymosást végezték a malomnál: térdig álltak a vízben, mosófájuk szaporán csattogott a háziszőttes fehérneműn: csíkos dunnahuzatokon, érdes lepedőkön, vászongatyákon és pendelyeken.

Amilyen idillikus és adakozó kedvű volt a Perec a Malmon alul, olyan tiszteletet parancsolóan félelmetes és komor a zúgokon felül. A zúgóval elválasztott vízszakaszok között kétméternyi szintkülönbség lehetett. Felül a patakmeder mintegy nyolc méternyi, s a vize — kétharmada szélességben — egy öreg Francis-turbinára folyt, egyharmada pedig a zúgókon zuhogott alá. Két partját deszkahíd kötötte össze; a turbinaszakasz fölött néhány méter széles volt, majd egyre keskenyedett, s a zúgok felett már alig egy méternyire szűkült. Sűrű vasrostélyon át folyt a turbinára a víz, a fémpálcák felfogták az ágakat, szalmacsomókat, állattetemeket s más hulladékot, amit a Perec hozott. S a híd deszkáiról látni lehetett, ahogy betonházában a Francis-turbina morogva és bömbölve, óriási erővel és már-már elemi haraggal őrli, kavarja a vizet. Kásává őrölné, aki oda beesik, minden csontját összetörné! A zúgók felett még ijesztőbb látvány, való- gos apokalipszis tárult a borzongó gyerek szeme elé: a súberek előtt alattomos, mélyre nyúló tölcsérek alakjában forgott, örvénylett a víz, mintha mindent el akarna nyelni. Megforgatna és lehúzna a mélybe! ... — mondták figyelmeztetően nagyok — jól fo- gódzj...! Itt éreztem meg gyerekkoromban a félelmet, a zúgók meg a turbina felett, a Malomnál: álltam a deszkahídon és borzongtam, képzeletem intenzíven és érzékletesen rajzolta elém a tragikus lehetőségek képét: mi lenne, ha a vízbe esnék? De a veszély izgalmát, a gyötrő kíváncsiságot és a vállalt kockázat felett érzett örömöt is itt tanultam meg élvezni, itt a bátorság lényegét ízlelgetni, mely abból állt, hogy legyőztem magamban a félelmet, bele-belenéztem a rettenetes örvényekbe, rettegtem a veszélytől, és mégis újra meg újra fölmentem a deszkákra, bámultam az alattam tomboló, gyilkos erejű habokat, a rám leselkedő mélységet. S közben lúdbőrzött a hátam, görcsösen markoltam az érdes fakorlátot, remegve kapaszkodtam a zúgókeret esőverte gerendáinak szürke testébe, s a lelkem mélyén örültem, amikor otthagyhattam a hidat. Vonzott és taszított is egyszerre a víz tombolásának a látványa, megrémített és delejezett.

A látvány és a hozzátapadó érzés máig bennem van, talán kitörülhetetlenül. Alkotó részemmé, tudatom építőtéglájává vált. A pszichológusok azt mondják, hogy az ember egyéniségének az alapvonásai már a korai gyerekkorban, négy-ötéves korára kialakulnak. Móricz Zsigmond írja, hogy ő tízéves korában már majdnem mindent érzett és tudott, amire későbbi munkájában, írói-emberi magatartásában támaszkodott. Az iskola formálja, alakítja és betetőzi, s az élet keretek közé szorítja a jellem méreteit és összetevőit, de a gyerekkor adja a meghatározó alapokat, az rajzolja a kontúrokat. Később már az ember egyéni képességeitől, benső erőitől, értelmi és érzelmi tartalékaitól függ

— a külső körülmények adta lehetőségek mellett —, hogy milyen irányban és milyen messzire rugaszkodik el és száll fel azokról az alapokról, melyeknek a megépítéséhez semmi köze nem volt, mert a világ adta neki őket, útravalóul egy életre. Ha felszáll, s repülni tud, nem úgy jár, mint a gúnárunk, hogy tévéantennát verve le a háztetőről, jól megüsse magát.

így él ma is bennem a Malom képe, s így a többi kép — egyik csak vályog, a másik tégla, a harmadik meg éppen faragott gránitkő a lélek épületében. Ilyen a Mélyvíz,