Irodalmi Szemle, 1974
1974/5 - Duba Gyula: Emlék és élmény
Duba Gyula iAdalékok a lélek fejlődésének természetrajzához) A feleségemmel és a kislányommal nyaraltunk otthon, amikor, egy este azt mondta anyám,: — Menjetek el a Malomhoz a libákért...! — Jó — mondtam erre én elmegyünk, hazahajtjuk őket. — A gúnárra .yigyázzatok... a múltkor felszállt a levegőbe, és nekirepült egy lóvéantennának. s. lesodorta a háztetőről... —/Én'majd vigyázok a gúnúrrá. • . .— ígérte a kislányöm!. A kerten át elindultunk á Malom felé. Amikor a pajta falainak.a romjai között kl- 1 értünk a mezőre, a távolban, kilométernyi messzeségben ' facsoport lombjait láttuk. Rámutattam. ,. ... " — Ott a Malom .... — mondtam komolyan és magabiztosau oda megyünk. Az őslakos mutatja ha,sonló biztonsággal a háza táját az idegennek, és önérzetes nyugalma mögött az..a gondolat rejlik, hogy én már csak tüdőm, hol van a Malom, ,,mert..a'gyerekkorom, jelentős részét a zúgójában, a Perec vízében töltöttem el. Mentünk a poros, mezei úton a Malom felé és a libákról beszélgettünk; hogyan sodorhatta le'az a szeleburdi gúnár, a tévéantennát'a .háztetőről? Majd rátértünk az, állattenyésztő-telepet keresztező, a Malom felé vezető, keskeny, betonúira, és három magas ’árpahegy — féltucat vagonnyi, a.szabad ég alatt felhalmozott árpa — mellett megnéztünk két ég felé ágaskodó transzportőrt; hely hiányában a szabad ég alatt szárítják a kombájnok által kicáépelt gabonát. Szerencsére kedvező, meleg és száraz az idő. Az út két oldalán poros'a fű és a.gizgaz, utunkat bogáncsok és ökörfarkkóróvirág sárga lándzsái szegélyezik. Nem sokať gyalogoltunk, tíz perc múlva '.a'-palatetős fehér épületek és az előttük álló nagylombú topolyafák egyre inkább elénk tárulkoztak a domb mögül. Csak amikor már egészen beértünk az udvarra, akkor láttam meg az új képet, amely elfedte előlem a régit, az emlékezetemben levőt, mert'..ez 'itt valós volt, a másik, ' áz emlékkép még csak,illúzió, árnya egy régi valóságnak. A Malom kétemeletes épületéről mintegy nyolc méterré fűvel sűrűn' benőtt oldalú szabályos mederben, csendben és alázatosan folyt a Perec. A'lassan dél felé tolódó víztükör felett keskeny deszkapalló nyúlt át a túlsó partra. S ahogy a patak' egyenes vonalán végignéztem, fölfelé, a ladányi, majd lefelé, a fegyverneki határ irányába, medrét mindenütt ilyennek láttam: szabályosnak és egyenesnek. Földbe gyökerezett lábbal' álltam á palló előtt, magamban ösztönsen védekeztem a látvány ellen, s képzeletemben a Malom és a Perec mái képére vetítettem az egykorit, melyet az emlékeim ■ között őrzök. Ezen ii' képén a Malom épülete mellett, mintegy ahhoz ’hozzáragasztva, ablaktalan, cseréptétős házikó nyúlt a víz fölé — a turbinaház —, alóla a sZürkészöld mélységből hcílk morájfással bugyogott elő a víz. A turbinaház mellett volt a zúgó: két méternyi magasságból három széles, erős vízár zúdult alá a kövezett óldulú betonmedencébe, s habösan tajtéközva és^ kavarogva örvénylett tovább. Itt-volt a legvadabb á víz, á belé- ' esett tárgyakat'megforgaťfá, mága alá gyűrté, éš nem en&edte tovaúszni, állandóan Vissisasodorta őket a zuhogók alá, erejét fitogtatva játszott velük. Ha a három |,súbert” (zsilipet) fölengedték, még a legjobb úszók sem merészkedtek bé: ide; egýszer egy 'híres, úszót-hosszú póznákkal' keltett.az-iörvényből kipiszkálni, úgy megesúfolta a Perec ‘vize; A'Zúgón alázúduló és a turbina alól előbugyogó pataki néhány. méternyi nyugtalan emlék és élmény
