Irodalmi Szemle, 1974
1974/4 - FIGYELŐ - Mészáros László: Önarckép és vallomás (Móricz Lili: Kedves Mária! Móricz Zsigmond levelei Simonyi Máriához, Madách 1973)
tudományos nyelvben a zártabb forma kizárólagosságáról (51) mondottak (a nyelvtudományi példa nem számit) szintén ezt igazolják (az irodalmi nyelvben a tudományos nyelv ma meghatározó}; az úzus magyarázatába a fonetikai analógiákat is bevonnánk. Recenziónk végére érve összesítenünk kellene a mérleg kialakítása céljából a kötet erényeit és hiányait. Nem akarunk azonban ismétlődésekbe bocsátkozni, a figyelmes olvasó amúgy is betájolódott már bizonyos irányba, vagy a kötet ismeretében kiigazítja az általunk kijelölt súlypontok helyét. A „hiányok“ körletében ezért inkább azt hozzuk fel, hogy a kötetből a szerző több jelentős tanulmánya valóban hiányzik. Az egyiket említettük, a statisztikai jellegűek közül ilyen még A novellaelemzés új mód- szerei-ben (Saerk. Hankiss E., Bp. 1972) megjelent „Négy novella stilisztikai elemzése statisztikai módszerrel“ (a „Kommunikációelmélet, stílus, szövegelemzés“ [33] ennek előkészítő „kvalitatív“ részlettanulmánya) vagy pl. Illyés Gyula képversének az elemzése „A képvers és az olvasó (Irodalmi Szemle XI 1968, 11. sz. 924—929; Zs. T. elemzésével rokon célzattal, szövegét és prózafordítását közölve, idézi a verset Poétikájában Hrabák professzor is [Hrabák, J., Poetika. Praha 1973, 175—6 J). Az értékek és eredmények rovatába pedig a már kijelölteken kívül főképpen azt írjuk be, hogy a kötetben kirajzolódik a kutató saját tudományos horizontja. Zsilka Tibor munkásságára és magatartására a tudományos egzaktságra törekvés, a szakirodalom tüzetes tanulmányozása, a lényegesnek gyors és tömör megragadása jellemző, távol áll tőle a nemcsak az irodalmi, hanem a szakfolyóiratokban is hódító zsurna- lizmus. Statisztikai elemzései a tudományszak szerves tételeivé váltak, a magyar és a szlovák stilometriában egyaránt jelentős eredményt képviselnek. A „minőségi“ elemzésben bizonyos részeredményeket, az elméleti tételekkel és a módszenek alkalmazásával végzett kísérletezést mondhatja sajátjának — hogy a tárgykörrel való érintkezésben impulzusokban gazdag és releváns kapcsolatokat teremt, az, reméljük, a műfaj szabályait áthágó ismertetésünkből kitűnik —, a további siker e téren a módszer és a téma találkozásától függ, a feltételek mindenesetre adva vannak. Zeman László önarckép és vallomás (Móricz Lili: Kedves Mária! Móricz Zsigmond levelei Simonyi Máriához, Madách 1973) 1. A Móricz-irodalom Tőzsér Árpád bizonygatta valahol, hogy minden valószínűség szerint Móricz Zsigmond nem volna „Móricz Zsigmond” a Móricz-irodalom nélkül. A konkrét példa azt az általános tételt illusztrálja, hogy a művész által kiváltott visszhangok és reakciók önálló művekként zárkóznak (zárkózhatnak) fel a művész alkotásai mellé és pozitívan, vagy negatívan befolyásolják az életmű összhatását. Móricz Zsigmond életének hatvanhárom esztendeje (1879—1942) az újabb magyar történelem egyik legviharosabb korszaka volt, és ezt a kort prózában talán ő fogalmazta meg a legteljesebben. Mellette olyan művészek, mint Ady, Bartók, Kodály és Medgyessy Ferenc. Móricz Zsigmond nagyságát már a kortársak közül sokan meglátták. Ady Endre minden tartózkodás nélkül elfogadta őt igaz barátnak, mert megérezte benne a rokon lelket. A Nyugat 1911-es Móricz-estjére küldött versében (Levél-féle Móricz Zsigmond- hoz) talán a legfrappánsabb, legszintetikusabb jellemzését adja Móricz művészetének: „Erős vagy, mert erős lelkedben az Élet. Ezer kimondatlan magyar bánat, titok, Szépség várja vágyón: Móricz beszélni fog. Hisz én is kimondtam néhány magyar-újat,
