Irodalmi Szemle, 1974
1974/4 - FIGYELŐ - Mészáros László: Önarckép és vallomás (Móricz Lili: Kedves Mária! Móricz Zsigmond levelei Simonyi Máriához, Madách 1973)
De mesekirályfik táltosai fújnak, Ördög hordjon el már minden bolond verset: Életet kívánunk, valószínűt, nyerset S amit meg nem adhat rímek ezer hadja. Mi új Ludas Matyink többször visszaadja.” Czine Mihály szerint ennek a versnek szinte minden gondolatát tanulmánnyá lehetne oldani. Ebben a versben szinte Móricz egész életútja is benne foglaltatik: „Papnak indult lélek, de szabad pacsirtás, / Szentírásos ember, kinek szent az írás”. Nem csoda hát, ha ez a művészi és emberi nagyság erős visszhangokat és heves reakciókat váltott ki. Szinte minden jelentős gondolkodónk írt róla. Féja Géza könyve már 1939-ben megjelent, és 1943-ban Németh László is könyvet írt Móriczról. A háború utáni irodalomtörténeti feldolgozások mellett (Kozocsa Sándor, Nagy Péter, Czine Mihály, Vargha Kálmán) sorra jelentek meg az olyan könyvek is, amelyek gyújtópontjában az ember, az apa, a barát és a munkatárs áll. Móricz Virág az Apám regényében főleg gyermekkori emlékeiből építi fel a nagy művész arcképét, majd a Móricz Zsigmond szerkesztő úr ban a Nyugatnál töltött éveket eleveníti fel. Móricz Lili Fecskék a verandán című könyvében a leányfalusi ház emlékeiből rajzol képet. Móricz Miklós a Móricz-lányoktól eltérően nem a nagy íróról beszél, hanem az íróvá érés történetét írja meg Móricz Zsigmond indulása című művében. Ezekhez a művekhez kapcsolódik most Móricz Lili legújabb könyve (vallomása), ahol Móricz Zsigmondnak Simonyi Máriához írt leveleiből kerekedik ki a művész finoman árnyalt önarcképe. 2. A rab oroszlán Móricz Zsigmond szüleinek a házassága különös, regényes házasság volt. A paraszt Móricz Bálint feleségül vette a paplány Pallagi Erzsébetet. Egy olyan Pallagi lányt, akinek az ősei között valamikor bárók is voltak. A huszonhat éves Móricz Zsigmond házasságát ugyanilyen különösnek tekintette az egész rokonság. A lány anyja mindenekelőtt a lánya jövőjét iéltette, Móricz Bálint viszont fia országváltoztató tetteiről álmodozott, és ebbe a képbe nem nagyon illett bele az egyszerű kis tanítónő. Holies Eugénia azonban Janka néven bevonult az irodalom- történetbe, mert nemcsak feleség és élettárs lett belőle, hanem az író nőalakjainak százarcú modellje is. A házasság a boldogság ígéretével indult. A Móricz-házaspárt a kis Virággal megörökítő fényképről még harmónia és szinte idilli boldogság sugárzik. A megértést azonban lassan marakodó ellenkezés váltotta fel. Kőre talált a kasza, mondja a szlovák közmondás, és szikra, sikoltás kísérte ezt a találkozást. A boldogtalanság, a szenvedés maguk építette ketrecéből egyikük sem tudott szabadulni. Amikor aztán huszonegy év után a férfi mégis szabadulni akart, az asszony úgy távozott, hogy örökre élő, égő emléket hagyott maga után. „Én Janka nélkül — Írja Móricz Zsigmond Janka öngyilkossága után — nem lettem volna az, aki lettem, s Janka nálam nélkül egy pontos, szolid, egyszerű és finom polgár asszony lett volna” (idézi Czine Mihály: Móricz Zsigmond, Gondolat 1968). Vagy Máriához intézett leveleiben: „Három szerelmem volt: a feleségem, Ady és maga” (42. oldal.) „Én egy rabszolga vagyok, aki mindig asszonytól függ. 21 évig egy nő abszolút rabságában” — írja Móricz a Máriával folytatott levelezés kezdetén. Mi volt tulajdonképpen annak a nagy rabságnak a lényege? Bonyolult dolog ez, és minden bizonnyal több vonatkozása van. A legáltalánosabb talán az, hogy két erős egyéniség képtelen — helyesebben mondva nehezen képes — tartósabb összeforrásra, mert mindegyik a maga útját akarja járni. Az összetűzésekből felszabaduló energia aztán lassanként, mint a rozsda, szétmarja az acélkeménynek hitt kapcsolatot. Manapság is gyakori az ilyen eset, de ma mégis léteznek elérhető megoldási lehetőségek. Móriczék számára azonban nem létezett becsületes megoldás. Illetve mégis akadt, de Janka önfeláldozása csak a másik számára nyitotta meg a becsületes utat. Bizonyára ez az, amit Móricz sem tudott elfelejteni. Első felesége fényképét haláláig magánál hordta.
