Irodalmi Szemle, 1974
1974/4 - HAGYOMÁNY - Szántó György: Fekete éveim
küldte neki levelemet Komáromba, így találtunk egymásra. Három évig leveleztünk, amikor aztán meghallottuk egymás élőhangját is. Levelezésünkbe bekapcsolódott Fábry Zoltán is, Földes elválhatatlan barátja. Sokat adott nekem akkor ennek a két embernek testvéri együttérzése, meleg, erőteljes férfiszót... Gyújtó tavasz A magyar börtönök húsvéttalan hőseinek Kozmosz gyarmatán a kábelt elszaggatták csak bujdosva jár a hír a nagy Világünnepről — köztünk élőhalottak fagya sugárzik, árnyékreflektorok csóválnak egymásra: emberek! éhes sebtömeg, itt árnyék a fényforrás: vérző, fekete fényszúró csontkarok égő húsba beletört ölelése ..... a világmosoly arcunkon cseppkővé dermed, nyakunkon fenik a kést, mellünkben töviseket forral az álsimogatás — a gyermekeket keresztek dajkálják, méregpatakok hallelujáját ólomdombok visszhangozzák: meghalt az ember! — feltámad az ember! harangok rohannak határról határra, falvak szívén táncoltak — szerelem, tűz sikolt; a Nap lángemlőt duzzaszt, tejjel telt a harmat, a ráncos Föld szopik az örök gyermekségből... holtak ujjai közt már virággyökér zsendül, a mélység mikrofonján riadó dörömböl, vihartelefont szerelünk a zúgó idegekből — halk óraütések hiába csitltják a lelkiismeretet, tornyok szemében föltámadás bíborharangja rémlik: forr a káosz-szédítő, fénylő rajzás ... mi most akarunk nőni följebb, följebb: hogy minden élet ránk ülepedjék és hogy minden élet belőlünk kacagjon! gyújtó tavaszba lengetjük pányvátlan hitünk, roggyant palánkokon gyújtó kedvünk ugrál, széttörjük az álomtáblákra Írott életet: mert nincs halálunk, ha feltámad a Nép! a Jövő tallérainak gyermekarcokat gyűjtünk kérve, rabolva és csukott városok előtt megcsörgetjük a feltámadás kincsét s a falakra jerichoi hangok lángrügyeit ültetjük — testünkből a nyomor mithosz hegedűit faragta, rajtuk a Lélek diadaléneke strázsál... vérünk gyülekezik a pislogó lámpákban és egyszer csak villan az emberi fény; mindennap jöhet a nap: végtelen embertenger sós borral árasztja a pállott ereket, dermedt testekből maholnap kicsap a zászló: mindenki hit! mindenki vezér! és mindenki: tett!
