Irodalmi Szemle, 1974
1974/4 - Zelinka, Milan: Ballada az idősebb testvérért (Elbeszélés, Nóta János fordítása)
rosszéknek az irodában különböző helyekre állítottam és az ajtóhoz jártam nézni hogy a karosszékecske megfelelően van-e elhelyezve mutogattam a vállalatnál az embereknek az osztályokról és ők megkérdezték minek néked ez a kis karosszék a gyerekeknek válaszoltam miféle gyerekeknek kérdezték gúnyosan az enyéimnek feleltem én a tieidnek mondták milyeneknek hiszen neked nincsenek is fejüket kollégáik felé fordítva észrevétlenül felém húzódtak ugye hogy betértél ma reggel a Maryničhoz mondták nem tértem be feleltem de bizony betértél nem én válaszoltam ne tagadd régóta tudjuk hogy oda jársz minden reggel de bizony nem járok mondtam fogadjunk egy százasba no fogadjunk hitetlenkedve csőváltáik a fejüket kinyitogatták a szekrényeket ugyan találnak-e bennük félig telt páliskásüvegeket aztán az ablakhoz léptek kihúztak egyet az üres palackok halmából amelyek isten tudja mióta voltak ott szagolgatták egyiket a másik után nem egyben se volt semmi nevettem rajtuk hol hát kérdezték orrukhoz emelve a következő üveget abban se volt semmi nevettem hol hát kérdezték már a fokozódó düh zuhatagában és én hirtelen a folyosóra rohantam és hahotázni kezdtem nyisd ki kiáltották még mindig nevettem nyisd ki hallod nevettem a korlátnál álltam madártávlatnyira a városunk fölött és elképzeltem az igazgatóhelyettesünket hogyan verdesi kopasz fejét az ajtóba minden nevetséges volt rajta a szarvak melyek csiga- vonalszerűen nőttek ki hirtelen a homlokán mint egy jókora kosnak gladiátorszerű tömpe orra a cafrangosan elálló fekete és piszkos bojtok az oldalán de leginkább az a konok nyakassága amivel újból és újból nekiiramodott és homlokával az ajtónak rontott hogy az szinte beledördült és fölötte a falról hullni kezdett a vakolat a kis karosszékben tényleg örömöm tellett amit aztán derűs tettem apróira váltottam mint valami kofa ide-oda jártam rámosolyogtam mindenkire alig bírtam uralkodni magamon hogy ne hahotázzak amikor a folyosón ugrabugráltam és a saját groteszk mozdulataimat figyeltem az értekezleten amit tízkor nyitott meg az igazgató egy bizonyos fontos dolognál hirtelen minden ok nélkül harsány nevetésben törtem ki úgyhogy mindenki meglepődve nézett rám és amikor már néhány óra múltán kimerültén és elkeseredetten a vállalat lépcsőjén ültem a kacagás gépiesen tépdeste belső szerveimet zavaros folyócska fojtott bugyogásával tört ki belőlem úgy hogy a köny- nyem is kicsordult tizenkettőkor a városunk egy bizonyos tisztelt személyével olyasmit tettem hogy hallatán még a legtapasztaltabb funkcionárius és elnémult volna nem tudom mi ütött belém de amikor ez a rendkívülien kövér és magas férfi magabiztosan az irodámba lépett hogy valami apróságot kérdezzen meg természetes hangon hirtelen fölálltam és hellyel kínáltam a kis karosszéken a férfi először sápadt lett mint a fal aztán szörnyen elvörösödött végül kiabálni kezdett ez volt talán élete legnagyobb sérelme mit képzel maga mit képzel maga tulajdonképpen és az igazgatóhoz ment akinek elpanaszolta hogy milyen szemtelen és pimasz vagyok fél kettőkor hívtak az igazgatóhoz és mondták hogy szigorú büntetés lesz a dolog vége kettőkor rémesen fájni kezdett a fejem és háromkor már hálát adtam az istennek vogy végre szabadulhatok csiak az utcán vettem észre az egyenetlenséget a gyerekek öten voltak székecske viszont csak egy biztos hogy ebből félreértések támadnak veszekedések és ne adj isten még szörnyűséges verekedések is hogy elejét vegyem minden lehetséges aránytalanságnak még egyszer elmentem az üzletbe és még négy székecskét vásároltam drága gyerekek mondtam amikor hazatértem karosszékeket hoztam nektek gyertek és válasszatok a saját belátásotok szerint kinek milyen tetszik olyat de a gyerekek nem mozdultak a helyükről csak az idősebb testvér jött és választott rögtön kettőt még nem is volt időm tiltakozni ő már a kők támlás széken ült lábát a zöld támlásra helyezve megengeded mondtam és a zöld támlás székhez léptem ez talán Jašéké dehogy ez a szék az enyém mondta az idősebb testvér
