Irodalmi Szemle, 1974
1974/4 - Zelinka, Milan: Ballada az idősebb testvérért (Elbeszélés, Nóta János fordítása)
talán nem mozdulhatok már minden olajat elhasználtam szárazra jutottam és félni kezdek nagyon hogy megmozdulok-e még végképp valamikor türelmetlen emberekkel volt tele a tejcsarnok egyikből a másikba jártam és új utcákba vettem be magam ablakok alatti sötét átjárókon át mindig új bizakodással hogy végül mégiscsak találok egy üreset föltételeztem hogy Gavrik és Jašek nem lesz türelmetlen és semmit sem hánynak majd a szememre és ekkor arra gondoltam hogy valami játékot tehettem volna nekik az asztalra ahogy az új utcák torkába belezuhantam az öröm édes érzése fokozódott bennem hogy végre hosszú idő után másoknak örömet szerezhetek hogy valami hasznosat és szükségeset teszek érdekükben oly tiszta öröm volt az mint a hegyipatak vize szinte elállt a lélegzetem én drága gyermekeim kiáltottam fel magamban bárcsak minden reggel így rohangálhatnék az érdeketekben jó apátok leszek törődni fogok veletek akarjátok-e lelkemben sokezer gyereket hallottam kiáltani akarjuk akarjuk huszonöt kiflit kérek mondtam az egyik tejcsarnokban és szót fogadtok-e egy picit legalább dobogta a szívem és a gyerekek kórusban felelték szót fogadunk szót fogadunk mennyit is akart kérdezte az elárusítónő forró veríték vert ki jártam a várost és hosszú idő után a paraszt föld adta megnyugvását éreztem újra aki fölszántott földjének mezsgyéjén ül tavasszal délután a méhek zümmögnek a nap lemegy magányos varjak sétálnak a barázdák között és szedik a tavalyi diót míg a paraszt nedves földrögöket emel fel és szétkeni az arcán a fülén aztán kék alkonyi párában látom őt ahogy estefelé nagy épületekhez támolyog részegen szörnyen magabiztosnak látom s szeretem őt amikor alázatosan átadja magát a földnek amikor a lovakat tereli szeretem őt és a kamrában két oldal fehér szalonna között lógó átizzadt öreg sapkáját és amikor hallgatagon egy nap a szénapadláson a sógornőjével szeretkezik és meg se mukkanok amikor késő éjszaka kis kézifűrésszel nekivág a díszakácoknak amik a töltés mögött nőnek a folyónál abban a faluban történt ez ahol laktam valamikor reggelenként hívtak pirogot enni a konyhából a verandán át aszott apáka botorkált le az udvarra pizsamában és mérgesen szitkozódott hogy megint bementek a kiskertbe a tyúkok akkor nem tudtam megérteni az embereket akikkel éltem könyvek fölé hajolva görnyedtem napokon át jegyzeteltem belőlük és odakint meg bévül a fák meleg lágyékaiban az utakon az asztaloknál és hátul a házak mögött az életem illant el visszahozhatatlanul s vele együtt a létemnek minden értelme s amikor aztán három év különválás után visszatértem arra a helyre azzal a szándékkal hogy letelepedjek hatalmas szürke tavat találtam ott házak és emberek helyett fölötte felhők csüngtek fenekén ott hevert az egész falu sorsa és úgy tűnt hogy ott lent a kidöntött akácok és a hársak törzsei közt mindörökre megfeneklett az én sorsom is és már sosem halászom ki onnét letettem a táskákat a bevásárolt holmival a földre letöröltem homlokomról az izzadságot és lopva benéztem a nappaliba a gyerekeim az asztalnál ültek és nyugodtan szórakoztak a gyerekek minden reggel velem ettek és én nagyon örültem ennek kiszámítottam számológépen a vállalatnál hogy ha ez így megy tovább kitartunk a pénzzel tizenötödikéig ha meg valami okból mégsem sikerülne van még pénzem a bankban is ezt megállapítva szemlátomást megfiatalodtam hogy véletlenül szégyenben ne maradjak ha a bank a kellő napon netán csukva lenne rögtön elugrottam és kivettem azt az ezrest és mivel volt még egy kis szabad időm kószáltam az üzletekben és nézegettem a dolgokat hogy mit kellene még venni a gyerekeknek a bútorüzletben apró fonott karosszékek tetszettek meg nagyon főleg az egyik a támlája kék háncsból volt 'ki is próbáltattam rögtön megkértem egy nézelődő kislányka anyját hogy engedélyezze s amikor a lányka beleült tetszetősen a támfára téve csöpp kezét a kis karosszéket kifizettem és boldog mosollyal az arcomon kiléptem az utcára megláttam a kislányt a kirakaton át ahogy néz utánam az üveghez léptem fintort vágtam vidáman intettem neki ős eltűntem a tömegben egész nap örültem a kis ka-
