Irodalmi Szemle, 1974
1974/4 - Zelinka, Milan: Ballada az idősebb testvérért (Elbeszélés, Nóta János fordítása)
szóvá is tettem ezt egyszer és egy kicsit a szemére is hánytam hogy miért így alat- tomban mondtam halk és alázatos hangon jóakaratú ember vagyok én tulajdonképpen miért csinálod nem bízol talán bennem dehogynem mondta halkan csak szégyellem magam a fivérem egyre többet kér tőlem és lassacskán már nem lesz mit adnom neki de hét miért nem mondtad ezt rögtön szóltam vehetsz amennyit akarsz csak ne szégyelld magad vegyél amennyire szükséged van mindegyiküknek kell azóta megízlelték az élelmet kívánják egyre többet akarnak mondta és én láttam rajta hogy nagyon szégyenkezik de hiszen az nem tesz semmit hogy egyre többet akarnak nem vagyok én koldus és ha kedvük tartja lejöhetnek ők is ide az asztalhoz szívesen látom őket sőt nagy megtiszteltetés lesz az rám nézve tettem hozzá Gavrik rögtön fel is kelt és gyorsan a vászonra lépett hogy jelentse nekik a meghívásomat szemlátomást izgalommal fogadták de bárhogy is igyekeztem megérteni furcsa zsibongásukat futkározásukat és meglepően gyors átcsoportosulásukat sehogy se tudtam rájönni az értelmére úgy tűnt hogy nagy zavarban vannak és hogy nagyon örülnek a meghívásomnak de mintha szörnyen restelkednének vagy szégyenkeznének is egyúttal lehet hogy volt ebben kételkedés is vajon tisztességes-e a szándékom amikor Gavrik visszatért az asztalhoz meg se lepett nagyon hogy milyen határozatlansággal és bizalmatlanul fogadták a vásznon ajánlatomat Gavrik elmondta végül hogy hosszú és fárasztó vitákat folytattak javaslatomról és ezek eldöntetlenül végződtek és hogy ne haragudjak rájuk hát hiszen nem haragszom mondtam miért kellene még haragudnom is de az ok amiért meghívásomat elutasították addig motoszkált a fejemben míg végül is meggyőztem Gavrikot hogy legalább egyikük jöjjön az asztalhoz másnap reggel amikor teáskannával a kezemben végre bementem a nappaliba az asztalnál ott ült a másik fiú is az aki a 'képen a díványon üldögélt Jaško vagyok mutatkozott be üdvözöllek mondtam és vállon veregettem hallgatagon és fesztelenül reggeliztünk Jašak a szó szoros értelmében rávetette magát a kiflikre és én megelégedéssel figyeltem hogyan tünteti el az ételt hamarosan kiürült a kiflislkosárka és ők ketten a csészéket letéve szinte csalódottan emelték fel a fejüket és sokáig kérdőn néztek rám mondtam hogy várjanak egy kicsit hogy rögtön visszatérek és a sarok mögötti tej - csarnokba mentem be kell vallanom hogy nyomasztó érzések nélkül nem tudok elmenni az emberek mellett a lakótelepünkön tulajdonképpen ismeretlen emberek ők nem tudok róluk semmi közelebbit ám egyúttal ismerősök is mert minden reggel találkozunk munkába menet mindig ugyanabban az időben és ugyazon a helyen más öltözékben mindig és más ütemben haladva és voltaképpen furcsa hogy szóba se elegyedhetek velük nem kérdezhetem meg hogy hogyan aludtak jó éjjelük volt-e és szépek voltak-e álmaik így hát hovatovább ellenségükként találkozók velük a mellemben egyre áthatóbb fájdalommal érzem hogyan tágul közöttünk az az irdatlan szakadék amelyet valaki ismeretlen rakott közénk már akkor amikor mint valami juhnyájat a 36 b j-be vagy a 99 b j-be költöztetett ide a lakótelepre és életfogytiglan erre az égbekiáltó véres hallgatásra ítélt az embereken akikkel találkozom változó és ízetlen minden és az egyetlen ami állandó rajtuk ami nem változik de ami annál inkább sebet üt rajtam az a tekintetük a szörnyű és idegen tekintetük mintha azt kérdeznék miféle ember vagyok miit keresek ezen a telepen és mit csinálok itt voltaképpen miért jöttem ide egyáltalán hogyan kerültem ide és honnan és miért járok ezek mellett az emberek mellett állati gyűlölet nyers görcsébe rándulva a legszívesebben arcul ütném őket mert fájdalmat okoznak nekem mintha már teljesen érzés nélküli lenne ez a világ mintha sose létezett volna semmilyen isten mintha tőlük én semmit se kérdezhetnék mintha tiltva lenne bármelyiküknek is hasonló kérdéseket föltennem mint amilyeneket ők tesznek föl nekem és mintha az ő cselekvésük és létük már születésüktől fogva tabu lenne míg nekem napról napra ki kell küzdenem a jogot az életre szürke júniusi délelőttökön hirtelen iszonyattal döbbenek rá hogy a csapágyról lecsúszok valahova félre ahol egyál
