Irodalmi Szemle, 1974
1974/4 - Petrőci Bálint: Hullám hullámot tör (II.)
Ez a hirtelen kézmozdulat nem kerüli el Csernog figyelmét. — Látni látom. Csak azt nem tudom, hol kormozta be az arcát, mert nálunk nem vizsgált meg egy kéményt se! — mondja Csernog. — Még Haburán... — Ügy... És mit szorongat a zsebében? Ha gránát, adja csak ide! — és kirántja a kéményseprő egyik kezét. A társai felé fordul. — Nézzétek! Tiszta, mint a patyolat! Ha Haburán kéményt tisztított, a kezének is kormosnak kellene lennie! Hozzatok egy dézsa vizet, megfürdetjük a kéményseprő urat! A kormos arcú ember tiltakozni sem tud, mert közben kirángatják zsebéből a másik kezét is. Az is tiszta, mint a patyolat. Amikor elengedik a karját, megugrik, mint a rakoncátlan csikó, de Csernog három társa elkapja. František Hudák, Mihail Szemanco és Andrej Havran közrefogják és öklükkel a hátát dögönyözlk. — Szökni akarsz? Rossz fát tettél a tűzre, mi?! Csernog is rámordul. — Nézz csak Jobban a szemembe! Hogy hívnak? ... Nem válaszolsz? Tán csak nem nyelted le a nyelved? — még néhány pillanatig nézegeti, aztán kifakad. — Tudom már, hogy ki vagy! A járási hivatalban láttalak egyszer, a folyosón kérdeztem tőled valamit. Igaz? — Hogy hívnak? — vallatják a többiek is öklükkel az arca előtt hadonászva. — Cápák . .. — Igen, a Cápák úr! — mondja Csernog. — Mit keres itt nálunk? Ha tényleg felcsapott kéményseprőnek, jöjjön hozzánk, bebújtatjuk a fekete lyukba! — Engedjenek! — Tudja, hogy a hivatlan vendégnek hol a helye? — Mondom, hogy engedjenek, mert baj lesz ... — A bajt már a nyakunkra hozták. Még rosszabbat akar? Vigyétek a tanító pincéjébe! — Feladom magukat! — Ott a csendőr, szóljon neki! — mutogat a laktanya irányába Andrej Havran. — Vagy nem látja őket? Ejnye, ejnye, ők elbújtak már, és magát meg itt hagyták nekünk . .. — Zárjátok a pincébe a spiclit, hogy ne mehessen oda, ahová menni akar! — elégeli meg a felesleges beszédet Csernog, és a híd előtt tömörülő falusiakhoz fut. A laktanyából kiront a többi csendőr, a főhadnagy, a komisszár is. Kőeső zuhog rájuk. — Gumibot! — parancsolja a főhadnagy. Megindulnak a testes csendőrök. Mint a súlyos tankok nyomulnak előre, de a pillantásuk ide-oda röpdös, és izgatottságukban suhogtatják a gumibotot, veszedelmesen szelik vele a levegőt. De amikor emberközelbe érnek, hátraugranak, mert hosszabb a dorong, mint a gumibot. Három csendőr feljajdul, ketten már véreznek is. Starinský, a járási hivatal megbízottja, az egyenruhások mögött elkiáltja magát. — Takarodjanak innét! A törvény nevében! ... A repülő bot majd lekaszálja, most meg egy kő vágódik a melléhez. Az ütés után feljajdul, s kétrét görnyed. Vaciknak nem is kell visszaparancsolnia az embereit, mert visszafutnak ők maguktól is. A főhadnagy a magasba löki a karját. — A törvény nevében azonnal oszoljanak! — harsogja csehül. — Ellenkező esetben fegyvert használunk! ... — Mi a magunk jogait védjük! Amint elhangzik az első válaszkiáltás, zuhatagként követi a többi. — Mit keresnek itt? Mi nem hívtuk magukat! — Fizessék ki a háborús károkat! — Engedjék el az adót! — A végrehajtót küldjék a fészkes fenébe! És repülnek a kövek, a botok. — Tűz! — vezényli a csendőrfőhadnagy. Egy dermesztő pillanat alatt történik minden. Bal láb előre, puska vállhoz. Meghúzzák a ravaszt. A golyók a fejek felett süvítenek el. Ijesztő sortűz, az erekben meghűl a vér. Szétrebbenek az emberek, de csak a közeli házak, kerítések mögé, s mint a lövészárkokból, úgy dobálják fedezékeik mögül a maguk gránátjait, a kisebb és nagyobb köveket. De az elhamarkodott dobások pontatlanok. A csendőrök újabb
