Irodalmi Szemle, 1974
1974/4 - Petrőci Bálint: Hullám hullámot tör (II.)
— Mit csinálhatok? Egyedül nem mehetek ki. Az embereim csak néhány perce indultak el a végrehajtókkal, hogy Haburáig kísérjék őket. Most volt rá a legjobb alkalom, amikor a nép ott a gyűlésen . . . — Köszönöm szépen az ilyen népet! — dörmögi Starinský. — Ki hitte volna?! — sóhajtozik a csendőrparancsnok. — Ha a kommunisták gyűlése lett volna, még érteném! ... — Már Istent se ismernek! — mondja a komisszár, és tekintetével a telefont keresi. — Erősítést kérek. — Jobb, ha most nem háborgatjuk őket — inti a csendőrparancsnok. — Ha nem szítjuk a tüzet, kialszik magától is. A mai tapasztalatok után csak ezt mondhatom ... És amíg ideérnének Laboréról, késő éjszaka lenne. Starinský belenyugszik. — Talán jobb is lesz, ha személyesen számolok be a történtekről. így saját maga személyét is jobban kiemelheti. Már úgyis esedékes az előléptetése. Kováč úr a daganatot tapogatja a fején. — Ha nem lesz kit ütniök, hazamennek ők maguktól is — mondja ki a szent igazságot ... — Még agyonüthettek volna a bitangok! — mondja ismét, hogy újra figyelmeztesse a társait: Jobb lesz, ha mielőbb beülünk az autóba és eliszkolunk innét. A már istent sem ismerő nép folytatja a gyűlést — a maga módján. Az elhangzó szavak azonban már nem korbácsolják fel a kedélyeket, egyikük sem horkan fel. A hangulat változására figyelmeztet az egyik kisgazda. — A képviselő urak a mi nyelvünkön beszélnek, és mégis úgy tűnik, mintha idegen szólna hozzánk. — Mert mást akarnak — válaszolja a szomszédja. — Hogy csak nekik legyen jó — mondja a másik. — Tudjátok, hogy mennyit kap egy képviselő? — Bankigazgatónak lenni sem kutya ... — Ad kölcsönt a parasztnak, de aztán elviszi a gatyádat is! — Jól elintéztük őket!... — Úgy ám!... — Ha tudnám, kit ütöttem fejbe?! — Jobb, ha nem tudod ... — Még vérdíjat fizetsz érte! . .. — Én valakinek a hátát vertem. — Nem az anyósodét? Nevetnek, mosolyognak valamennyien. — Ha már kivertük őket, kire fogunk szavazni? — kérdezi az egyik gazda. — Szavazni mindig lesz kire — szólal meg az eddig hallgató Peter Szkreptács, hogy helyes mederbe terelje a beszélgetést. — Az érdemli meg, aki nemcsak a nyelvünket érti, hanem velünk is érez. Akit szintén ver az élet, mert az tud valamit kiharcolni — teszi hozzá Nyikoláj Kvolek. — Úgy ám! . . . bólogatnak a kommunisták szavára. — Hagyjuk most a választásokat, az még messze van, de a holnap máris itt van a sarkunkban .. . — Jöhet megint a végrehajtó! Olyanok ezek, mint a piaci legyek, nem szabadulsz meg tőlük ... — De ma megmutattuk, hogy kell a piszkos legyet agyoncsapni! — Holnap is testvérek, holnap Is! — ereszti meg a hangját Peter Szkreptács. — Ha jönnek, meghúzzuk a harangot! És megint összegyűlik a nép ... — És nem lesz árverezés! — toldja meg Kvolek. — Úgy ám ... Ehhez magas oskola sem kell... Kibeszélték magukat. Megnyugodtak. Vállalják a közös sorsot. Nincs annál jobb csillapító, mint amikor felismered, hogy a bajban nem maradsz egyedül. Amikor téged vernek, mások, nagyon sokan kiállnak érted. S a nap eseményein töprengve elindulnak hazafelé. Elhal a léptek zaja. Néha fel-felvakkant egy kutya. De ez is az éjhez, a csendhez tartozik. De hogy mi lappang a súlyos csend mögött, azt senki sem tudhatja.
