Irodalmi Szemle, 1974
1974/4 - Petrőci Bálint: Hullám hullámot tör (II.)
Laborcon a járási főnök tajtékzik a dühtől. Megfutamítják a csendőröket, a végrehajtókat! Aztán ott az agrárgyűlés! Akár a vadnyugati történetekben, összetörik a petróleumlámpát és elpüfölik az embereinket! ... Szigorú tekintettel végignéz az előtte felsorakozó emberein. — Folytatni a végrehajtást! — jelenti ki erélyesen. Mocorognak az emberei. — Félnek menni? — Járási főnök úr ... Egy karlendítéssel elnémítja a közbeszólót. — Megparancsolom! Értik?! Hová jutna így az államhatalom? Nem hagyhatjuk magunkat megfélemlíteni. A nyakunkon a parlamenti választások! Jól néznénk ki, ha egy kommunista ülne a nyakunkra! Akkor bolondítanák el igazán a népet! Nekünk nem mindegy, hogy ki lesz itt a képviselő. Ha hagyjuk szétverni az agrárok gyűléseit, a vörösökre, a moszkovitákra fog szavazni mind! Ha el nem oltod idejében a tüzet, elharapózik. Fogadni merek, hogy Certižnén a kommunisták voltak a hangoskodók! A múltkor is, amikor itt jártak... pedig azok nem voltak kommunisták, de úgy szájaskodtak, mint a vad vörösök! Megmételyeznek azok mindenkit, pedig a pártjuknak alig van néhány tagja a faluban. És Haburán? Egy tucatnyi rongyos bolsira szavaz az egész falu! Hát ki látott ilyet?! Ha most nem csapunk le rájuk, úgy elszaporodnak, mint az egerek! Nem lenne nyugtunk sem éjjel, sem nappal... És kiadja a parancsot: — Kivizsgálni! A rendbontókat lecsukatni! — és felnevet. — Kapcsolni, ahogy ők mondják ... Két nagy szénásszekérre tizennégy csendőrt ültetnek. A parancsnokuk Vácik csendőrfőhadnagy. Velük tart Peter Starinský, a járási hivatal megbízottja, és Jozef Musil, a pórul járt végrehajtó mint hivatalos tanú. Edmund Cápák hivatalnokot még kora délelőtt álöltözetben Čertižnére küldték, hogy a csendőrök megérkezése előtt „kitapogassa” a faluban, kik is voltak a nagy hősök. A kis udvarunkon fát aprítok. Egyszerre szekérzörgésre figyelek fel. Nem hálálkodom ugyan, de magamban azt mondom, végre valami történik, mert már határozottan nyugtalanított a nagy csend. Valamennyien tudtuk, hogy a hivatal nem hunyja be a szemét, ha már a bankigazgató úr fejét is beverték, visszaütnek ők. Csak azt nem tudtuk, hogyan. Aki csak tehette, az udvarán lézeng, fát aprít, mint én, a fejszecsapásokat messziről hallani, tesz-vesz és figyeli az országutat. A baj csak onnan, Laborc felől jöhet. Délelőtt nem történt semmi. Csak egy ismeretlen kerékpáros kéményseprő gurult át a falun. Utána is szóltam. Hová, hová? Čertižnére, kéményt hívtak vizsgálni... Nem gyanakodtam rá. Csak egy kéményseprő ... A hosszú csend után a mostani szekérzörgés már gyanús. Két óra felé jár. Valaki a városból jön haza? Kinek lehetett ma dolga Laborcon? Baltával a kezemben a kerítés felé fordulok. Egy szekér. Utána a másik! De mind a kettő széna helyett csendőrrel rakottan! Köztük ül Starinský is, a komisszár úr! És az adóhivatal végrehajtója! Mégiscsak folytatják az egzekválást a csendőrök kíséretében? Ezeket már nem futamíthatnánk meg. Mérgemben a baltát belevágom a fatönkbe és kirontok az udvarunkból, hogy Mackóval beszéljek. Az utcán egymásba ütközünk. — Hozzád indultam — mondja Fico. — Én meg tehozzád. Láttad? — Láttam. — Nem nyugszanak az urak. — Ha Certižnén megtörik a népet, itt is begubózik mindenki — mondja Fico. — Ha visszabújik odújába a mersz, nem csalod ki édesmézes szavakkal, mint a csigabigát. — Megyünk, Misa — feleli Fedor Macko. — Szóljunk néhány embernek ... Nem is kell szólnunk, mert az a néhány ember már körülöttünk áll és hallották, mit mondott Fico. Őket is a szekérzörgés csalogatta ki az utcára. És biztatás nélkül szétfutnak, hogy továbbadják az üzenetet: — Megyünk Čertižnére! A templom előtt gyülekezünk. Senki sem adta ki a „ragadj fegyvert” parancsot, és mégis, kinek mi akad kezébe, azt hozza magával. Kis botot, nagy botot, vékonyabb, vastagabb görcsös dorongot. És nemcsak a fiatalok, hanem az idősebbek közül is többen körénk sereglenek. Vagy har-
