Irodalmi Szemle, 1974
1974/4 - Kulcsár Ferenc: Négy vers
Kulcsár Ferenc én szeretlek és nem hiszem az istent József Attila emlékére 1 Mi áttörte már arcod arany csontvázát s homlok márványterét, öltöztetné jaj, gyermekké tenné képzelet, ruhánk, erdeink álmát volt és most jövő időt rakna rája. Borítsa látomás, szememnek látomása. Izzó vörössel szórt, te elfedett, földevő, te termő szemérmetes, arany-tengelyen agyunkat ki pörgeted, emeled — halálban, istenben, vérben teveled. Tengersok, jaj, csitulj, elcsitulj, megbirkózók veled, legyűrlek, jaj, úristen itt: micsoda bérc, hittani hit kell itt. Késsel járom az eszmélő szürke kőkorszakot, mint csődör, amely ínyébe harapott: nekifutva vérzem át a tájat, csontra-szépült Fiú, magas Proletár-Lak. Gyémánt-öbölre, farkas, elbolyongok, és vonítva, szürke hideggel beborítva felsírom legbelül lelkem Rendjét, mit emeltem általad, végső tövis-Szentélyt. fis megyek talán, •.íneken át barna medve-tánccal, homlokodról levett nehéz lánccal forgok, őrülten, dúsan, mint a nyár: csörren, segít, sír és kiabál. Elfutó szarvas-gém, arany világ-ág-bog, nyomod keresve, őz, őszi erdőt járok, s eltűnök tán hirtelen, mint tiszta, könnyes állat, csonttá-szépült fiú nagy proletár-bánat. Mindig az a homlok, a kormos szénnel mázolt, én is oda omlok, földre, ahol mindig vérrög-homlokot látsz, úristen, te kormos, kormos bányász, arra tekints, ki fojtogat, álmot, rendet, csillagokat. Nyelvet ölts és maradj magadhoz irgalmas táltos, nézzed, csilla szálldos, fehér tánc a földből... Elegem van, teremtőm, a földből ... Irgalmas légy, irgalmas és átkozz: virág hangján gyilkos jön a házhoz ... k 2 Már hetek óta, Attila, — ezt el kell hogy mondjam — rosszul látok ... Mint a boldog gyümölcs, nyílni vágyok, és vérben a szemem, én ellenkezem és lejárok zokogni hűs Dunához, meggyógyulok, a víz a vért lemossa, s nem írok többet, szemem ne rontsam, Attila, ezt el kellett hogy mondjam. 3 (Én szeretlek és nem hiszem az istent, csak úgy vagyok, mint más, mint te is, árva. én szeretlek és nem hiszem az istent, igaz dudás mind a poklot járja. Én úgy tudok hinni, mint a gyermek, mint boldog, akit szépsége igáz, én úgy tudok hinni, mint a gyermek, és nem hiszem, hogy istent marja láz.)
