Irodalmi Szemle, 1974

1974/3 - FIGYELŐ - Tolvaj Bertalan: Sütő András: Istenek és falovacskák

A Dobossy-kötet gazdag anyagából, gondos és finom elemzéseiből és kutatási leleményeiből sok mindent lehetne még felmutatni, hiszen az olyan kitűnő esszére, mint a Salda tanítása, éppen hogy csak utaltunk. Salda kapcsán jut eszünkbe Krammer Jenő, akinek (illetve emlékének) a könyv ajánlása szól. Ez a felejthetetlen nevelő és kapcsolatkereső volt az első mestere és pályára indítója Dobossynak. Krammer tudományos erudíciója sokkal szerényebb, mint a későbbi mestereké, Saldáé és Nejedlyé, de erkölcsi és emberi hatása és példája az övékével vetekszik. Salda és Nejedlý mellett neki is része van abban, hogy a népeink életében és szellemi fejlődésében megmutatkozó rokon vonások kutatását Dobossy nemcsak tudományos célként, hanem erkölcsi kötelességként is végzi. Mint könyve bevezetésében mondja: ennek a feladatnak „a vállalása és elvégzése — nemzedéki kötelességként — jóként azokra vár, akik közvetlenül szemlélhettük, sőt át is éltük közép-európai valóságunkat... Választhatnánk kényelmes kibúvót, kézlegyintve jordulhatnánk el a káros hiedelmektől és kísértő előítéletektől, melyek itt-ott még most is mérgezik életünket... A mi dolgunk épp az, hogy igenis, merjünk tanúskodni a másik Kelet-Közép-Európáról: arról, amelyben — már régibb idő óta — nemcsak a jenekedés miazmái gőzölögnek, hanem a megértés szándékai is érnek.” (Magvető, Budapest, 1973)

Turczel Lajos

Sütő András: Istenek és falovacskák

Rubinstein szovjet pszichológus meghatározása kínálkozik bevezető gondolatként: ,,Az ember azért egyéniség, mert különleges, egyszeri, megismételhetetlen sajátosságai vannak; személyiségnek pedig azért személyiség, mert tudatosan határozza meg viszonyát a környezethez. Annyiban személyiség, amennyiben saját arculata, személye van.” Mindez —■ az alkotás síkjára kivetítve — hangsúlyozottan érvényes Sütő Andrásra, különösképpen utolsó három könyve: az Anyám könnyű, álmot ígér, a Rigó és apostol s az Istenek és falovacskák alapján.

Nem tudom, a három közül melyiket szeressem jobban. Anélkül, hogy ez rangsorolást jelentene — a legutolsó kötet hatása alatt lévén —, az Istenek és falovacskák mocorog bennem leginkább, olykor perlekedik, viaskodik is velem, de úgy, hogy azonosulásra kényszerít, az író gondolataival, ítéleteivel való egybeforrásra késztet.

Sütő András olvasása mindig különös, sajátos élményt és szellemi izgalmat jelent, írásainak — legyenek azok elbeszélések, színdarabok, útirajzok (vagy ahogyan ő jelzi: úti tűnődések), portrék, esetleg interjúk — olyan belső feszültsége, kisugárzása van, amilyent kortársai közül talán csak Páskándi Géza teremtett (az idősebb nemzedékeket most kihagyva az összevetésből); számra kevés, de eredeti formaelemmel súlyos mondanivalót tud kifejezni. A személyes vallomás ereje és heve feszíti, fűti szinte minden mondatát. Szavának erkölcsi-személyi hitele van.

A kötetbe gyűjtött írások egyikével-másikával már találkoztunk. A Nagyenyedi fügevirágot például már olvastuk a Kortársban és a Látóhatárban is. Az Istenek és falovacskákkal találkoztunk már az Utunk 1969/23. számában. A Mi dolgunk a világon bölcseletén töprengtünk az igaz Szó 1970/8. számának böngészése közben. A bölcsőhely parancsai című beszélgetés a Kriterion kiadásában 1972-ben megjelent Tolmács nélkül kiadványban látott napvilágot, amely Beke György szerkesztésében 56 íróval készített interjút közöl a magyar-román irodalmi kapcsolatokról. Mégis: kötetbe rendezve s némiképp műfajilag és kronologikusan csoportosítva, egyvégtében végigolvasva, többet mondanak ezek az írások, mint amikor szétszórtan vagy alkalomszerűen jutott hozzá az olvasó. Hatásuk így megsokszorozódik.

A kötet műfaji sokoldalúságára jellemző, hogy bár az alcím csupán „esszéket és újabb úti tűnődéseket” jelez, valójában arcképvázlatokat és beszélgetéseket is tártál-