Irodalmi Szemle, 1974

1974/3 - FIGYELŐ - Turczel Lajos: Dobossy László: A középeurópai ember

kutatni a vonásokat, melyek a maguk korában az egyetemes haladás ügyét mozdították elő... és hogy a legsajátosabban nemzeti jelenségeket is lehet nemzetközi távlatokban vizsgálni, sőt csakis így szabad vizsgálnunk őket.”

A Dobossy-kötet írásai különböző időben és különböző alkalmakból születtek és ennek megfelelően műfajilag nem egységes jellegűek. A szerző esszéknek és tanulmányoknak mondja őket, amit helyes osztályozásnak tarthatunk, de a tanulmányok vonatkozásában

— tekintettel a vizsgálódás különféle módjaira — tovább differenciálhatunk. Ilyen szempontból a tanulmányok többségét tipológiai összevetésnek, kisebb csoportját pedig irodalomtörténeti és kapcsolattörténeti fejlődésképnek nevezhetjük; filológiai szempontból a legtöbb tanulmány nagy apparátusra támaszkodik, de a több tanulmányból összeszerkesztett egységeken belül vannak olyan szükségszerű, a magyar olvasó tájékoztatását szolgáló részek is (többnyire utólagosan, a kötet összeállításakor beillesztve), melyekben az ismeretterjesztő jelleg dominál. Itt jegyezzük meg, hogy a kötet összeállítása mesterien van megoldva, és ez — az írások műfaji többneműségével szembén

— biztosítja a könyv egységes jellegét.

Ezt az egységes jelleget az sem töri meg, hogy a kötet tematikailag két részre oszlik, és a második — aránytalanul kisebbik — rész a csehszlovákiai magyar irodalomra vonatkozó írásokat tartalmaz. A szerző ezekben az írásokban is vizsgálja a párhuzamos irodalmi jelenségeket (pl. Wolker és Sáfáry László viszonylatában) és természetesen a közvetlen irodalmi kapcsolatokat, érintkezéseket is, amelyek itt — tekintettel a kisebbségi magyarságnak a cseh és szlovák néppel való együttélésére — rendkívül produktívak. Mindehhez hozzátehetjük még azt, hogy a csehszlovákiai magyar irodalom első szakaszában a Kelet-Közép-Európában való gondolkodás — a nagy Ady-hatásnak és a sarlósok említett tájékozódásának következtében — igen intenzív volt. A legjobb példa erre Győry Dezső, aki először a Sarlóval való erős kölcsönhatása megnyilvánulásaként, később pedig az antifasizmus harcos költőjeként énekelte meg a kelet- közép-európai népek hasonló sorsát, a „Joanok, Janók, Jánosok” közös érdekét. Győry- nek erre a szerepére Dobossy nyomatékosan utal, és talán nem véletlen az sem, hogy ő — aki a címtől eltekintve mindenütt Kelet-Közép-Európát mond — könyve címéül ugyanazt választja, amit egy 1935-ben írt híres verséhez Győry (Közép-európai ember).

A könyv írásainak túlnyomó többsége a fejlődés különböző szakaszaiban a cseh és magyar irodalom párhuzamos jelenségeinek törvényszerűségeit vizsgálja, de gyakran kitekint a szélesebb kelet-közép-európai összefüggésekre is. Számos példán igazolódik be, hogy a cseh-magyar (és általában a kelet-közép-európai) irodalmakban megmutatkozó rokon jelenségek gyakoriságát a gazdasági-társadalmi fejlődés hasonlósága magyarázza meg, az a fejlődési megkésettség, amelyet nemzeti katasztrófák s a függetlenség elvesztésével járó gyarmati és fél-gyarmati helyzetek idéztek elő,— a szabályosan eltérő jelenségek pedig azokból a különbségekből adódnak, melyek a fejlődés különböző fázisaiban (különösen a nemzetté válás folyamatának megindulása után) az egyes népek strukturális összetételében tapasztalhatók. Az utóbbi vonatkozásban is a cseh és magyar fejlődés összevetése nyújtja a legeklatánsabb példát. A cseh nemesség a fehérhegyi katasztrófa után következő két évszázadban szinte teljesen elpusztult vagy elné- metesedett, minek következtében a nemzetté válás folyamatában az erjesztő szerepét olyan értelmiség töltötte be, amely közvetlenül a köznépből (a parasztságból és kispolgárságból) származott, szemben a magyar helyzettel, ahol életképes polgárság hiányában a köznemesség próbált végrehajtani olyan feladatokat, melyeket a fejlődés a polgári osztály számára alakított ki. Dobossy a két nép társadalmi rétegződésével kapcsolatban idézi azokat az adatokat, melyek Fényes Elek 1843-as statisztikai felméréséből mutathatók ki; ezek szerint a XIX. század közepén Magyarországon 20 lakosra, Csehországban pedig 828-ra jutott egy nemesember.

A Dobossy kutatásainak fő tárgyát alkotó rokonsági párhuzamok abban különböznek az irodalmi kapcsolatoktól — melyekre a szerző szintén bőségesen kitér —, hogy ezek a jelenségek mintegy a felszín alatt érvényesülnek; olyan kortárs alkotók műveiben nyilvánulnak meg belső rokonságként, akik egymásnak még a létezéséről sem tudnak. Ennél fogva — mint Dobossy mondja — „a két irodalom életében észlelhető tipológiai párhuzamosság természetesen nem azt jelenti, nem is jelentheti azt, hogy ugyanaz és ugyanúgy szólal meg magyarul, ami és ahogyan a cseh művekben kijejeződött, hanem