Irodalmi Szemle, 1974
1974/3 - JEGYZET - Mártonvölgyi László: Wolker nyomában
Wolker nyomában Napjainkban sokat hallhatunk és olvashatunk a cseh irodalom fiatalon elhunyt költőjéről, Jirí Wolkerről (1900—1924], aki a szocializmus elkötelezettje volt. A televízió, rádió és a sajtó kegyeltes emlékkoncertjéhez szeretnék én is hozzájárulni egy szerény akkorddal. Talán érdeklődésre tarthat számot akkor is, ha ma Wolker életét csaknem teljesen feltárta már az utókor ... Köztudomású, hogy Jirí Wolker élete utolsó szakaszát nagyrészt Szlovákiában töltötte, egy tátrai szanatóriumban gyógykezeltette magát. 1937-ben a sors engem is a Tátrába sodort, és Öfüreden (Starý Smokovec] egy szép fekvésű szanatóriumban gyógykezeltettem magam. így csak egyszerűen villamosra kellett szállnom és egy gyönyörű erdei útszakasz után lekelnem Poliankán, azaz Tátraszéplakon. Festőién szép helyen szálltam le. A főépület felé tartottam, s a telep igazgatója, dr. Guhr után érdeklődtem. Öt azonban nem találtam otthon, helyette dr. Kunsch Pál orvos fogadott. Azt már tudtam, hogy látogatásom idején Széplakon már nem gyógyítanak tüdőbajt, a szanatórium a Basedow-kór kezelésére specializálódott. Számoltam azzal is, hogy az orvosi kar nagyrészt kicserélődött, s így utamnak nem lesz eredménye. Dr. Kunsch azonban megnyugtatott, mondván, hogy ő már a régi orvosi gárdában is működött, jól emlékezik tehát Wolkerre is ... — Tíz év után persze a részleteket nem tudom már pontosan visszaidézni — kezdte el a beszélgetést Kunsch doktor —, de magára az esetre jól emlékszem, hiszen annyira tragikus volt, hogy azt nem lehet elfelejteni. Azt hiszem, 1923 őszén érkezett meg hozzánk egy prágai főiskolás (azt, hogy költő, csak utólag tudtuk meg), s a Tivoliban kapott egy szobát balkonnal. A röntgen-felvétel szomorú állapotot mutatott. A páciens gyors lefolyású tüdővészben (galoppierenda) szenvedett, tüdejét már nagyon tönkretette a kór. Az efféle bajok rendszerint halálosak, az orvosnak azonban kötelessége, hogy mindent megtegyen a gyógyítás érdekében. Wolker alávetette magát a gyógykezelésnek, és úgy emlékszem rá vissza, nagyon fegyelmezett páciens volt. Szigorúan betartotta a fekvőkúrát, és nem lépte túl azt a fél, később negyedórát sem, melyet esti sétára engedélyeztünk. A Tivolitól szép gyalogút vezetett fenyvesekkel szegélyezve egy tisztás felé, melyen akkor három fenyő állott, persze, ma már egy egész liget nőtte körül, de azért rátalálhat, egy pad áll azon a helyen. Ezt az utat rótta Wolker esténként. A pádon megpihent, majd visszafordult. Rendszerint három lány kísérte, vele szlovákul beszélgettek, egymással magyarul. Magyar lányok voltak tehát, de hiába is kérdené ma, kik voltak, ezt ma már senki sem tudná megállapítani. Tény, hogy majdnem mindig elkísérték a költőt esti sétáján. Wolkert általában nagyon szerették a szanatóriumban, kedves és készséges páciens volt, súlyos baja ellenére. Nem tudtuk ellenőrizni, alkotott-e vagy sem, s ha igen, mit írt Széplakon, mert hiszen, már említettem, külön szobája volt. A beteg kedélye váltakozott, egyszer jobban érezte magát és remélt, másszor kétségbe esett. Sajnos, az állapotában semmi javulás nem jelentkezett, sőt betegsége fokozatosan súlyosbodott, úgy hogy értesítettük szüleit. Anyja jött érte, hogy hazavigye. Nyíltan feltártuk a helyzetet... Úgy emlékszem, hogy a beteg éppen lázas volt, nem utazhattak mindjárt el. A haláláról csak az újságokból értesültünk. A szanatóriumban mindenki nagyon sajnálta. — Elindultam megkeresni a három fenyőt. Rövid nézelődés után rájuk találtam, s alattuk a padra. Az egyik fenyőn — a pad felett —- a költő fényképe függött. Mosolygó arccal, virággal a gomblyukában. Ki gondolta volna akkor, hogy ez az ember néhány hónap múlva megírja saját sírfeliratát. Petneházy Ferenc így magyarította: Wolkert, a költőt rejti e halom Szerette földünket s az igazságért harcolt életéhen, Mielőtt kivonhatta volna szívét a harc hevében Meghalt huszonnégy évvel, fiatalon .. . Ma már időálló emlék hirdeti Poliankán az ötven évvel ezelőtt elhunyt lírikus emlékét. A proletár utókor nem feledkezett meg a szocialista költőről. Szeretettel idézi emlékét... Mártonvölgyi László 270
