Irodalmi Szemle, 1974

1974/3 - Zalabai Zsigmond: Nemzetiségi önismeretünk forrásai

héttel szemben — csupán egy járásban, a dunaszerdahelyiben maradt túlsúlyban. Mindez a „vegyes területeken szétrombolta a nemzetiségi viszonyokhoz szokott »befutott« apparátust... Ennek következtében került sor az ösztönös nemzetiségi politikára, a kisebbségi iskolaügybe, a kétnyelvűség elvébe és hasonlókba való számos helytelen beavatkozásra” (34—35. l.J.

A nemzetiségi politika fejlődésképének harmadik fontos dátuma 1963, Az SZLKP IX. kongresszusán, 1950-ben megtárgyalt burzsoá nacionalizmus bírálatának vizsgálatáról című pártdokumentum megjelenésének az éve. Az irat elítélte a 48 előtti kitelepítés erőszakos formáját, a reszlovakizáló törekvéseket, s kimondta, hogy a csehszlovákiai magyarság kollektive nem felelős a háborús bűnökért. A CSKP KB mellett egy közel száztagú — különböző nemzetiségű szakemberekből álló — bizottság alakult, amely a nemzetiségi politika tökéletesítésének a lehetőségeit kutatta, immár a maga komplexitásában — politikai-jogi, gazdasági kulturális, szociális vonatkozásában — járva körül a kérdést. A megoldásra — az 1968-as, kétoldalú nacionalizmusnak és sovinizmusnak is teret adó kitérő után — 1968. október 27-én került sor, amikor a Nemzetgyűlés a föderációról szóló alkotmánytörvénnyel együtt a nemzetiségek helyzetét szabályozó alkotmánytörvényt is elfogadta. Ez immár nemcsak a kisebbségekhez tartozó állampolgárok egyéni jogait, hanem a kisebbségeknek mint közösségeknek a jogait is rögzíti. Nemzetiségünk tehát hivatalosan is államalkotó lett.

Zvara professzor a továbbiakban kimutatja, hogy a nemzetiségi politika konszolidálódásának időszakában egyre több olyan intézmény jött létre, amely figyelemmel kíséri és irányítja a nemzetiségi politikát (az SZNT Nemzetiségi Bizottsága, az SZNT Elnökségének Nemzetiségi Titkársága). Növekedett — a járási szinttől a legmagasabb fórumokig — a magyar nemzetiségű képviselők száma is. A Közvéleménykutató Intézet és a Szlovák Szociológiai Társulat szervezésében egy jelentős konferenciára is sor került, amely a nemzetiségi kultúrák kutatását tűzte ki céljául.

Igényességben, adatgazdaságban, tudományos okfejtésben és objektivitásban Juraj Zvara tanulmánya mellé kívánkozik Mihály Géza Dél-Szlovákia gazdasági fejlődéséről szóló írása, amely tizenegy magyarok által is lakott járás feltérképezése alapján nyújt képet nemzetiségünk szociális tagozódásáról és gazdasági környezetéről. A területfejlesztés elméletét elemezve rámutat, hogy a gazdasági állapot a szociális fejlődés és az életszínvonal mozgatója. Gazdasági téren Szlovákia Csehország mögé szorult, de különösen a peremvidékek, — a nemzetiségek által lakott területek maradtak hátra az ipari fejlődésben. Dél-Szlovákia az ország éléskamrája, az aktív munkaerők 25,5 %-a ma is a mezőgazdaságban dolgozik. Az ipari foglalkoztatottság még ma sem teljesen kielégítő: a délvidéki járásokból csaknem 80 000 ember az ország más területein talál munkát. A női foglalkoztattság is elmarad az országos szinttől. Az utóbbi évek rugalmasabb iparfejlesztése e tekintetben is nagy eredményeket hozott: 1970-ben az említett tizenegy járás iparában foglalkoztatottak száma csaknem 100 000 körül mozgott, szemben az 1946-os huszonkét és fél ezres számadattal. Mindezt azzal a ténnyel magyarázhatjuk, hogy a felszabadulás óta Dél-Szlovákiában több mint 60 új üzem épült. A jövő is bíztató: az ötödik népgazdaságfejlesztési terv egy dunaszerdahelyi gépipari üzem, egy ga- lántai bútorgyár, egy sellyei konfekciós üzem, egy losonci csempegyár, egy érsekújvári húsfeldolgozó, egy nagykürtösi gépipari üzem, egy királyhelmeci bútor- és egy komáromi cipőgyár üzembe helyezésével számol.

Az ipari termelés és a polgárosodó életmód bizonyára nagy előrelépést jelent a csehszlovákiai magyarság műveltségi szintjének emelkedésében is. A magyar középiskolások országos részaránya 7,2 %, a főiskolásoké 3,7 %, tehát mindkét adat jóval alatta marad a csehszlovákiai magyarság részarányának (12,2 %). Fiataljaink pályaválasztásának szociál-pszichológia meghatározói a magyarságnak a társadalmi munkamegosztásban elfoglalt helyétől, az anyagi és műveltségi színvonaltól, s nem utolsósorban attól a még ma is élő parasztmentalitástól függnek, amely az egyetemi tanulmányokkal szemben előnyben részesíti a minél előbbi keresőképességet.

Ez a problematika azonban már átvezet egy újabb területre, melyet Mózsi Ferenc A csehszlovákiai magyar tanítási nyelvű iskolák néhány sajátosságáról című tanulmánya képvisel. Az adatokban bővelkedő, a problematika és a vonatkozó szakirodalom alapos ismeretéről tanúskodó értekezés a kötet erősségei közé tartozik. Mózsi abból az axiómából indul ki, hogy iskoláink a csehszlovák egységes iskolarendszer részét képezik, de

257