Irodalmi Szemle, 1974
1974/3 - Csanda Sándor: Balassi Bálint és a horvát petrarkisták költészete
És ha sorsom rosszra fordul, s életemben már nem látlak, maradjon a szívem nálad: én tündérem, Isten áldjon. Búcsút mondok ... Ne szolgáljon szívem senkit, hitvány útra sose térjen, téged soha el ne hagyjon, Isten áldjon, én tündérem! Búcsút mondok ... Szolgád vagyok, ékes úrnő, köt az esküm, amíg élek! s halálomban újra véled nyugszom, rózsám, Isten áldjon. Búcsút mondok ... Azt mondják, az igaz szolgák örök hűséggel szolgálnak, árnyéka mind gazdájának, érte él, lélegzik, fárad. Én tündérem, búcsút mondok, oltárodnál térdet hajtok, búcsút mondok, s azt sem sejtem, kié lesz majd fehér arcod. Miksa Pelegrinovičnak (1500?—1562) csak egyetlen jelentősebb alkotása maradt fenn, a Jed'upka (Cigányasszony; szószerinti fordításban: Egyiptomi asszony), de ezt az alkotást a XVI. századi horvát líra legszebbikének tartják. A terjedelmes versciklus igen ötletes kompozícióban adja elő egy cigányasszony jóslatait, hízelkedéseit, könyörgéseit, vagyis egy farsangon való szereplését az úrhölgyek között. A költői ciklusban találunk petrarkista szóképeket, de az erősen ritmizált, rövid (nyolcas) sorok és kifejezéseinek többsége is a népdalokhoz hasonlítható. Dubrovnikban már 1527-ben feljegyezték, hogy előadták a költeményt, de első feljegyzése csak 1599-ből való. — Népszerűségét bizonyítja, hogy számos sora megtalálható más költők alkotásaiban, s van egy rövidebb változata is. Legterjedelmesebb rész a hatodik hölgyhöz szóló, akit a cigányasszony ismeretlen imádója nevében igyekszik elcsábítani, majd hosszasan adja áldását a hölgyre: Több szerencse érjen hölgyem, mint amennyi csillagot látsz, s amennyi a homok, vagy zöld levél az erdőben. Még az ész se tudhat oly sok szépet kitalálni, s a nyelv se gazdag annyira: oly végtelenül légy boldog! Légy boldogabb mindannál, mit kívánság elérhet itt, mit legszebb emlékeid és a hő vágy most is áhít. Bővelkedj a szerencsében, úgy áradjon, mint folyam, mely elönti, míg rohan, házad táját is egészen. (Berczeli A. Károly ford.) Mivel elsősorban az udvarló jellegű, petrarkista szóképeket lehet összehasonlítani Balassi stíluseszközeivel, kevés példát idézünk olyan költőktől, akik nem vagy csak csekély mértékben foglalkoztak szerelmi lírával. Itt kell megjegyeznünk azt is, hogy a horvát szerelmi lírának számos alkotása, sőt gyűjteménye is elkallódott, ezekről csupán feljegyzésekből tudunk. Az egyik kiváló dubrovniki költő, Mavro Vetronovič (1483— 1576) például lejegyzi, hogy ifjú korában írt szerelmes verseit pappá való felszentelése után megsemmisítette. Néhány reneszánsz jellegű szóképét idézzük majd a főnix madárhoz szóló énekéből és az olasz petrarkisták kedvelt úti dalnokához, a tücsökhöz szólóból: „gyönyörű énekét” Vetranovic is magasztalja, s arra buzdítja, hogy dalával a mennyei Szüzet dicsőítse. A Szigetvárról szóló hősi énekében a magyarokat és a horvátokat egyaránt dicsőítő Brne Karnarutič (1515—1572) zadari költő főként Piramus és Tisbé történetét feldolgozó széphistóriájában használ petrarkista hasonlatokat és metaforákat. A nagyrészt vallásos verseket és kortársaihoz szóló alkalmi költeményeket szerző Nikola Dimitro242
