Irodalmi Szemle, 1974
1974/3 - Szénássy Zoltán: „Dózsa György unokája vagyok én”
erős nemesi sereggel. A május 27-én Nagylak—Csanád között lezajlott ütközetben a nemesi sereg alulmaradt. A megsebesített Báthory elmenekült, de a hirhedt parasztnyúzó Csáky püspök Telegdy kancellárral együtt a felkelők kezébe került. Az utóbbi emberséges főúr hírében állott, fához kötözve lőtték agyon. Csáky püspöknek azonban karóbahúzással kellett bűnhődnie, ahogy az elfogott parasztokat végezték ki. A véres nagylaki csata hírére május 29-én elrendelték a nemesi felkelést. A parasztok leverésével Szapolyai János erdélyi vajdát bízták meg. Dózsa a fősereggel közben elfoglalta Solymár, Lippa és Világos várát. Június 15-ig Dózsa seregei egészen Titelig uralták a Tisza és Maros háromszögét, és sok portyázó csapata nyomult be a Szörényi bánságba. Ez az időszak volt a parasztháború legdicsőbb szakasza. Dózsa tehát seregeivel Erdélybe, szülőföldjére tartott. Erre utal az ismert humanista történetíró Istvánffy Miklós is: „ezeknek a latoroknak... tömege Erdélybe, vezérének hazájába tart.” Mivel azonban a parasztsereg sok időt vesztegetett az útbaeső kisebb várak elfoglalásával, lehetőséget adott Szapolyai János erdélyi vajdának — aki ez idő tájt a „Bolgárföldön” hadakozott a törökkel — hogy sietve visszatérjen és június 9-én elfoglalja Dévát, s ezzel elzárja a parasztsereg útját Erdély felé. így Lippa alól Dózsa seregeivel kénytelen dél felé, Temesvárnak fordulni. A Temesköz a végvárak láncolatával, a Maros és Tisza folyók természetadta védővonalával alkalmas területnek ígérkezett a hatalmas parasztsereg összevonására. Temesvár, a nagy temető Temesvár ostroma — Magyarországnak legnagyobb várerődje ekkoriban — rendkívül nehéz feladatot jelentett a gyengén felszerelt paraszti seregnek. A várerőd jelentős része még ma is áll, hatalmas falaival, lőréseivel és bástyatornyaival a régmúlt idők véres eseményeit idézi. Az ostrom már vagy egy hónapja tartott, amikor Báthory István, a vár parancsnoka segélykérő levelet küld Szapolyai János erdélyi vajdának. így szabadult meg Báthory másodszor is a parasztok bosszújától. Szapolyai vajda időben megérkezett, válogatott erdélyi ezredeivel. Számbelileg a két sereg megegyezett egymással, de az erdélyi csapatok fegyelmezettebbek és katonailag képzettebbek voltak, mint Dózsa parasztkatonái. Szapolyai seregének fő ereje pedig a nagyszámú tüzérségben nyilvánult meg Dózsáékkal szemben. A parasztsereg derékhadát maga Dózsa vezette. A jobbszárnyat öccse, Gergely, míg a balszárnyat Mészáros Lőrinc, aki Istvánffy feljegyzései szerint az ütközet előtt a következő beszédét intézte a parasztokhoz: „Ez a nap, ez a harc lesz az, amely nektek és utódaitoknak nagy dicsőségére fog válni, ha bátran és győzedelmesen küzdetek. De ha elkorcsosodva a gyalázatos félelemnek engedtek és megfutamodtok, akkor száműzetés, nyomor, bitófa és olyan büntetés vár rátok, ami a halálnál is rosszabb.” Az órákig tartó harc egyforma esélyekkel folyt, amikor a vajda páncélos lovasai rohamra indultak. A parasztokat pánikszerű rémület fogta el a hatalmas vértes csapat láttán és futásnak eredtek. A sorsdöntő momentumot a krónikás így jegyezte fel: „Amidőn így felállottak a csatasorok, s nagy hévvel küzdöttek, a parasztok sokkal hosszabb ideig és sokkal ádázabban harcoltak, mint remélni és várni lehetett, s a mieink támadását oly nagy bátorsággal és erővel tartották fel, hogy a győzelem kétséges volt. Végül is a vajda a testőrséget, a székely lovasokat, a jobb lovú és fegyverzetű, a harcban jártasabb s ebben a háborúban éppenséggel közömbös katonákat veti be, akiknek kardjaitól, amidőn igen sokan elestek, s többen megsebesülve harcképtelenné váltak, a parasztok egy kissé meginogtak, s helyükből kivettettek, s végül, amidőn a vajda katonái állhatatosan nyomták őket, hanyatt-homlok futásnak eredtek. György alig ocsúdva fel még ittasságából, ide-oda lovagolva, kiáltozva hiába törekszik a futókat visszatartani, amikor Petrovics Péter, a lovas csapatok parancsnoka, letaszítja lováról, s eléggé súlyosan megsebesítve elfogja. Ezt a balszerencsét követte az, hogy Gecső (Gergely) is, aki akarata ellenére vett részt ebben a baljólatú hadakozásban, élve kerül az ellenség kezébe.” A vezérek közül tehát Dózsa György és testvére Gergely a vajda fogságába került. Mészáros Lőrincnek sikerült megmenekülnie, és a megmaradottakkal tovább folytatta 221
