Irodalmi Szemle, 1974
1974/3 - Petrőci Bálint: Hullám hullámot tör (I.)
és újabb sírógörcs kapja el, már csak sivalkodva kiáltozik. — Nem maga hozta ide, és mégis el akarja adni?! — Nézze, jó asszony ... — Az istállóba nem engedem, ha agyon is üt! — sikoltozik Hanna, és Pável mellé álJ. — Csendőröket hozatok! — fenyegetőzik a végrehajtó. — Ha száz csendőrt hoz, akkor sem engedem! — kiáltja Pável. Majd meglátjuk!... — morogja Musil és sarkon fordul. Vagy százan tolonganak már Dimunék portája előtt. Szégyellje magát! — kiáltják többen a végrehajtó után. Még a laktanyáig sem kellett mennie. így nevezik itt a csendőrök hétablakos épületét. Útközben összeakadt a csendőrőrjárattal, Vykydal és Zacharáš őrmesterrel. Amikor Musil előadja, hogy milyen sérelem érte a járási hatóság emberét, a csendőrőrmesterek bosszúsan elindulnak Dimunék háza felé. Csak azt látják, hogy a fiatal Dimun ellenszegül az államhatalomnak, de arra már nem gondolunk, hogy miért. Amikor megpillantják a nagy csoportosulást a léckerítés előtt, egymást túlharsogva osztogatják a parancsot. — Oszolni! Oszolni, emberek! Nincs itt semmi dolguk! — Azért vagyunk itt, mert nincs semmi dolgunk! Ha munkát adnának, nem adósod- nánk el! Engedjék el az adót! ... Kitágul a csendőrök szeme. A parancsszóra meg se moccannak az emberek. 3 a hangjuk is szokatlan. Ilyesmi még nem fordult elő, hogy valaki rájuk mert volna kiáltani. Sérti fülüket az érdes hang, az acélként pengő szó. Azért vagyunk itt, mert nincs semmi dolgunk! Ha munkát adnának! ... A hatóság emberei látják, egyesek botot szorongatnak a kezükben. A csendőrparancs nem hatott, az emberek még közelebb húzódnak a kerítéshez, hogy jobban lássák, mi történik majd Dimunék portáján. Még szuronyos puskájukkal sem tudják kikergetni őket a kis utcából. Ha kevesebben lennének! ... De lehetnek százan is. Fiatalok, öregek, férfiak, asszonyok, gyerekek ... És ők csak ketten vannak. Csak egy lehetőségük maradt: erélyesen utat törnek maguknak. A végrehajtó a két egyenruhás nyomában lopakszik be Dimunék udvarába. Pável még mindig úgy áll az istálló előtt, mintha az ajtóhoz szögezték volna. Hanna a domborodó hasa fölött összekulcsolta kezét; könnyezik. — A törvény nevében felszólítom, hogy ne akadályozza a végrehajtást! — követeli ércesen csengő hangon Vykydal őrmester. Lépjen félre az istállóajtóból! — parancsolja Zacharáš őrmester. — Nem!!! — szakad ki Pávelből a vad kiáltás. Kintről erősödik a morgás. Amikor a gyerek a macskát kínozza, ráordítasz, ne bántsd a szegény állatot. De amikor az ember embert kínoz, beléd nyilall a fájdalom. A kínzott ember gyötrelme egyszer elérhet téged is, ha nem emelsz gátat a kínáradat elébe! Előbb csak néhányan ugranak be Dimun udvarába. Aztán valaki kinyitja a nagykaput, és beözönlik a nép. Nem a kíváncsiság és a káröröm mozgatja őket, hogy közelről lássák a fiatal, a terhes asszony arcán végigfolyó könnyeket, Pável krisztusi szenvedését, aki úgy tapad széttárt karral az istállóajtóhoz, mintha valóban keresztfán feszülne. Az udvarba tóduló emberek félkört állnak a csendőrök, a végrehajtó, Pável és Hanna köré. Egyesek kiáltoznak, mások visszhangként ismétlik a követelést. — A csendőrök ne hallgassanak a végrehajtóra! Nincs semmi keresnivalójuk Dimun udvarában! Nincs hozzá semmi joguk! Az utcáról futóléptek zaja hallatszik. Az újonnan érkezők a kerítés mögött szoronganak. Ök is hallják az éles csendőrhangot. — Gyerünk a községházára! — Nem megyek! Hanna a tiltakozó férjére pillantva hangosan felzokog. — Ha ellenkezik, letartóztatjuk, és visszük a laboréi bíróságra, a fogdába! — rémisztgeti Pávelt Vykydal őrmester, Zacharáš pedig lekapja válláról a szuronyos puskát. Hanna a zörejt hallva egyszerre kiegyenesedik, ijedtében lélegzethez sem jut, s révül- ten mered a szuronyra. Vykydal kirántja zsebéből a bilincset. — Nem! — kiáltja Hanna. — Ügy vezetnék el, mint a gyilkost?! Pável is felordít fájdalmában. — Nem kell a bilincs! Megyek én magamtól is!... 218
