Irodalmi Szemle, 1974
1974/3 - Petrőci Bálint: Hullám hullámot tör (I.)
De hol a szekér? Hol a ló? —- fakad ki tehetetlenségében. — A testvérem a malomba ment — válaszolja Petrovaj. Mihalo dolgavégezetlenül indul ]an Csernug portája felé, ahol fél tizenkettőre tűzték ki az árverezést. Tíz korona miatt! A lefoglalt disznót kétszáz koronára becsülték. Az ólban nem röfög. Hol van? Megdöglött! — válaszolja a gazda. Ha nem igazolja...! — háborog a végrehajtó. Igazolom én! Menjenek a kóbor cigányok után, ők ásták ki. Mihalot a hányinger környékezi. Érzi, hogy hazudik a gazda, de mit csináljon?! Veszekedjen vele? Nincs értelme. Tizenkettőkor Andrej Uram Kocurišin négyszáz koronára értékelt üszőjét adná el, ha lenne kinek ... —■ Csődöt mond a hatóság tudománya — szólok a szomszédomhoz, amikor a távozó végrehajtó hátát nézem. — Igazad van, Misa — válaszolja. — Tíz korona miatt is dobra vernék a disznót! Még jó, hogy „megdöglött”! Holnap azonban elvihetnek valami mást... — Erre el lehetünk készülve — mondom. Hadd fortyogjon bennünk a harag. Végre talán megszólal a néma nép ... A végrehajtó és az ügyvédbojtár, mielőtt Čertižnére mennének, megebédelnek. Menetrendjükben erről nem feledkeztek meg. A szomszédos faluban fél kettőre tűzték ki az első árverezést. Mihalo az iratait lapozgatja. — Mihail Fucsil gazda lesz az első — mondja. — Kilencvennégy koronával és nyolcvan fillérrel tartozik Mendlovics Zsigának, a laboréi kereskedőnek. A lefoglalt disznót háromszáz koronára értékelték. — Ez már igen! — szólal meg az ügyvédbojtár. — Az összeg szerint óriásdisznót ver dobra! — Fogadjunk, hogy nem találjuk az ólban — igyekszik tréfás, könnyed hangon beszélni a végrehajtó. — Csernugnak is elhitte, hogy a kóbor cigányok ették meg a döglött disznaját! — Azt írtam be, hogy állítását nem tudta igazolni. — Beterelhette a szomszéd óljába is. — És mivel tudnánk azt mi igazolni? Az ügyvédbojtár vállat von. — Ravasz a paraszt — mondja. — Petrovaj a lefoglalt szekerére ülteti a testvérét ... — És ha ott találjuk a szekeret meg a lovat, ki veszi meg? Kinek van manapság arra pénze? Nem jó foglalkozás ez. Gyakran hóhérnak képzelem magam... — Talán az igazi hóhértól sem félnek jobban, mint magától! — nevet fel az ügyvédbojtár. — Ha nem lennének maguk, talán nekünk sem lenne semmi dolgunk! De ha tíz koronáért is beperelik az embert! ... — Ha jön az ügyfél, nem küldhetjük a konkurrens irodába! Számunkra nem ez a rongy tizes a fontos, hanem amit nekünk fizetnek. Abból élünk. Ne hibáztasson minket, csak a kötelességünket teljesítjük. — És én nem azt teszem? — Akkor kvittek vagyunk! — mosolyog az ügyvédbojtár. Mihalo morog valamit, aztán újra az iratait böngészi. — Megint az a Mendlovics! A maguk ügyfele! — mondja és gunyorosan néz az asztaltársára. — Nyolcvannyolc korona és negyven fillér miatt perelték be Sztyepán Mackót. Mit gondol, mit vásárolhatott Zsiga bácsinál hitelbe? Sót, cukrot, petróleumot, hogy hébe-korba meggyújthassák a lámpát? ... Az ügyvédbojtár nem tudja mire vélni a végrehajtó szúrós megjegyzését. Ha „kvittek” vagyunk, mit szurkál? Ne bennünk, az ügyvédekben keresse a bűnbakot! — Akinek nincs pénze, ne nyalja a cukrot! — vág vissza. ■ Én is amondó vagyok — feleli Mihalo. — De tudja, a kisgyerekek... nehéz azt nekik megmagyarázni... — és csak hosszú pillanatok múlva folytatja: — Érdekes eset. A kétszáz koronára becsült disznót még harmincháromban lefoglalták. Mit gondol, hol találjuk meg ma, harmincötben azt a fehér színű disznót? — kérdezi kedveskedő hangon, mintha már elszállt volna belőle az előbbi emberi érzés. — Hol találjuk? — kérdezi az ügyvédbojtár, és fellélegzik, mint aki lerázta magáról az önsanyargató érzést. — Ahol a tavalyi havat! Az már régen „megholt”! Előre beírhatja: Macko gazda nem tudja mivel igazolni... 216
