Irodalmi Szemle, 1974
1974/3 - Dénes György: Versek
Győry Dezső halálhíre kő volt a léted Elment ő is, mint annyian, a gyötrött tájon semmi nyoma már, a Tátrákat messzi, messzi hagyta s lelke folyóját, a gyermek-Rimát, a gombaszögi hűlt Sarló-tanyát, Gömört, a csodák szép bölcsőhelyét, elment, elhagyta őt az isten, elhagyta ő már istenét s mindnyájunkat, akik itt élünk még magunk gondját tetézve másokért, alakítgatva új arcú magyart, mit ő kezdett el ifjúsága táján s cipelte, mint keresztjét, boldogságát s érte mondta a dalt. Most már sorain araszolva emlékezünk s emeljük egyre feljebb ami ő volt s lehetett volna még, ha nem nyomja el poklok lángja a szerető ember-szerelmet. Kő volt a léted, metszett üveg, átvilágított feszület, a szenvedések kő-imája üvegfényű kőlapba vágva, s mert benne alvadt vér virágzott, megárvult arcod visszalátszott, egy borzongató sikolyba dermedt szobor bűvölte rád a csendet. Dénes György Most fogadkozunk, vele mindig sírján túl, jövő elébe, elfeledve és visszanézve. tavaszi lángok Muszáj-öröm a levegőben, alvó szívedben felszakadnak fénysziporkák, pór-csermelyek, fűben lubickol meztelen szemed. Tam-tam dobok verik, verik ritmusát ifjú kábulatnak, szagot kapott a tavasznak hajszás falkája s bánatod. Kibimbózik a meggyfa ága, a mezőn gyöngyházfény inog, nézd csak, képesen elnyujtózik s borostát bajt a barázda.
