Irodalmi Szemle, 1974

1974/2 - FIGYELŐ - Fried István: A reformkor igazabb ismeretéért (Fenyő István: Nép, nemzet, irodalom)

ződése. Bizonyos politikai, gazdasági és társadalmi tényezők eredményeképpen ismét meggyorsul a szövetkezetesítés folyamata. A szerző szerint a magyar mezőgazdaság szocialista átszervezése a hatvanas évek elejére befejeződött, mivel az 1961/62-es évek fordulójára az ország területének mintegy 96 százaléka tartozott már a mezőgazdaság szocialista szektorához (termelőszövetkezetek, állami gazdaságok).

Popély Gyula

a reformkor igazabb ismeretéért

(Fenyő István: Nép, nemzet, irodalom)

Fogalomtisztázó, gondolatébresztő feladatot vállalt Fenyő István, amikor a reformkor irodalomkritikai gondolkodásának tüzetes átvilágítását tűzte ki célul. Munkája már csak az előtanulmányok hiánya miatt is nehézségbe ütközött, hiszen Császár Elemér merevpozitivista kritika- és Mitrovics Gyula pusztán leíró jellegű esztétikatörténete óta vajmi kevés történt e téren; csak Szauder József alapos — európai távlatokat derengető — Kölcsey-dolgozatai segíthettek az eligazodásban. Irodalmi- kritikai gondolkodásunk története lényegében a kutatás fehér foltja volt, a Szemere Pálról, Vajda Péterről és a kor más fontos szereplőiről föltárt adatok nem álltak össze egésszé, nem tudták nyomon követni a sokszor használt fogalmak eredetét, alakulását; sztereotip jelzők illették Teleki József, Kölcsey Ferenc vagy Eötvös József jónéhány — a kort tükröző és részben meghatározó

— tanulmányát.

Fenyő István érdeme a módszeres kutatás, mely az adatfeltárásból indul ki, s az eredeti szövegekre támaszkodva a forráskritika, a szövegösszevetés, a stílus- és fogalomelemzés, a bölcseleti tényezők fölkutatása útján halad előre a klasszikától a romantikáig ívelő, inkább kanyargós, mint egyenes úton. A célkitűzés időszerűségét indokolja, hogy az 1973-as Varsói szlavisztikai kongresszus

ugyancsak napirendre tűzte ezt a föladatot: a szláv irodalmak vonatkozásában nem érezve megnyugtatóan megoldva a problémát.

Fenyőt a népiesség, a romantikus nemzet-«és irodalomszemlélet kialakulása izgatja; azaz olyan kérdések, melyek a

XX. századi irodalmi vitákban is jelen voltak (és vannak); keresi a költő helyét a reformkorban, s innen szemlélve állapítja meg, hogy a reformkorban kialakult nemzeteszme és ennek lényeges eleme, az irodalom, időtlenné rögzített „olyan készségeket, indítékokat, amelyeknek funkciójuk, értékük történetiségükből adódó volt.“ Hogy a nemzeti irodalomról, azon belül az eredetiség, a nép és a népiesség értelmezéséről, a nemzeti jellegről kialakult, vitákban kibontakozott fogalmakat végigkísérhesse, elolvasta a korabeli újságok, a Tudományos Gyűjtemény, a Hasznos Mulatságok, a Budapesti Szemle cikkeit. Elolvasta, s ez annál fárasztóbb volt, mert közben álneveket, jegyeket kellett azonosítania, a lap egészére is ügyelnie kellett, mivel — kell-e írnunk? — természetesen egyik újság sincs földolgozva, csupán részletkérdésekről írtak jó, rossz disszertációkat; múlt századi kiadásokban hibásan, csonkán, elsietve közölt írások valódi-helyes szövegét kellet földerítenie (mint Szemere Pál esetében), s végig kellett olvasnia a forrásnak vélt külföldi szerzőket is, hogy megállapíthassa: Herder, Schlegel, Jean Paul, Grimm, Hegel, Rousseau melyik művének milyen részletei hatottak valóban.

A végeredmény igazolta Fenyő szorgalmát: a Tudományos Gyűjtemény és a Hasznos Mulatságok útja tisztábban áll előttünk. Látjuk, amint a nemesi eredetiség-programot fokozatosan leküz- dik, s az eredetiségnek új töltésű, romantikus, az írói egyéniséget hangsúlyozó, a nemzetkarakterológiát demokratikus elemekkel telítő értelmét népszerűsítik, a provinciális népiességet ple- bejusabb eszmeiséggel helyettesítve. Ugyanígy kerül előtérbe a nemzeti fogalma. Ez a fogalom a nemesi nemzet körülírásától indul el, s már Vajda Péter írásaiban hangot kap a „Haza csak ott van, ahol jog is van“ — gondolat. Ennek a francia felvilágosodásban való gyökerezésére már Lukácsy Sándor is rámutatott. Egészítsük ki adatait: a Magyarországon Is olvasott dHolbach úgy