Irodalmi Szemle, 1974
1974/2 - JEGYZET - Mártonvölgyi László: Centenáriumi emlékbeszéd helyett
híreinek közlésében akar mindenkit megelőzően első lenni (....), hanem intenzíven szolgálni kívánja mindazon eszméket, amelyek szellemi világunkat foglalkoztatják ... Szóval: legelső sorban és mindenek előtt a magyar kultúra munkásai kívánunk lenni... Csak patinás irodalmi művek jelenhetnek meg lapunk hasábjain. Ezen törekvésünk őszinteségét és becsületességét igazolja az a tény, hogy első regényünkként Móra Ferenc: A festő halála című remek alkotásának közlési jogát szereztük meg.” Az újból meginduló napilap második oldalán valóban ott van Móra: A festő halála című regénye, melyet ezután minden nap folytatásokban közöl a szerkesztőség — tapintatosan elhallgatva olvasói előtt, hogy a regény könyvalakban már 1923-ban megjelent, sőt a harmadik kiadást is megérte. (A negyedik kiadás megváltoztatott címmel — Négy apának egy leánya — 1931-ben, Móra írói munkásságának 30. jubileumi évében jelent meg.) Az olvasók azonban már nem érhették meg a regény befejezését. A kassai rendőrigazgatóság a minisztérium 1924-ben kelt XIV. 19. számú paragrafusa értelmében a lapot október 27-i dátummal beszüntette. Bár a szerkesztőség még november 1-én kiad egy számot, de olvasóinak figyelmét felhívja a következőkre: „Lapunk mai száma (mindössze négy oldal; Gy. L. megj.) a szokottnál kevesebb oldalban jelenik meg, ami miatt olvasóink szíves elnézését kérjük. Különben is egyébként ígérjük, hogy az átszervezés ideje alatt történő minden esetleges rendellenesség csak átmeneti jellegű.” Ez az átmenet azonban a kassai Napló életében, s így a Móra-regény folytatásában Is véglegessé vált. Gyüre Lajos A nyitrai temető végében áll egy elhagyatott sírkő, gallyak takarják. A rávésett szöveg az ágak félrehajtása után azonban megmutatkozik az érdeklődőknek. A két felirat egyike így hangzik: „Szentmiklósi és óvári Pongrácz Kálmán, m. kir. udvari tanácsos, a pozsonyi közjegyzői kamara elnöke”. Az alatta levő írás sokkal szerényebb: „Pongrácz Kálmán festőművész, 1872—1930.” Mégis az utóbbi felirat érdemel figyelmet. Ez a sírgödör egy élet mennyi színét nyelte el! Tobzódó harsány, tüzes színeket, egy termékeny palettának ragyogó festékeit, egy zseniális agyvelőnek délibábos izzását — írta a sírról dr. Faith Fülöp az 1939-ben megjelent Híres nyitraiakban. Azóta eltelt néhány évtized és tavaly elérkezett a festőművész centennáriuma. Az ünnepi évfordulón nem hallottam a honi tájon emlékbeszédet, de még csak recenziót sem olvastam a festőről. Pedig ez a művész épp a jelentől érdemelte volna ki a megemlékezést. Pongrácz régi liptói nemesi család sarja volt. Bárók, grófok is voltak a családjában. Bátyja királyi közjegyzőként működött Nyitrán, ő azonban felcserélte a sors nyújtotta vagyoni biztonságot a művész-élet keserű kenyerével. Az új Művészeti Lexikon (Zádor Anna és Genthon István, 1867) pontosabban közli Pongrácz születési adatait. Ezek szerint 1872. június 30-án született Szottinán, a nyugatszlovákiai Senice mellett. Lyka Károly egy tanulmányából informálódunk tovább: a festő Nyífrán járt a gimniáziumba, majd egy ideig a műegyetem hallgatója volt, de győzött benne a festészet utáni vágy, Münchenben, majd Deutenhofenben tanult. Amott Hollósy Simon volt a mestere, emitt Anetsberger, Gasteiger és Olgyay Ferenc. Pongrácz Olgyay révén került utóbb a szolnoki művésztelepre. A szolnoki müvésztelep megvalósítása szinte forradalmi jelentőségű tett a magyar festészet történetében. Elsőként 1853-ban Pentekofen osztrák festő alkotott Szolnokon, majd T. Blau, 0. Thoren, a magyarok közül Deák-Ébner Lajos, Böhm Pál, Aggházy Gyula és Bihari Sándor követte őt. „A pezsdülő élet — írja a lexikon — csakhamar életre hívta a szolnoki Képzőművészeti Egyesületet s a Szolnokon dolgozó festők kötetlen társulatát Intézménnyé szervezte át, 1901-ben s ugyanakkor 12 műtermet és lakást építtetett a hivatalosan elismert művészcsoport törzstagjai számára. A már említetteken kívül a szolnoki művésztelep tagjai közé tartozott Fényes Adolf, Mihalik Dániel, Olgyay Ferenc, Pongrácz Károly, Szlányi Lajos, Zombory Lajos.” Sokat dolgozott a telepen Perimutter Izsák, Pólya Tibor, majd Aba Novák Vilmos és Zádor István. Centenáriumi emlékbeszéd helyett
