Irodalmi Szemle, 1974

1974/2 - Benkő László: Összeesküdtem (A nyelvész gondjai, gondolatai olvasás közben)

A hármas típus egymásba fonódik, s mint a stilisztikai sajátságok általában, ezek is hajlékonyán ide-oda lengők. Az ilyen címek, mint Fűszálak (Whitman), A kastély (Kafka), Mandarinok (Beauvoir) kétségkívül szimbólumok. Fuimus (Justh), Fellegjárás (Sőtér), Rozsdatemető (Fejes) viszont nyilvánvaló metaforák. De egy cím más-más típusba is sorolható. A tipizálás tehát ingadozó, s talán nem is lényeges. Fontosabbnak, jellemzőbbnek tartom a tipizálásnál az egyszavas címek szófajiságát. Az általam vizsgált egyszavas címek túlnyomó része főnév. (Ez nem is olyan meglepő. A lexikográfiában ismert sajátság, hogy a stilisztikailag legszínesebben viselkedő szófaj nem az ige, mint várnánk, hanem a főnév.)

Duba Gyula Összeesküdtem címe látszólag szembefordul ezzel a megállapítással; de inkább szabályt erősítő kivétel. Vajon miért?

Ez a címszó mint nyelvtani alak teljesen szabályos: kijelentő módú, jelen idejű, egyes szám első személyű igealak. Tehát a legegyszerűbb igeragozási sémába tartozik. Csakhogy a nyelvtani sémákat nem egyformán, nem egyszintűén használjuk. A nyelv hajlékonysága, rugalmassága, egyszóval szépsége éppen abban rejlik, hogyan tudjuk az egyformának látszó, valójában hajszálfinom árnyalatokban különböző sajátságok közül a legmegfelelőbbet, az adott helyzetben legalkalmasabbat kiválasztani. (Ezért mondhatjuk, hogy a stílus nem más, mint kiválasztás.) Az Összeesküdtem címszóban egy ilyen telitalálatos kiválasztás, egy szerencsés művészi megragadás eszközét érhetjük tetten. Telitalálatos ez a művészi eszköz azért, mert mint a legtöbb nagy művészi alkotás, ez is belesimul az ismert, a megszokott valóságba. Elfogadjuk, magunkénak érezzük, mert úgy hisszük, ml is létrehozhattuk volna. Itt van a művészetnek s elsősorban talán éppen a nyelvi művészetnek az a kegyes csalása, amelyet az Arany János-i ars poeticából is jól ismerünk: költő hazudj, de rajt ne fogjanak! Más szóval a művész becsap bennünket. Olyannak tűnteti fel alkotását, mintha megszokott, „szabályos” volna, pedig valamiben módon áthágja a szabályokat, kilép a megszokott mederből. De éppen ezzel a szabványos és rendkívüli közti lebegéssel ér el különleges hatást, ezzel tudja belénk oltani azt az érzést, hogy pontosan így és csakis így írhatott, szólhatott az adott esetben, egyetlen alkalommal, soha senki által meg nem ismételhető módon.

Ha a művészi ihletnek ezt a sajátos termékét hétköznapi, nyelvtani formulává sterilizáljuk, egyszerre eltűnik minden varázsa. Semmit sem mondunk azzal, ha megállapítjuk, hogy az író itt egy olyan igét használ egyes számban, amely jelentésénél fogva többes

1.

megnevező (nominativ)

2.

jelképező (szimbolikus)

3.

hasonlító (metaforikus)

Tehát 221 novella közül 94 (43 %) kapott egyszavas címet. (Duba Gyula Na, ki vagyok? kötetében 47 cím közül 12 egyszavas.) Talán érdemes ezekkel az adatokkal egybevetni még egy másik számot: Juhász Gyulának 1373 verse közül 545-nek van egyszavas címe, s ez az arány (40 %) csaknem megegyezik az előbbi címek arányával. (Ezekben az adatokban névelővel bíró egyszavas címek is vannak.)

Talán nem elhamarkodott az a következtetés, hogy az írók, költők azért kedvelik az egyszavas címeket, mert bennük jelentős stilisztikai, esztétikai erőt éreznek. Kérdés, miben nyilvánulhat meg, illetőleg miből tevődik össze az egyszavas címek stilisztikai értéke. Az egyik, az egyszavas helyzetmondatokkal kapcsolatos összetevőt, a sokszínű asszociatív indukáló képességet már láttuk. De ennél még többet is elárulnak az egyszavas címek.

Minden cím alapvető funkciója magának a cím szónak a jelentésében világosan megmutatkozik. A magyar nyelv értelmező szótára szerint a cím idevágó jelentése: valamely szellemi alkotásnak rendszerint rövid megjelölése, mely más alkotásoktól megkülönbözteti, gyakran tartalmára is utal. Tehát a címnek legegyszerűbb, legtermészetesebb funkciója a tárgyi megnevezés, a tartalmi megjelölés. Ez jellemzi a stilisztikailag semleges műfajok címeit: Hírek, Sport, Menetrend, Nyelvtan, Fizika stb. A szépirodalomban azonban meggyőződésem szerint nem ez a cím elsőrendű funkciója. A megnevező jelleg itt gyakran háttérbe szorul, hogy valamely stilisztikai jegynek adja át a helyét. Ez azt jelenti, hogy a megnevezés gyakran jelképessé vagy hasonlítóvá válik. így alakul ki a szépirodalmi címeknek (s persze nemcsak az egyszavasoknak) ez a három típusa: