Irodalmi Szemle, 1974
1974/2 - Benkő László: Összeesküdtem (A nyelvész gondjai, gondolatai olvasás közben)
Benkő László összeesküdtem (A nyelvész gondjai, gondolatai olvasás közben) Élvezettel lapozgatom Duba Gyula humoros írásait. Megragad bennük az az éles szem, az a kifinomult érzék, amellyel rávilágít életünk egy-egy fonákságára. Nemcsak rávilágít, hanem gyakorlott kézzel, biztos mozdulattal körültapogatja, végül egy határozott vágással lenyisszantja a káros kinövést. Ebben a sebészeti eljárásban elsősorban a nyelvi eszközök kezelését figyelem — árgus szemmel. A címek közül elém ugrik ez az egyszavas jelzés: Összeesküdtem. Szeretem az ilyen rövid, egyszavas mondatokat, főleg címeket. A mai élet rohanó tempójában, a „száguldó időben” elsőrendű követelmény a nyelvhasználati rövidség. Mindnyájan arról panaszkodunk, hogy semmire sem jut időnk. Ezért is ragyogó telitalálat a jól sikerült, egy szóba sűrített, mégis kifejező, pontosan tájékoztató cím. Persze a rövidség és sűrítés nem csupán a költői, szépirodalmi nyelv előjoga. Élhetünk vagy inkább élhetnénk vele a legszürkébb mindennapi beszédben is. Magyar szakos egyetemi hallgatók egy csoportja a következő kis fogalmazási gyakorlatot végezte: táviratot kellett szövegezni. A szövegezés tárgyául, előzményül az alábbi történetet mondtam el: Kéthetes üdülésre utazom. Szükséges úti holmim becsomagolva, kocsim indulásra készen vár a ház előtt. Még egyszer körülnézek a lakásban, rendben van-e minden. Vízcsapok, gáz elzárva stb. Végre indulhatok. Ebben a. pillanatban megszólal a csengő. Az ajtóban egy évek óta nem látott kedves barátom áll. Természetesen beinvitálom. De barátom nem akarja megzavarni útitervemet, csakhamar búcsúzik. Beszélgetve, együtt megyünk le a lépcsőn. Még egy baráti ölelés, aztán lenyomom a gázpedált. Gyönyörű helyre érkezem. De már útközben felmerült és izgatott az a gondolat, vajon a nagy beszélgetés, búcsúzkodás közben nem hagytam-e nyitva lakásom ajtatját. Nem akarom, hogy a bizonytalanságnak ez a rossz érzése két hétig zavarjon, feladok egy táviratot a szomszéd lakóknak, egy nagyon rendes, idős házaspárnak. A képzelt táviratok egy csoportja így kezdődött: Kérem, nézzék meg, hogy bezártam-e a lakásom ajtaját... Kérem, nézzék meg, bezártam-e az ajtót... Kérem, nézzék meg, zárva-e a lakásom ... Lényegében mindegyik formula jó. Megfelel a kommunikatív szerepnek, az adott helyzet szerinti közlési szándéknak éppen úgy, mint a nyelv szerkezeti követelményeinek. Érdemes azonban néhány apróságot szemügyre venni. Kezdjük a tartalmi vonatkozásokkal! Mi van (vagy mi nincs) bezárva? 1. Az ajtó; 2. A lakásom; 3. A lakásom ajtaja. Nem vitás, hogy a legpontosabb információt a harmadik megjelölés fejezi ki: lakásom ajtaja. Minthogy azonban a lakást általában az ajtón keresztül közelítjük meg, és az ajtóval zárjuk be, teljesen fölösleges (főleg távirati szövegben) az ajtó megnevezése. Minden kétséget kizár ez a megjelölés is: bezártam a lakásom. A bezártam az ajtót formula nem pontos, nem világos, főleg annak nem, aki váratlanul, tájékozatlanul kapja ezt a hírt. Tehát ez a megfogalmazás nem szerencsés a kommunikatív funkció szempontjából. ,p A közlés megszerkesztésének nyelvi, nyelvtani oldalát nézve is tanulságosak az egymás mellé állított mondatpéldák. Az első, vizuálisan is jól jelentkező különbség a