Irodalmi Szemle, 1974
1974/2 - Varga Imre: A jelzések (tarthatatlansága) (fontossága)
Varga Imre a jelzések (tarthatatlansága) (fontossága) Feltéped a verset Rálátsz (élesen) a jeleken túl hánytorgó szélre (Más helyzetekben: „a fényesen lobogó szélre“) (A két szélsőséges — a zárójelben levő és a zárójelen kívüli — jelenség között nyilván vannak átmenetek is; ha „megfigyelő" volnék, minden utalás nélkül egymás alá gépelném őket, kiválasztásukat teljességgel az olvasóra bízva) Portölcsér táncol a földön (Tehát: szpondeuszok és egy anapesztus mögött — előtt? — a páratlan kép) A (1. hánytorgó 2. lobogó 3. ?) szél és a porszemcsék egymásba vegyülnek, a két kép (meggondolandó persze a kettes helyett másik számot használni — de biztosan találnánk más módszert is a mennyiség jelölésére —, tekintetbe véve — a fentebb jelzett — legkevesebb három lehetőséget) egymásba másolódik A két kép — (ismételjük meg!) — egymásba másolódik (Az előbbi „páratlan“ jelző azonban pontatlan — de kijavítható) Avart sodor hátán a szél (Csakhát a ritmus így emelkedőre vált — gondoljuk át újra — melyik a használhatóbb (kép) (sor); a legfőbb szempont azonban mégsem a ritmus emelkedő vagy lejtő jellege) (Az aprólékos pepecselés közben valahogy kiengedtem kezemből az érzés fonalát, s ezért:) (De kezdjük újra!) Feltéped a verset rálátsz a verseken túli (szél-) képre Avart sodor hátán a szél (Újra kizökkent a „szél“ szó makacs ismétlődése — ráadásul ott künn teljes a szélcsend) S várom a (szélben) költemény könnyed lebbenéseit a jelzőtlenül támadt szavak csokonais fényét Egy csillag tallóz szavaim közt a háttérből pedig egy kéz dereng fel (Brancusi) (Már szűk ez a vers, kinyúlik belőle — kilóg? — itt-ott néhány ingujj, sál, kendő, tóga vagy történetesen néhány toldalék, utótag; egy szó- összetétel utótag (— befejezve —) ja) [Ojból fontolóra veszem a költemény („költemény!“) szavait] Űjra fontolóra veszem a vers szavait latolgatok minden jelet és a szavak alatt szavakat látok és a szavak mögött (szavaka)t látok „Porlik már kivetett csontom, s megtörve a kő is is, —“ meretlenül ismételtelten felásom a földet s a föld alatt szókat látok (fent — felfelé a 3. sor — az idézet, Lukianosztól; olvassuk el újra az idézetet az ,,is“-ig) Pelopsz szájában kulcscsonttal nekiiramlik az esti világnak előtte háborog (ne gondoljunk most a verskezdet ben előforduló hánytorog-ra!) az esti világnak előtte háborog a mitológiai tenger megtorpan A páratlan (pompás!) szobor beáll a déli nap alá (A nyelvi lelemény elmarad a következő két sor valóságától; két sor törölve) (A mondhatatlan befejezése): ben feloldatlanul
