Irodalmi Szemle, 1974
1974/2 - Varga Imre: Arcom rángásait néztem nem a villámló eget
a meseegy kis riherongy csaj ráadásul képzeli magát véli magáról úgy hiszi istennőnek képzeli magát arcom rángásait néztem nem a villámló eget Zavargott a csend Örvénylett körül A mozsarak Piros nyál az égre köpve megmered Zöld Kék Sárga Az ég zúgott robajlott a vékony rétegek alatt (A kétszer előforduló égnek mindkét esetben más hangulati velejárója van amit az olvasónak kötelessége észrevenni) Az ellobbant mese pörnyéi pilinkéznek A tárgyak egymásba — A rémület ujjaival Borzongató Borzong a tó Félelmes hatalmak Fölhangolt hárfa a mesterséges tó fölé feszítve A szél játszik istenem még megázik a ruhám tébolyult futamokat Ijesztő zene zúg Tombol a vihar Bőgnek az akkordok Túl erős zene De vége „hüppögés” Nagy ritkán a tó fölött az a bizonyos szélhárfa — elfoszló bondulások Lidércek E. T. A. Hoffman hősei (folytatva egykedvűen az előbb vázlatolt jelenetet A folytatva helyett meggondolandó az élesebb élve szót használni) hajlonganak a főnevek bokrai közt gyere Hans elállt Már vidám fények imbolyognak A vihar konkrét verse azonban a jelenség után sem ért véget minduntalan csend-foszlányok tapadnak a keresgélő szolgák arcára Lámpások imbolyognak (!) egy kiáltás helye kerengve oszlik (igen a helye ill. a hiánya) Itt egy sáros kesztyű Ez a hercegé nemde? Huh ez a felismerhetetlenné ázott kalap Nézd csak Hahahahahahahaha A távolban (a terebélyes fáktól alig látható) a kastély Milyen észrevétlen alakult kísértetiessé sőt (hogy úgy mondjam) verssé az Ünnepély a vihar aztán az inasok mozdulatai melyek nyomán szinte érzékelhetetlen nesz támadt S utólag már ellenőrizhetetlen mikor feledkezdtem meg arról hogy — olvasok
