Irodalmi Szemle, 1974

1974/2 - Bábi Tibor: Tűnődés egy monográfia és Lőrincz Gyula két rajzsorozata felett

és társadalmi valóság. így minden rajz szükségszerűen az egésznek részlete és Diderot, s általában a polgári realizmus, de ugyanakkor a modern polgári művészet esztétikáját forradalmiságával túlszárnyaló teljességet nyújt, képzelőerőnket a vonallal és tusfolttal az érzékelhetetlen lényeg megsejtésére és tudatosítására kényszerítve.

Gondolatmenetem végére érve, csalódottan állapítom meg, hogy az igazi művészi alkotást intenzív totalitása, vizuális meghatározottsága és meghatározatlansága következtében semmilyen interpretáció és magyarázat ki nem merítheti.

Mégis hálás szívvel gondolok Ladislav Saučin Lőrincz Gyuláról fogalmazott meleg soraira, Szíj Rezső úttörő munkájára, a művész két sorozatának magyarországi értékelőire és recenzenseire, de ugyanakkor kifejezem hiányérzetünket, hogy hazai magyar szellemi életünkben nem akadt úttörő képzőművészetünk és egyes alkotóink életművének felmérésére. S abban sem vagyok oly bizonyos, hogy épp az íróember a leghivatottabb ilyen felmérésre. Ennek ellenére az a meggyőződésem, hogy irodalom és képzőművészet között lehetséges és szükségszerű a tényleges szellemi kapcsolat megteremtése.

Bár írásom elején a kapcsolat hiányát főleg szellemi restségnek tulajdonítottam, annak, hogy nincs megfelelő műszerünk, kellő tudatunk, képességünk, se kedvünk a művészi és szellemi élet e területének feltérképezésére, sajnálattal kell leszögeznem, hogy az objektív feltételek is hiányoznak ilyen irányú kezdeményezéseinkhez. Elhunyt művészeink életműve ismeretlen vagy hozzáférhetetlen helyeken rejtőzik. Kiállításokra is ritkán kerül sor, s a személyes és szervezeti kapcsolatok hiánya is elszomorító tény.

Nincs más út és nincs más lehetőség, mint hogy e gátló körülmények leküzdésére kollektív vállalkozó szellemet és erőt kell teremteni.