Irodalmi Szemle, 1974

1974/2 - Bábi Tibor: Tűnődés egy monográfia és Lőrincz Gyula két rajzsorozata felett

zok, tömegjelenetek és mozzanatok, az arcok is mind lehetségesek és valőszínüek — s ami marxista gondolkodásunk alapján a leglényegesebb — a szükségszerűség, s tegyük hozzá nyugodtan, a történelmi szükségszerűség alapján. Ezt a szükségszerűséget már lényegében megfogalmaztuk a nemzeti sajátosságaikat természetszerűen megőrző népi rétegek, s a nemzetté deklarált anacionális nemesség és arisztokrácia ellentétében.

így fedezzük fel Lőrincz Gyula alkotásaiban a realista művészetek arisztotelészi (esztétikai) alapelvét, de ugyanúgy applikálhatjuk rá Diderot realizmusát is, aki elsőként lázadt esztétikájában az akadémizmus ellen: „Más az attitude (akadémiai testtartás), más a cselekedet. Az attitude hamis és hétköznapi, a cselekedet szép és igaz.“ És tovább: „A rosszul megértett ellentét (contraste) a modorosságnak egyik leggyászosabb oka. Igazi ellentét csak a cselekedet alapjából, vagy akár a szerveknek, akár az érdekeknek különbözőségéből fakad.“ Mi pedig kiegészíthetjük: a társadalmi érdekek különbözőségéből és a történelmi eseményekből fakad ez az igazi ellentét. S hogy Lőrincz Gyula alakjait is részben Diderot realizmusának szellemében fogjuk fel — pontosan annak megfogalmazása szerint: „A társadalomban a polgárság minden rendjének megvan a maga jellege és kifejezése; a kézművesnek, a nemesnek, a polgárnak, az írónak, a papnak, a bírónak, a katonának.“ Lőrincz Gyulának a Dózsa György katonáihoz „Bevezetőül“ írt vallomásából önként adódik a párhuzam: „Engem Dózsa egyszerű katonáinak megjelenítése izgatott. Milyenek lehettek ezek az elszánt jobbágyok, parasztok, nemesek, papok, alföldi és hegyvidéki emberek? Magyarok, románok, szlovákok, szerbek, szászok...” Valóban ezeket kutatta a rajzlapon: „Köztük Dózsát ugyanúgy, mint a pap Mészáros Lőrinczet, vagy Száleresi Ambrus pesti polgárt, vagy a kassai Bagoly Ferencet. A sok arc, a sok figura azzal a szándékkal került papirosra, hogy neves és névtelen hősöket mutassak be Dózsa hatalmas seregéből.“

És még egyszer Diderot, — hogy párhuzamot vonhassunk a diderot-i és lőrinczi lényeglátás között; a XVIII. század nagy enciklopédistája és esztétája ilyen tanácsot adott kora fiatal festőinek: „Nem elég soká látjátok a tárgynak csak azt az oldalát, melyet másoltok? Legyetek rajta barátaim, hogy az egész alakot átlátszónak gondoljátok, és szegezzétek szemeteket a középpontra; innét fogjátok a gépezetnek egész külső játékát megfigyelni; majd meglátjátok, hogy bizonyos részek mint terjednek ki, míg mások összehúzódnak; emezek lehanyatlanak, míg amazok duzzadoznak, és folyton foglalkozva az egésszel, majd sikerül nektek a tárgy ama részében, melyet rajzotok vázol, megmutatni annak kellő megegyezését azzal a résszel, melyet nem látni, és ámbár a dolognak csak egyik oldalát mutatjátok, mégis kényszeríteni fogjátok képzelő- erőmet, hogy a másikat is megpillantsam, és ekkor fogom én mondani, hogy bámulatos rajzolók vagytok.“

Diderot-nál a jelenség ábrázolásának totalitásáról van szó. Esztétikájának társadalmi vonatkozásain túl szigorúan ragaszkodik a részletek hű, természetelvű utánzásához, de a realista koncepció és modern festői eszközök szintézisének alapja az ő előremutató figyelmeztetése: az egész alakot átlátszónak gondolni: a szemet a középpontra, tehát e lényegre szegezni.

Lőrincz Gyula, akit a természetelvűségtöl az expresszionizmusig minden modern áramlat érintett futólag — Arisztotelész esztétikájától Diderot-n át alkotásaiban teremtő módon szintetizál számos művészi hatást és a forradalmár világnézetével ösz- szeegyeztethető esztétikai gondolatot. A diderot-i útmutatás alapján jut el a Pogány ö. Gábor megfogalmazta értékes művészi tulajdonsághoz: „Mintha átlátna a valóságon, csak az alapvető összefüggéseket elemzi ki a látottakból, kizárólag olyan motívumok érdeklik, melyek az anyag és a jelenség rejtett lelkét határozzák meg.“ Ez a rejtett lélek mindig a társadalmi lényeget jelenti, a kor ellentmondásainak művészi felfedezését.

így a történelmi témába foglalt vissza- és előrevetítés a szó szoros értelmében vett szocialista realizmus egyik legnagyszerűbb alkotása, mely rég meghaladta az avult stílusrealizmust, és meghaladta századunk izmusainak szubjektivizmusát. Szavakban megfogalmazható eszméje pedig: a nemzethez, nemzetiséghez való hűség összeegyeztethető a proletár internacionalizmussal. Marx és Engels szerint: „Amennyiben a pro- letárságnak elsősorban a politikai hatalmat kell meghódítania, nemzeti osztállyá kell emelkednie, önmagát nemzetté kell alakítania, annyiban még maga is nemzeti, ámbár legkevésbé sem a burzsoázia fölfogása szerint.”