Irodalmi Szemle, 1974

1974/2 - Bábi Tibor: Tűnődés egy monográfia és Lőrincz Gyula két rajzsorozata felett

tonái című sorozatot a történelmi jelentőségű felkelés merőben elképzelt evokckáó- jaként fogalmazta-e meg a festő?

Tőle magától tudom, hogy évek óta készült a sorozat megteremtésére. Előzetes tanulmányain és művészi elképzelésein túl a román—szlovák—magyar koprodukcióban készült Dózsa-film néhány durván naturalisztikus, Dózsa György személyiségét és katonáit lealázó jelenete volt a ciklus megrajzolásának közvetlen indítóoka. Főleg a börtönjelenet, ahol a Dózsát alakító színész féktelen mohósággal veti rá magát a cellába juttatott koncra. A sorozat 153 lapján a közvetlen indítéknak ugyan nyomát se leljük, s objektív mondanivalójában merőben más történelmi és társadalmi okok tükröződnek. Saučin szerint — mint idéztem már —, a „művész... szuverén módon nyúlt nemcsak az emberi vonásokhoz, de a régi felkelés néptömegeit alkotó nemzetiségi típusokhoz is. Ezzel sikerült kifejezően hangsúlyoznia a történelmi jelentőségű robbanás össznépi jellegét ..És ez itt rendkívül lényeges megállapítás — az össznépi jelleg — tehát magyarok, erdélyi román parasztok, az északi bányavidék szlovák jobbágynépe nemzetiségi különbség nélkül, történelmi és társadalmi sorsközösségüktől késztetve vettek rész a tragikus kimenetelű forradalmi megmozdulásban.

A sorozatot a hazai és magyarországi sajtóban megjelent értékelések sem minősítették a történelmi események illusztrációjának, a történelmi portréhűséget sem fedezték fel benne, s épp ezeket a hiányokat tekintették erényének. Ennek ellenére mégsem állítom — és ebben téved Saučin — hogy merőben elképzelt evokáciőja a történelmi kirobbanásnak.

Az egyes arcokban, a félig-meddig korhű, vagy csak sejtetett külsőségek ellenére nyugodtan mondhatjuk, hogy felismerni a közelmúlt vagy a jelen mátyusföldi és csallóközi, Besztercebánya környéki, vagy az erdélyi népi alakok arcvonásait; ha a festő kerülte is a modell után való rajzolást, emlékezetében élet- és emberismerete alapján szükségszerűen megőrizte minden lényeges vonásukat. Ugyanakkor a már említett közvetlen indítékon túl volt itt egy súlyosabb, a művész emberi lényét teljességében felkavaró ok, az alig néhány éve lezajlott válság, mely tagadhatalanul a nemzetiségi ellentétek kiéleződéséhez vezetett, amelyek mögött több hosszú évtizede tisztázatlan okok és félreértések lapultak meg.

Csaknem négy évvel ezelőtt — 1969-ben — az azóta elhunyt Lukács Györggyel való találkozásom idején épp ezekről az okokról és félreértésekről esett közöttünk szó, s a Kommün veteránja, a világhírű tudós és esztéta megfogadni való tanáccsal zárta le ezt a témánkat: „Végső következtetésként feltétlenül szükségesnek tartom, hogy az egykori monarchia területén élő nemzetek egy kíméletlen történelmi feltárás alapján közelebb kerüljenek egymáshoz.“

Lőrincz Gyula a nemzetközi kommunista mozgalom keretein belül küzdött azért, amit Petőfi Sándor egykor világszabadságnak nevezett, s amit a marxista gondolkodás a proletár internacionalizmus fogalma alatt a szocializmus létalapjának, a kommunista mozgalom összetartó és mozgató erejének tekint, s amit a festő a teljes embert felkavaró monumentális műben evokál keserű tapasztalatai alapján, de ugyanakkor a kétkezi munkásemberbe, parasztba, ténylegesen gondolkodó értelmiségibe vetett bizalma alapján is. Így a közelmúltban támadt élményeit vetíti vissza több mint négy évszázadra, vissza a nagyszerű történelmi eseménybe, s a „történelmi robbanás össznépi jellegét” vetíti előre a régmúlt évszázadokból a jelenbe.

Lőrincz alkotásainak a portréhűség hiánya ellenére — s a legmélyebb lényegig hatoló történelmi hűség az alapja, az anacionális nemességgel, a sokféle nációból magyar arisztokráciává, nemességgé tömörült, nemzetéhez és népéhez hűtlen uralkodó osztály- lyal szemben nemzeti sajátosságaikat természetszerűen megőrző népi és társadalmi rétegek hadrakelése a történelmi lényegre való világítás. És itt, ezen a ponton válik világossá számunkra Lőrincz Gyula művészetének realizmusa is, ugyanakkor a mimézis problémája arisztatelészi és — lukácsi értelemben is.

„. .. nem az a költő feladata, hogy valóban megtörtént eseményeket mondjon el, hanem olyanokat, amelyek megtörténhetnek és lehetségesek a valószínűség vagy szükségszerűség alapján ...” — vallotta annak idején Arisztotelész, s ha a költő helyébe behelyettesítjük a festőt, abban a pillanatban érthetővé válik számunkra, miért vált Lőrincz Gyula alkotásának erényévé a történelmi portréhűség hiánya, és miért erénye a rajzsorozatnak az epikus jelleg hiánya is. Tehát nem illusztrált, de az egyes raj