Irodalmi Szemle, 1974

1974/2 - Grendel Lajos: Légszomj

Az első figyelmeztetést a fiú Bakosnétól kapta. Épp kifordult Drahošéktól, amikor a letaposott hóban, mint valami emberméretű varjat, meglátta őt pár lépésre maga előtt, s már késő volt, hogy elrejtőzzön.

— Tönkre akarod tenni a szüléidét? — ripakodott rá a vénség, veszedelmesen hunyorogva. A fiúnak fogalma sem volt róla, hogy mit akar tőle, s azt felelte, hogy természetesen nem.

— Akkor mit csámpáskodsz itt ezeknél!

A fiú azt felelte, hisz minden délután átjön.

— Elég baj az — károgta a vénasszony.

A fiú megkérdezte, miért baj.

— Nagyon buta kisfiú vagy — süvöltözte a boszorkány. — Tényleg nagyon buta kisfiú vagy. Olyan buta kisfiú vagy, hogy megérdemelnéd, hogy az apád jól elnadrágoljon. Ha az én gyerekem lennél, én bizony alaposan ellátnám a bajodat. Becsuknálak a pincébe. Az ilyen engedetlen kisfiúk megérdemlik, hogy becsukják őket a pincébe. Meg bizony! Ha az én engedetlen kisfiam lennél, ráültetnélek a forró kályhára, hogy megtanuld, mi az engedelmesség. Ha az én buta, engedetlen, csökönyös, drága fiam lennél, kiszedném a beleidet és kolbászt csinálnék belőlük a disznóknak. Úgy bizony! . .. Jársz te egyáltalán templomba?! Nem, mi? Hogy nincs is itt templom, mi? De a városban van, és másutt is van. Száz kilométerre is meg ezer kilométerre is ... Sósavba mártanám én azt a drága engedetlen pofikádat. Tudod, hogy ha nem engedelmeskedsz az apádnak, akkor a pokolra kerülsz? Úgy bizony! És ott az ördögök lenyúzzák rólad a bőrt, és nyersen megetetik veled. Égő szenet fogsz kapni ebédre, és izzó olajat víz helyett.

— Hagyjon békén, vén boszorkány — mondta a fiú.

Amikor apának elmesélte, hogy mivel fenyegette meg a vénasszony, apa éktelen dühhé gurult, és megparancsolta nagyanyának, hogy legközelebb gondolkozás nélkül dobja ki Bakosnét. Anya azonban bebocsátotta, ebédhez ültette, és elbeszélgetett vele. A fiút felháborította anya árulása, annyira felbőszítette, hogy reszketett a dühtől, és beleköpött a vénség tányérjába.

Látod, ezt nem lett volna szabad — mondta apa. — Szeretnék veled komolyan, okosan beszélni.

— Miről akarsz velem beszélni?

— Na jól van, csak semmi izgalom. Tudod, mit? Vasárnap elviszlek sétálni.

Vasárnap megint havazott, de délre, szerencsére, elállt a hóesés, kitisztult az ég, és

néhány órára kisütött a nap. A szikrázó napsütésben egy vadonatúj, elől szarvakkal, hátul rácsos támlával ellátott szánkó sütkérezett a kút betongyűrűje mellett a jegesre fagyott havon, s a fiú megbűvölve nézte, hogyan csomóz rá apa az elülső keresztrúdra egy jó vastag kötelet. — Na gyere — mondta. — Ne állj ott, mint egy szamár. — A fiú megindult, apa a térdéhez verte, majd felhúzta az egyujjas bőrkesztyűjét. — Ülj be! Ha kedved tartja, elballaghatunk egész a városig. Jó? — Jó — mondta a fiú, mialatt kényelembe helyezte magát az ülésen és kinyújtóztatta a lábát. — Beszélgetni fogunk, ahogy megegyeztünk, igaz? — Igen — mondta a fiú engedelmesen, bár nem bánta volna, ha a szavaiba sikerül egy kis lelkesedést is belopnia. Örülsz neki? — Örülök. — Nem kell okvetlenül örülnöd — mondta apa. — Az a fontos, hogy meghallgassuk egymást.

A házak előtt hótorlaszok meredeztek, s gyengén olvadoztak az éles napsütésben. Apa elgondolkodva lépegetett előtte, és egyelőre hallgatott, mintha a falaknak is füle lenne Itt. A településen túl a mezei utat most csak az a két hóba vájt keréknyom jelezte, amit traktor vagy teherautó kerekei szántottak tegnap talán vagy ma délelőtt. A fiú elhatározta, hogy nem ígér neki semmit. — Szólj, ha fázol — mondta apa. — Akkor visszafordulunk. — Nem fázom — mondta a fiú. — Most, hogy megvan ez a szánkó, többször is kijöhetünk. Minden vasárnap, talán még hétköznapokon is. — Amíg tart a hó — mondta a fiú.

Annyira kitisztult a levegő, hogy a város tisztán és közelről látszott, fény és árnyék élesen elkülönült benne, akár valami fényképen. Ide a település felé a város az ismeretlen arcát mutatta, gyárkéményeket, emeletes, lapos tetejű házakat, s a fiú figyelmét egy darabig lekötötte a nézelődés. Am egy percre sem feledkezett meg arról, hogy miért van itt, nem feledte, hogy mindez csupán ürügy, lefegyverző káprázat, hBngulat- teremtés, előkészítése annak, ami nyilván sokkal fontosabb apának, mint hogy az idejét