Irodalmi Szemle, 1974

1974/2 - Grendel Lajos: Légszomj

A fiú megtorpant, mintha arra várna, hogy az asszony hátba taszítsa, s miután erre nem került sor, rácsimpaszkodott a kilincsre s óvatosan behúzta maga mögött az ajtót. A ronggyal borított küszöbről három lépcsőfok vezetett le a cementezett járdára, mely pár lépéssel odébb derékszögbe csavarodva a szürke, lécezett kapuig futott, egy arasznyival sem tovább. A fiúnak semmi kedve sem volt ezt a pár lépést megtenni. Zsebre rakta a kezét, megfordult, s arcát elszántan az ajtó üvegéhez lapította. Odabenn az asszony épp hozzálátott az asztal eltakarításához.

— Hagyjanak engem békén! — kiáltotta a fiú olyan hangosan, ahogy a torkán kifért. De az asszony egy futó pillantásra sem méltatta, úgy tett, mintha megvakult és meg- süketült volna. A fiú leült a nedves, lábtörlőnek használt rongyra, és igyekezett az asszonynál is közömbösebbnek látszani. Egészen addig ült ott, amíg az asszony elő nem jött, hogy kiöntse az udvarra a mosogatóvizet.

— Na mi az! Meggondoltad magadat?

— Haza akarok menni — mondta a fiú. — Vigyél haza.

— Hiszen itt laktok a szomszédban, magad is hazatalálsz.

— Te hoztál át, most vigyél haza — mondta a fiú a hangjában árnyalatnyi bizonytalansággal, s még abban a pillanatban elbőgte magát. Bármilyen megalázó is, képtelen volt gátat vetni a keserűségének, s az asszony gyengéden megfogta a vállát:

— Jól van — mondta. — Játsszatok.

— Nem akarok — mondta a fiú.

— És mit akarsz?

— Semmit — mondta a fiú.

— Rendben van. Hazaviszlek.

Másnap délelőtt a fiú — kivárva az alkalmat, amikor anyja és nagyanyja félrevonultak a konyhába —, nesztelenül odalépett az előszobaajtóhoz, és kétszer megfordította a kulcsot a zárban. Hangtalanul nyílt az ajtó, s hogy ne csapjon zajt, be sem tette maga után. A kaput azonban zárva találta. A kert végében a kiskaput is, de ez alacsonyabb volt, legalább arra érdemes, hogy könnyűszerrel átmászhatott rajta. Két kezével erősen megkapaszkodott a lécekben, s egy darabig függve maradt a pocsolyás árok fölött. Besározta magát, de nem törődött vele. Végigbandukolt a töltés mellett, aztán befordult a mezei útra, majd úgy öt perc múlva bezörgetett Drahošékhoz. Mivel magasan voltak az ablakok, lábujjhegyre állt, és az öklével megverte az ablakpárkányt. Az asszony jött ki elébe. Szoknyáját lilamintás csinos kötény takarta, s talán nem is volt túlságosan meglepődve. Pedig a fiú el volt rá készülve, hogy elkergetik őt. Az asszony megtörölte a lisztes tenyerét, megigazította nyakán a kendő csomóját, és csak azt mondta: — Na gyere!

Benn a szobában tűz ropogott, s az izzó vaskályha körül átforrósodott a padló. A fiú leült a szőnyegre Drahoš mellé, s Drahoš megint szólt hozzá valamit, amiből egy szót sem értett, s ami éppúgy felbosszantotta őt, mint akkor, ott, nagyanya verandája előtt az első napon. Ezúttal mégsem lógott meg mellőle, majd csak rájön, hogy kár a gőzért, gondolta, s valóban, erre nem is kellett sokáig várnia. Drahoš egyszercsak elhallgatott, fülig pirult, és dühösen rámordult: — „Hije”. — A fiú elvetette magát. Könyökével a padlóra dőlt, és vadul, durván röhögött rajta. De még mielőtt ölre mentek volna, Drahos tétován elindult az ablak felé, legörnyedt a sarokban, s kotorászni kezdett a szekrény alatt. Egy zömök papundekli dobozt húzott onnan elő. Leemelte a doboz fedelét, és szertartásos lassúsággal kivett belőle két futballjátékost mintázó lapos pléh- bábut, két kapust, két kaput és egy piros-kék kockás labdát. Mire a fiú észbe kapott, már késő volt.

Másnap az volt a fiú első dolga, hogy elkönyörögje magát otthonról. Korán reggel volt még, vasárnap, Drahošt is még ágyban találta. Mialatt a konyhában anyja megmosdatta és felöltöztette, ő elővette a dobozt, sietve felállította a kapukat, s örült, hogy Drahošt így kész helyzet elé állítja. Ennek az egyszerű játéknak, amellett, hogy érdekes volt, megvolt az előnye is, hogy fölöslegessé tette a beszédet. Ezt mérlegelve, a fiú mindent megtett, hogy álláspontját rákényszerítse újsütetű barátjára is, de Drahos, mintha csak a gondolataiba látott volna, egész délelőtt némán a játékba mélyedt, s még akkor sem törte meg a hallgatást, ha néha sikerült bepiszkálnia a labdát a hálóba. A fiú nagyon elégedett volt. Annyira elégedett, hogy már-már boldog. Otthon apa jókedvűen megveregette a vállát, és lefekvés előtt megkérdezte tőle: