Irodalmi Szemle, 1974

1974/2 - Rácz Olivér: Iskola a telepen

A fiú Ismét megrándult; komoly, kemény pillantással nézte a kést. De a férfi, aki még sohasem tanított ilyenfajta iskolában, szórakozottan mormogta maga elé:

— Nekem is vennem kellene egyet: elvesztettem valahol a zsebkésemet... Igaz, arra a rövid időre nem érdemes, úgysem maradok itt

__

A fiú meglepetten felpillantott. Ügy látszott, mintha kérdezni akarna valamit, azután valami egészen váratlant mondott:

— Magának adom, ha akarja — mondta, kirántotta a kést a pad deszkájából, és ügyetlenül a férfi felé nyújtotta a kés markolatát.

— Ö — mondta a férfi meglepetten.

— Csak tegye el — mondta a fiú darabosan.

— Ö mondta a férfi még egyszer. Azután gyorsan a zsebébe nyúlt, elővette a töltőtollát. — Rendben van — mondta —, de csak akkor, ha cserébe elfogadja ezt.

A fiú elpirult, zavartan vonogatta a vállát. A férfi mosolyogva a füléhez hajolt. — Még meggondolhatja — suttogta halkan, kötekedve. — Ha nem akar cserélni... Ha esetleg úgy gondolja, hogy mégis inkább belém vágná...

A fiú felkapta a fejét.

— Ugyan. Csak marháskodtam — mondta, és még jobban elpirult. — Inkább meséljen még. Maga csudára tud mesélni. — Ezzel kinyújtotta a kezét, és gyors mozdulattal a zsebébe süllyesztette a töltőtollat. — Csudára érti a szöveget — intett aztán főúri mozdulattal az osztály felé, mintegy kegyesen a jóindulatukba ajánlva kevély védőszárnyai alá vett pártfogoltját.

— Maga igazán csudára érti a szövegelést — lehelte az arcába csábosán a platina- szőke is, amikor az óra végén sorban elcsoszogtak a katedra előtt. — A következő órán is mesélni fog?

A férfi nem válaszolt. Fáradt volt, és ez meglátszott rajta.

— Most mi a hézag? — tudakolta a platinaszőke kíváncsian.

A férfi erőt vett magán. — Őszintén szólva, azt hittem, valamivel többet olvastak — mondta kitérően.

— Ne szívja mellre — mondta a platinaszőke biztatóan. — Én már Jókait is olvastam

— vágta ki büszkén. — És amit arról a Hemingvejről meg a spanyolokról meg arról az öreg halászról szövegelt, az halál! volt. Becsszó. — Ekkor azonban élesen sikoltott, mert a kis vörös elhaladtában orvul a combjába csípett.

— Szórakozol nézett rá a platinaszőke dühösen, a csípés helyét dörzsölgetve.

— Te szóraKM^P-v mondta a vörös nyomatékosan, aztán kedvtelve a férfira mosolygott. — VigyázjPRgy be ne húzzon a csőbe — intette kacéran a platinaszőkét, és eltáncolt.

A platinaszőke kivillogtatta a fogait.

— Tulajdonképpen mindnyájunkat behúzott a csőbe, mi? — kacagta turbékolva és olvatag pillantást vetett a férfi felé. De akkor a férfi már nem figyelt oda: a piros selyemsálas fiút nézte, aki még mindig ott ült a helyén, és gyönyörködve forgatta a töltőtollát.

A férfi a padjához sétált, megkérdezte:

— Fog tudni írni vele? Nekem egy kicsit könnyű volt.

— Persze — mondta a fiú komolyan. — Tudok én írni. Jó toll ez. Drága toll — mondta tisztelettel.

— Nem olyan nagyon drága.

— Drága toll — makacskodott a fiú. — Tudom én. Drága toll. Mondja — kérdezte váratlanul, és két piros folt ütött ki a pofacsontjain —, igazán el akar menni innen? Ne menjen el.

A férfi, aki még sohasem tanított ilyenfajta iskolában, a zsebébe nyúlt, és meleg szorítással átkulcsolta az ujjaival a rugós pengéjű bicskát.

— Ugyan. Hiszen csak marháskodtam — mondta, és szélesen a fiú csodálkozó arcába vigyorgott.