Irodalmi Szemle, 1974

1974/2 - Rácz Olivér: Iskola a telepen

A férfi sértődötten kapta fel a fejét.

„Hé” nézett fel az orvosra, „engem szúrtak meg, ha nem vetted volna észre!”

„Ne hadonássz” szólt rá az orvos. „Téged szúrtak meg, na és? Csakhogy ezt a gyereket megsebezték: a lelkét sebezték meg — száz- meg százezer ilyen gyereket sebeztek meg halálosan, érted? A szivükbe ütötték a sebet, aztán mérget és marólúgot öntöttek a nyitott sebbe. A te karod két hét alatt beheged. De ezek a gyerekek talán egy életen át hordozni fogják az elmérgesedett, fertőzött sebüket.”

A férfi pillantása mereven a padba szúrt késre szegeződött. Különös, hogy akkor sem a karjában érezte a szúrást: a fájdalomra már nem is emlékezett, csak a hús tompa recsegésére, a kiömlő vér piros színére emlékezett, s arra, hogy akkor is a gyomra táján érezte ezt a furcsa nyilallást, nem ott, ahol a szúrás érte. Igen, az ifjúság nagyon könnyen sebezhető. Nagyon könnyen. Ki így, ki meg amúgy. Ezt a piros selyemsálast vajon mikor és hogyan sebezték meg? És a többieket? Hófehérkét és a telt keblű kis vörös hajút? A két dundi testvérkét? És őt — őt ezúttal hol éri majd a kés?

A gondolattól újra elöntötte a vér az agyát, s csak ekkor döbbent rá, hogy az osztály halálos csendben, lélegzet-visszafojtva várja a fejleményeket. De az istenit neki, ez már nem játék, gondolta egyre fokozódó dühvei, s amikor látta, hogy a fiú szomszédjai észrevétlenül, kínos lassúsággal, lopva elhúzódnak a fiú közeléből, váratlanul az eszébe ötlött, hogy a bőröndje még kicsomagolatlanul hever a szobájában. Ez a jó, gondolta hirtelenül lehiggadva. Legalább nem kell visszacsomagolnom... Örülök, hogy önként vállalja ezt a nehéz küldetést — jutottak az eszébe a felettese szavai. De az istenit neki: önként, nem önként — nem hagyom megbicskázni magam, öntötte el újra a harag, s éppen ezért kényszerítette magát, hogy újra a padba szúrt késre szegezze a pillantását. És ekkor, a legnagyobb meglepetésére, váratlanul meghallotta a tulajdon hangját:

— Nem akarom olyan dolgokkal tömni a fejüket, amelyek nem érdeklik magukat — mondta megfontoltan. — Bizonyára maguk közül is sokan szeretnek olvasni. Halljuk, mit olvastak?

A feszültség egy pillanat alatt felengedett. A kés gonosz csillogású pengéje még változatlanul ott feszült a pad deszkalapjában, de a padokból már bátortalan hangok szűrődtek a férfi felé: könyvcímek hangzottak el, elvétve egy-egy író neve is.

Ö, isten állatkái, gondolta a férfi fanyarul, miközben még egyre a gyomrában rángó nyilallást csillapítgatta, búcsúzzunk egymástól illedelmesen. Ezért hangosan így szólt:

—-. Rendben van. Melyikről beszélgessünk?

A telt keblű, vörös kislány felpattant a helyéről.

— Sztrogoff Mihályról — harsogta túl a többieket csillogô^Änmel. — Áztat láttuk a moziban is.

— Helyes. Beszéljünk tehát Verne Gyuláról és a cár futárjáról — mondta a férfi engedékenyen, habár egy kissé megbántva, mert nem pontosan erre a műfajra gondolt.

— Regény az is, nem igaz? — mondta nagylelkűen, miközben a XVIII. és XIX. század nagy klasszikusaira gondolt, akikről majd egy másik iskolában tart lendületes és szellemes előadásokat. De nem itt! Nem itt, ahol rúgós pengéjű kések rezegnek a pad deszkájában, és ahol a szép reményű leányzók havonta négy darab rongyot szakítanak le sikertelen magzatelhajtások jóvátételeképpen.

Néhány perccel később, amikor a férfi már a padsorok között sétált — noha maga sem tudta, hogyan került oda, és már régen nem a cár legendás hírnevű futárjáról mesélt — noha maga sem tudta, mikor hagyta cserben, váratlanul újra megakadt a szeme a padba szúrt késen. Habozás nélkül utána nyúlt, kézbe vette, bekattintotta a pengéjét.

— Hol lehet ilyen jó kis zsebkéseket vásárolni? — kérdezte elmélyült érdeklődéssel.

A piros selyemsálas fiú mogorván megrándult a padban. Az ajka már mozgott, a

szája többször is szólásra nyílt, de még nem lehetett tudni, komiszkodni fog-e, vagy csak egyszerűen elkáromkodja magát.

Végül mégis megszólalt.

— Az áruházban. A telepen — mondta barátságtalanul. — Jadrongom is van meg egy oltári stukkerem is van; azokat nem akarja megstírölni?

A férfi újra kikattintotta a pengét, elgondolkozva nézegette, azután gyors döféssel újra visszaszúrta a padba, a fiú elé.