Irodalmi Szemle, 1974

1974/2 - Rácz Olivér: Iskola a telepen

Az osztály most már határozottan élvezte a dolgot, az egyik pufók kislány kedves szemtelenséggel megjegyezte:

— Maga egészen belevaló fejnek látszik.

De a piros selyemsálas nyomban rámordult:

— Haláli! És ha így megjátszod magad, még belevalóbb fej lesz. Elolvadtál tőle? Le akarsz feküdni vele, mi?

A férfi odapillantott.

— Nem hiszem, hogy azt akarná — mondta nyugodtan. — Magával sem, igaz?

Az osztály újra viharos tetszésnyilvánításban tört ki, de azúttal már nem a férfi rovására, s az ismerkedés további része minden különösebb esemény nélkül zajlott le. A férfi megkönnyebbülten félretolta a névsort: időt nyert, és ez is valami.

— Nos, ezzel meglennénk — vélte jóakaratúan. — Most tehát...

Nem fejezhette be; a piros selyemsálas gonoszul a szavába vágott:

— Én még mindig nem mutatkoztam be!

— Dehogynem — mondta a férfi nyájasan. — Nagyon is.

— Fogadjunk, hogy nem tudja a nevemet?

— Maga sem az enyémet, igaz? Egy-egy.

A fiú elvörösödött.

— Nem hagyom, hogy kitoljanak velem — kiáltotta durván.

— Ki merészelne? — kérdezte a férfi csodálkozva. — Maga olyan nagy és erős, hogy csak saját maga tolhat ki magával. Ez sikerült is.

Most már nem engedte vitává fajulni a dolgot, elnézett a fiú feje felett, s mint aki megelégelte a játékot, lassan, megfontoltan mondta:

— Amint tudják, az irodalmat és a történelmet fogjuk együtt tanulni. Nem nagy dolog. Kezdjük az irodalommal.

A szeme sarkából még látta, amint a fiú előreszegi a fejét, konokul összeharapja a fogait majd széles, tüntető mozdulattal a zsebébe nyúl. Valami villant a levegőben, azután rezegve megállt a padban, a fiú előtt. Rugós pengéjű, jókora, gonosz zsebkés volt, és a férfi, aki még sohasem tanított ilyenfajta iskolában, érezte, hogy a homlokán kidagadnak az erek.

Ez persze egészen más, gondolta fojtogató dühvei. Kíváncsi vagyok, belém vágja-e, ha most pofon verem, villant át az agyán. A gondolattól furcsa nyilallást érzett a gyomra táján, s egy ködös emlék kezdett ébredezni benne. Igen, a nyilallás éppen úgy hasított beléje, mint akkor, ott, a romos házak között, amikor a törmelékek halmain botorkálva a századiroda felé tartott, szemét a közvetlenül előtte botladozó gyerek hátára szegezve. A gyerek — 13—14 éves lehetett — Hitler-jugend sapkát viselt, vézna karján még mindig ott tüntetett a horogkeresztes karszalag, az arcán még piroslott a tőle kapott pofon nyoma. Zsebre dugott kézzel botorkált előtte a kövek és omladékdarabok között, időnkint vadul vissza-visszapillantott rá, a szeme villogott a gyűlölettől. A férfi egy szénapadlásról rángatta le: onnan lövöldözött a faluba betámolygó, fáradt katonákra. A falu üres volt; a támadás már három napja végigsepert felette, már csak oz a magányos gyerek folytatta egyedül a gyűlölködő harcot. A férfi hátulról kúszott fel a szénapadlásra, s került mögéje, kicsavarta a kezéből az ócska forgópisztolyt, aztán első dühében képen teremtette. Most már bánta, hogy megtette: gyerek ...

A gyerek megbotlott egy kiálló vasrúd végében, megállt, sziszegett, a bokáját tapogatta. Soká piszmogott, és a romok felett jeges szél fütyörészett. „Lódulj már” szólt rá a férfi türelmetlenül, s mert a gyerek nem mozdult, kinyújtotta a kezét, megbökte a vállát. Aztán már csak annyi ideje maradt, hogy vaktában félre hajoljon. A gyerek úgy perdült meg a tengelye körül, mint egy veszett tigriskölyök, a kezében kés villant, a fogait kivicsorította. Megveszett, villant át a férfi agyán, és megpróbálta elkapni a gyerek kezét. A szúrás a szívét célozta és a bal felső karját érte. Sikerült a másik kezével hátracsavarnia a gyerek karját; addig szorította, amíg kiejtette a markából a kést. Mire a kötözőhelyre értek, a férfi zubbonya csatakos volt a vértől. A kötözőhelyen derült ki, hogy a gyerek válla kimarjult: őt is ott tartották.

„Csinos kis szúrás” mondta az orvos, miközben kötözte a férfi karját. „Egészen csinos.” Aztán fél szemmel a gyerek felé pillantott, aki meztelen felsőtesttel, a jobb vállát furcsán az állához szorítva ült a szoba sarkában egy széken, mellette egy gyulladt szemű, mogorva tábori csendőr. „Igen” mormogta az orvos, miközben ragtapasszal rögzítette a férfi karján a kötést, „a gyerekek nagyon könnyen sebezhetők ..