Irodalmi Szemle, 1973
1973/4 - HAGYOMÁNY - Farkas István: Fél évszázad kedves emlékei
Farkas István fél évszázad kedves emlékei Most fél százada, hogy nem „hivatalosan“, nem jóváhagyott alapszabályokkal, de annál nagyobb lelkesedéssel és a közönség megértésével létrejött Losoncon az írástudók kis köre, amely Nógrád egyik nagy szülöttéről, Madách Imréről nevezte el magát. Én akkoriban kerültem — „viharos“ előzmények után — a Losonc melletti kis Jelsőc községbe, s az ottani négyszázharminckét magyar tanítója lettem. 1922 nyarán kitettek egy másik Losonc melletti falu, Panyidaróc tanítói lakásából, nagy megköny- nyebbüléssel nyugtázva, hogy a „kommunista tanító“ bútorait a kisbíró „hivatalból“ az utcára hordja. Hónapokig az apósom kegyelemkenyerét ettem. A falusi gazdálkodó roppantul szégyellte, hogy vejét ország-világ előtt megbélyegezték. Ebben a helyzetben érthetően nagy örömet szerzett, hogy a jelsőciek engem választottak a falu tanítójául, s erősen megfogadtam, hogy életemet mindenben nekik szentelem. A felnőtteket számtani és mértani ismeretekre oktattam, irodalomszeretetre neveltem, a gyerekeknek színdarabot írtam, s itt mutattuk be a még Panyidarócon írt Fehér galamb című népszínművemet is, amelyet aztán Losoncon is előadtunk. Jelsőcön olyan légkörben éltem, hogy alkotó kedvem megkétszereződött. Itt értem meg, hogy a magyar napilapok egymás után közölték írásaimat, bekerültem a haladó Kassai Napló írói közösségébe (afféle patinát jelentett ez akkoriban), s ebben az időben léptem kapcsolatba a Madách Körrel is. A Kör írói közül elsőként — még 1922-ben Darkó Istvánt ismertem meg, aki akkor szerelt le katonáéktól. Ö vezetett be abba a 'kis könyvesboltba is, amely a Kultúra nevet viselte, s tulajdonosa egy kopaszodó, fürge kis emberke, Gombos Ferenc — írói nevén Simándy Pál — volt. Szívélyesen fogadott, s ez a szívélyesség él bennem ma is, amikor nem múló szeretettel gondolok rá. Akkoriban került Losoncra egy hórihorgas, nyugtalan nagy gyerek, Wallentinyi Dezső (nemsokára édesanyja leánynevét vette fel, s azóta Győry Dezsőként ismeri a magyar irodalom), akivel — lévén nyugtalan természetű, mint én — nagyon ös'szebarátkoztunk. A Kör ikomoly, már majdnem „befutott“ tagja Komlós Aladár, a bölcsészdoktor gimnáziumi tanár volt, aki nem leereszkedő, hanem testvérien baráti szeretettel fordult felénk. Ez a kis losonci írókör arra törekedett, hogy megváltoztassa a polgári város arculatát. Általa a haladó szellem — amely egyébként sem idegen Losonc történelmi múltjától — vert gyökeret a város életében. Én ennek a körnek amolyan bejáró kültagja voltam. Minden csütörtökön — iskolai szünnapon — bementem Losoncra, ha pedig hosszabb szabad időm, különösen nagyszünidő volt, még több időmet töltöttem a kedves baráti körben. Hol is volt a találkozóhelyünk? A legszűkebb társaság elsősorban a Kultúra könyvesboltban, Simándy Pálnál jött össze, a tágabb hol a Kalmár vendéglőben, hol a Ra- kottyai edénygyár munkásotthonában, hol másutt. Rendezvényeiket is hol kisebb helyiségekben, hol a nagyobb Vigadóban tartották. Soha jobb „iskolában“ nem nevelkedhettem volna, mint közöttük, soha türelmesebb és elnézőbb tanítóm nem volt, mint Simándy Pál. A barátság mind a mai napig is tart valamennyiünk között, akiket a Győry Dezső víziója Szlovenszkón című Győry-vers, amely először a Kassai Napló 1925. július 12-i számában jelent meg, a következőképpen jellemzett: „... Lelkem drapériáján kihímzett rejtelemmel — ős klenódiúmok, tépett ó-menték rongyán — szép arcok gyúrnak: látom, látom őket: Simándy révült próféta szemét, Darkó felzúgó, széles himnuszát, Komlós komoly, barátin-jó eszét, Farkas beszédes, sürge merszeit...“
