Irodalmi Szemle, 1973

1973/4 - HAGYOMÁNY - Farkas István: Fél évszázad kedves emlékei

Most, amikor egyedül vagyok, a tavaszi zsongás alig neszező közeledtével visszamegyek a félszázad előtti tavaszba, felidézem akkori önmagunkat. Azóta persze sok idő telt el, s Darkó István, szegény, tavaly augusztusban kidőlt sorainkból. Halálhírét Simándy Pál tudatta velem, kérve, hogy mi, az életben maradottak ne feledjük egymást, mert ki tudja, kit ér majd a végzet.

Mikor is találkoztam velük utoljára?

Komlós Aladárral 1926 nyarán, amikor már Budapesten élt, de éppen a szüleinél volt otthon Losoncon. Simándy Pállal 1939 vagy 1940 nyarán Budapesten, Bajcsy- Zsilinszky Endre hetilapjának a szerkesztőségében, ahol Kodolányi Jánossal ült. Darkó Istvánnal 1944 telén Kassán, ahol akkor az élelmezésügyi minisztérium tisztviselőiéként dolgozott, én pedig ugyanott átmenetileg egy katonagondozó állomás segédtisztje voltam. Győry Dezsővel másodpercekre futottunk össze Pozsonyban 1949 nyarán; akkor én már az újra megnyílt magyar iskolák pedagógiai előadója voltam. Gyermekeimet kísértem ki az állomásra a pesti (számukra párkányi) gyorshoz. Amikor a vonat már majdnem indulófélben volt, egy nyurga férfi hátulról átkapta a nyakamat, megölelt, megcsókolt, és azt mondta: „Hallottam, hogy a kultuszban vagy; most jöttem a Szovjetunióból; rohanok, indul a vonatom!“

Mindhárom élő Madách Kör-beli barátommal a mai napig is levelezek. Ugyanúgy érdekel bennünket egymás sorsa, egymás véleménye, mint fél évszázaddal ezelőtt. Mindez bizonýára nem a véletlen műve. Komlós Aladár egyik, 1971. március 27-én kelt levelében többek között ezeket írta: „Kedves Barátom — érdekes, hogy idestova egy félévszázada nem láttuk egymást, s milyen egyformán ítélünk meg embereket és dolgokat. ... A nézetek egyezése persze nem véletlen, bizonyára erkölcsi természetünk rokonsága az alapja: egyforma ragaszkodásunk az emberséghez. (Ehhez járul talán némi hajlam a kamaszos szókimondásra).“

Győry Dezső 70. születésnapján a magyar televízió félórás összeállítást mutatott be a költőről és műveiből. Amikor a hetvenéves, már ráncosodó költő megjelent a képernyőn, bizony kicsordult a könny a szememből. Győry egyébként rendszertelenül irog'at, többnyire csak ennyit: „Pistám — betegeskedem, csak életjelt akarok adni magamról, ölellek Dodó.“ Ez megnyugtat, s néha hosszú „vasárnapi“ levelet írok neki, amelyben fölelevenítem közös emlékeinket.

Komlós Aladás 80. születésnapjának ünnepségeit is nagy figyelemmel kísértem. Örültem, hogy különösen kiemelték tiszta objektivitását. Néhány lapszemelvényt el is tettem magamnak.

Simándy Pál most, ez év januárjában múlt 82 éves. Ö a mi Matuzsálemünk. Ha egykét hónapig nem írok, mindig érdeklődik, mi van velem.

S most, hogy az emlékek szárnyán ide-oda röpködök, számba veszem, mi is lett a sorsuk.

Darkó a felszabadulás után átköltözött Budapestre. Visszavonult az írástól, baráti kapcsolatainak nagyobb részét is feladta. Amikor a losonci festőművészt, Szabó Gyulát ünnepelték a magyar fővárosban, ő nem volt jelen, holott a Madách Kör három Pesten élő tagja, Győry, Komlós és Simándy kivétel nélkül megjelentek. Magányának egy infarktus vetett véget. Haláláról kevés lap emlékezett meg, mint említettem, nagyon visszavonult életet élt.

Győry Dezső szerkesztett, írt, szerkesztett, írt, versről hirtelen prózára váltott, kitűnő prózaíró lett belőle, könyvei tíz-tizenegynéhány kiadást is elérnek. Érdeklődve várom, mikor fejezi be emlékiratait, melyeket nagyon szeretnék megérni és elolvasni.

Komlós Aladár komoly tudományos pályát futott be. Az Irodalomtörténeti Társaság tiszteletbeli elnöke volt, egyetemi tanár, legújabb — már nyolcvanéves korában írt — tanulmánykönyve, a Vereczkétől — Dévényig különösen a Nyugat életéből tár fel sok új adatot. Leveleiben azt írja, hogy már felhagy a komolyabb alkotással, de én nem hiszek neki. Nem tud írás nélkül élni, s az irodalomtörténetet is veszteség érné, ha abbahagyná kutatásait. Oj kötetét lapozgatva, visszaemlékszem indulására, első nagyobb, megérdemelt feltűnést keltő munkájára, Az új magyar lírára, s arra gondolok, hogy az ő természete — pontos ellenkezője Győry Dezső világias életfelfogásának — már ismeretségünk kezdetén disztingvált tudóst sejtetett.

Simándy Pál — sokéves losonci emigrációja után — Pesten alig tudott elhelyezkedni. Amikor 1934-ben együtt voltunk, egy fürdőszobában lakott. És még ebben a helyzetben