Irodalmi Szemle, 1973
1973/10 - Kecskés László: Komáromi földrengések
recsegéssel egészen addig, míg a fagy a földet meg nem keményítette.“ E pár sorból megállapíthatjuk, hogy a földrengés hetes erősségű volt. A 17. század végén a török kitakarodott az országból. Komáromból, az eddig sokat szenvedett végvárból az ország egyik legforgalmasabb Ipari és kereskedelmi központja lett. Innét szállították a dúsgazdag komáromi kereskedők a hegyvidék fáját a déli végek újjáépítéséhez, s innét irányították Bánát és Bácsika búzáját a nyugati országokba. Itt épültek a hatalmas tölgyfa hajók, itt volt a hajóvontatók egyik legfontosabb dunai bázisa. A városba áramló sok pénz számos iparosnak és kereskedőnek nyújtott biztos megélhetést. Komárom virágzásnak indult. Nem véletlen, hogy 1715-ben Brassó, Buda, Kolozsvár és Nagyszeben után az ország legnépesebb városa volt. E magasba ívelő fejlődést egy szörnyű esemény akasztotta meg. 1763. június 28-án nagy erejű földrengés rázta meg Közép-Európa földjét. A rengés epicentruma — ahol a rengés elérte a 10-es fokozatot — Komárom volt. Az erős földrengés sújtotta terület nem sokkal volt kisebb a mai Magyarországnál, kb. 88.000 km2-re tehető, de a rengéseket még Belgrádban (375 km), Drezdában (490 km) és Lipcsében (580 km) is érezték. A pusztító földlökések romhalmazzá változtatták Komáromot. Az egykorú feljegyzéseik részletesen beszámolnak a város pusztulásáról. Komáromnak, a jelentős ipari, kereskedelmi, közlekedési és közigazgatási gócnak rendkívül látogatottak voltak a vásárai. Rengeteg komáromi és messze földről jött iparos és kereskedő rakta ki itt az áruját, a környék lakossága pedig szívesen szerezte be itt szükségleteit. Sok vásározót látott vendégül a város az 1763. évi Péter-Pál napi vásáron is. Régi szokás szerint a vásár három napig tartott. Június 26-án tartották a barom- és elővásárt, 27-én, 28-án pedig a derékvásárt. 28-án már kora reggel talpon volt az egész város. Az iparosok és a kereskedők idejében elfoglalták helyeiket, a vásárolni szándékozók is siettek mielőbb kijutni a vásárba. Az utcákat megtöltötték a Csallóközből, a dunántúli és a Vágón túli falvakból özönlők szekerei. Reggel 5 óra előtt megrázkódott a föld, de ennek senki sem tulajdonított nagyobb jelentőséget, a vásári felvonulás tovább folytatódott. 5 és 6 óra között hirtelen Iszonyatos dörrenés zúgott át a városon, majd hátborzongató föld alatti morajlástól kísérve megrendült a föld. Az elképzelhetetlenül erős rázkódás pillanatokon belül romhalmazzá változtatott mindent. Dőltek a büszke tornyok, omlottak a szilárdnak vélt kőfalak, háztetők zuhantak le és temettek maguk alá csecsemőket, aggastyánokat, egészségeseket és magatehetetleneket. A romba dőlt épületek pora vastagon fedte a várost, úgy hogy hosszú ideig a napot sem lehetett látni. Leírhatatlan zűzavar támadt. Megvadult állatok száguldoztak bőgve és nyerítve, félőrült anyák ostromolták a mindent letaposó tömeget, eszelősen kiáltozva elveszett gyermekük nevét, rémült menekülőcsoportok hömpölyögtek mindenfelé, biztonságos helyet keresve... Menedéket nyújtó hely azonban nem volt, mert a legerősebb épületek is kártyavárként omlottak össze. A városháza tornya a főtéren összegyűlt várakozókra zuhant, és sok embert maga alá temetett. A nemrégiben elkészült hatalmas Szent András-templom két erős tornya szemmel láthatóan ingott, benne a harangok rémes kongásba kezdtek, majd leomolva beszakították a templom boltozatát, sőt még a kriptát is. Ekkor pusztultak el a templomnak Maulbertsch — az osztrák barokk híres művésze — által festett gyönyörű freskói. A Szent János-templom magas tornya sem tudott ellenállni a földindulásnak. Leomlott és összetörte a templomot. Több ember vesztette életét itt, meg a Ferencesek templomában is, melynek a boltozata szakadt le. A szörnyűséges rengés következtében a városban és a városon kívül „... a föld ... ezer és ezer helyen ... hol egy tenyérnyire, hol egy arasznyira meghasadt, a vizek fövennyel együtt omlottak ki: s a földnek megnyílásából láng és keserű büdös füst jött ki. A kutakban a vizek alászállottak és helyükben fekete homok maradt.“ Az életveszélyes romok közül menekülők egy része a hajókon keresett menedéket, de ott sem volt nyugtuk, mert a víz is állandóan háborgott. Jellemző a földrengés erősségére és Komárom pusztulásának megrázó hatására, hogy Tata akkori plébánosa még az anyakönyvben is megemlékezik róla: „Anno 1763. die 28-tava. Juni. Földindulás lévén két ízben; az első regvei egy fertál hat őrara, az ki is nem oly hatalmas.
