Irodalmi Szemle, 1973

1973/10 - Topirceanu, George: Négy vers (Bajor Andor fordításai)

George Topirceanu

nyárutó

Ha már az alvó erdő tiszta csendje,

A múlt időkről többé nem üzenne,

Es ha a távol halk neszeit súgja,

S nem szállna rád a múlás mélabúja: Gyere hát akkor bolyongni velem,

Járjunk a sárga bükkfalevelen,

Ott ijedez a kék harangvirág.

Az ösvényen, hol ember úgyse lát.

Az édes hangok álmatagon dongva Hívjanak föl a tisztásra, a dombra;

A csöndnek titka lepje meg szivünket, Hol pázsitok zöldellőn előtűnnek;

Később az árnyban bánatot elűzőn Fülünkbe arany harang csengettyűzzön; És villogjon, ha éj sötétje támad,

A kék azúrról, szentjánosbogár-had.

És lengjen át kettőnket hallgatag Egy álmot adó hosszú pillanat;

Hulló levél szállongjon észrevétlen, Füledbe arany dongó döngicséljen,

S míg üldögélsz, a szemed félig zárván, A lemenő nap tűzzön reád sárgán, Csöndet és fényt dobjon majd fellobogva Csöpp bizánci-császárnő homlokodra.

S ha utunk visszafelé kóborol,

Teremjen rét és mogyoróbokor,

S míg lépünk, a sok elhagyott palánk Nyomunk követve bámuljon reánk.

a hollók balladája

Vészjósló karmunk hosszú, görbe, Csőrünk: acél, színe: korom.

Részt vettünk, begyeinket tömve, A véres, iszonyú Toron. Fölvonulunk az ünnepélyen. Hősökkel vegyül seregünk,

Velük rajzunk, ha zúg az éljen, De háborúba nem megyünk!

Mikor a mező sír hörögve,

S szemét a szürke égre tárja,

Ki már a földé lesz örökre És ólmos eső hull reája,

Mikor a halál kaszát penget,

S hősöket arat, mit tegyünk? Prédát lesünk, várjuk a csendet, Mert háborúba nem megyünk!

És virágokat kínáljon a hely,

S virággal együtt jó gyökérre lelj, Margarétát, kankalint szedj te ott;

S szedj olyat is, mely csúf és elhagyott, Szedj rútat, szúróst, melyet föld temet,

Es induláskor büszkén fölemeld;

De ha nem bírnád el csak nehezen:

Ogy később add át, mert én elviszem.

Az ösvényen surranjon át a gyík,

Levél zizegjen, amíg elbúvik,

És nézzen rád a szeme, két kis szikra; Bámuljatok: a gyík rád, s te a gyíkra.

Te fönn figyelj, ő forró kő alatt,

Legyetek bölcsek, nagyon komolyak.

Arrébb álljon egy szúrós vadcseresznye,

S egy pillanatra félj, hogy átereszt-e.

És — ki a hírrel százfelé rohangál,

Hogy itt az ősz, s a nyárnak vége van már —

Egy alkonypírban fürdő csöppnyi lepke Fogadjon minket nesztelen lebegve,

Es kéklő szárnyán úgy üljön a rozsda, Mintha egy kéklő szirom hervadozna.

1928

Később, mikor vége a vésznek,

Toliunk mocskos, begyünk dagad,

De vár reánk egy kies fészek,

Párzunk s nevelünk fiakat.

Fiunk is dögmadárnak készül,

Mint mi, kik megtömtük begyünk,

S vígan húzunk hasznot a vészből, Mert háborúba nem megyünk!

Herceg! A régi nóta járja.

Küldj hőst, hogy legyen, mit együnk, Készek vagyunk a halálára,

De háborúba nem megyünk!

1923 Bajor Andor fordításai