Irodalmi Szemle, 1973
1973/10 - Rácz Olivér: Álom Tivadar hadparancsa
baráti üdvözletét a farkával, és Tivadar már csak a szürke kőszentekhez szónokolhatott. De Tivadart ez sem zavarta. Egy varázslatos legyintéssel egy ódon kripta mögé szánkáztatta az íróasztalát, a hadijelentésekkel, napiparancsokkal és rejtjeles táviratokkal egyetemben, és kitárta a karját: — Testvéreim, sírkövek, barátaim, vadgalambok, bajtársaim, verebek, kőszentek, gesztenyefák és egyéb értelmes lények: figyeljetek ide! Emlékezzetek a gubbiói gonosz farkasra, és készüljetek fel, mert nagy dolgok küszöbén állunk. Küldjétek ide az alezredest! Az alezredes futólépésben érkezett. — Kegyelmes uram — jelentette lihegve —, a XII. stációt már tatarozzák, és a gótika... és a barokk, a neobarokk és a neogótika, illetve a kései gótika és a neoromantika — már megnéztem a lexikonban ... — Pihenj — intett Tivadar kegyesen. — Most nem erről van sző. Noha-noha — mondta eltűnődve — Tizianról és Palma Vecchióról még nem is beszéltem magánéit. Sőt, a bolondos Giorgionét sem említettem... Ö, Firenze! Ő, Pádua! Ö, quatrocento, alezredes!... Ámbár-azért ez sem minden, alezredes — mondta elmélázva. — Jegyezze, alezredes: A halhatatlanság múló. Ez Páduában látható: Gattamelatát terv szerint vagy száz galamb — no lám: megint! ... — Megvan, alezredes?... Jó, hát akkor még ezt is jegyezze fel — ha egyszer Velencébe kerül, még hasznát veszi: A Flórián előtt málnaszin, a Quadri előtt mályvaszln zene játssza a térzenét: vigyázz, hogy össze ne cseréld! — Lejegyezte, alezredes? Helyes... Akkor hát most figyeljen ide, mert amint mondottam, most nem erről van szó ... Valami olyasmit hallottam, hogy a hátországban kezdik eltörülni a bárgyú címzéseket. Igaz ez, alezredes? — Kegyelmes uram — bokázott az alezredes —, igaz. — Bizalmasan közelebb hajolt Itivadar füléhez, suttogva mondta: — A Nemzetvezető Testvér kezdeményezte. Nyilaskeresztes pártunk nemzetiszocialista programjához tartozik. A hivatalokban már ki is tűzték az ajtókra a táblákat. A pocakos — elnézést, kegyelmes uram; ez természetesen csak a nyavalyás civilekre vonatkozik: a pocakos kegyelmes és méltóságos urak ajtaján már ilyen szabványosan rendszeresített felírások olvashatók: Vallom, amit Széchenyi vall. Megszólításom: Tanácsos úr Vagy: főtanácsos úr. Vagy államtitkár úr, főosztályvezető úr, tanácselnök úr, és így tovább, aszerint, hogy miszerint. A Nemzetvezető Testvér — magyarázta az alezredes buzgón, de Tivadar félbeszakította: — Nincs közöm a nemzetvezető testvérhez, vérröghöz, nemzetakarathoz, vérvalósághoz és egyéb ficamokhoz. Az ötlet azonban tetszik. Ezért lesz szíves — jegyezze, alezredes! Ma déli tizenkét óra nulla nulla percig minden kőszent talapzatára és minden gesztenyefa derekára feltűzni a hivatalos értesítést — finoman, alezredes, gömböstűvel vagy mézgagyantával: meg ne sértsék a fák kérgét: Vallom, amit Széchenyi vall. Megszólításom: Tivadar úr Ez magára természetesen nem vonatkozik, alezredes: ezt a megszólítást csak a legénységi állományúak, továbbá a kőszentek, vadgalambak, verebek, gesztenyefák és egyéb értelmes lények használhatják. No meg az öreg kordés és alakulata. Értem, alezredes?!
