Irodalmi Szemle, 1973
1973/10 - Arató Endre: Fábry Zoltán Petőfiről
percet, órát vagy napot, mert végső szintézisben a jó és rossz a fausti bölcsesség egységében találkoznak“. Goethe is, Petőfi is zseni, és aki az egyiket a másik miatt nem akceptálja, az tagadja a zseni sokrétűségét. A Petőfi és Heine közötti párhuzam ismét a rokonságot kínálja: egy nyelvet beszéltek a Heinék és a Petőfik, valamennyien a Metternich-korszak fő ellenségei voltak. 1938 júniusában antifasiszta publicistánkat különösen Heine Németországban meggyalázott és ledöntött szobrai izgatták, s a Petőfi-szoborral kapcsolatos problémák is kínáltak párhuzamokat. „Mindaz, ami az emberiség közös értéke, mindaz, ami a világszabadságot szolgálja, legyen az Heine vagy Petőfi: szemétdombra való. Ma még áll a szobor: Petőfi; még frázisokkal koszorúzzák, de ha holnap a német ökölvilágnszet szolgává lapítja a magyart, akkor a gátnak, a szobornak, Petőfinek, aki nem tudott szolga lenni, vége!“ Megint az ellentétek kerültek előtérbe —, de nem Goethéhez hasonlóan — a dinasztiahű Grillparzerrel folytatott vitában. A lojális osztrák író magyarok elleni epigram- májára adott választ esszéírónk Petőfivel mondatja el: Grillparzer: „Örökké erjedve és sose kiforrva, Semmit sem használt nektek a haladás. Elvesztve törvényeit a vadságnak, A művelődés még nem használt! Petőfi: „Oh, népem eddig önmagad se tudtad, Hogy létezel, most tudja a világ; Utolsó voltál, s íme a legelsők, Most még ők is bámulva néznek rád.“ Merészt, de találó és megint pozitív az összehasonlítás a német kommunista költő, Becher és Petőfi között. Petőfi nép előtti főhajtása — olvashatjuk az egyik Fábry- írásban —: „Aldassék a nép szent neve“, Becherben modernizálódott: „Senki ne múljoa felül bennünket a nép szeretetében ... mindig és mindenkor a nép!“ Szoros érzelmi szálak fűzték a marxista publicistát az orosz és a szovjet irodalomhoz. Mindennek mély gyökerei voltak. Már említett lapja, Az Ot nagy teret szentelt a szovjet irodalomnak, s nagy szeretettel foglalkozott vele. Herzenről, a forradalmi hagyományról, a humanizmus orosz úttörőjéről szóló cikkben is elkerülhetetlen a Petőfi-utalás. „Siratja (ti. Herzen) a negyvennyolcas és negyvenkilences forradalmak végét, de le is vonja a tanulságot és elátkozza a Bonapartékat és Görgeyeket. A Petőfik és Bemek igyekezetét: a népforradalom akaróit és hőseit reflektorozza, szemben a megalkuvókkal és árulókkal.“ A Majakovszkijjal való egybevetés is a Becher-párhu- zamhoz hasonló: a szovjet költő éppúgy egyjelentésű a forradalommal, mint Petőfi. Nagy horizontot fognak át Fábry Zoltán esszéi, s valóban, Petőfin keresztül egész munkásságából kaunk ízelítőt.
