Irodalmi Szemle, 1973

1973/10 - Dénes György: Három vers

Dénes György

szereiem

Lélek lélekbe habarodva,

lest testet nyűgözve s már a beteljesülést

remélve — viseli a tűrést.

Egymást karolva, megtiporva,

— ahogy tajték tajtékra tör, fény nyeli fényét — egyesülve és haldokolva.

Végül a semmin elnyújtózva, szótlanul, megtörve. — Ásító közönyét két vicsorgó vadállat óvja.

formál a kor

Rám mordul a világ s felém karmol naponta; .gondokból vihar, de lágyan száll az éj, egyszerre vagytok bennem: félelem, szenvedély, forró abroncs szorul daltalan homlokomra.

Felnőtt a szó: tüdejében a füstös levegő, felnőtt a dac: ráhág a bölcs belátás, formál a kor, a változás s a váltás, ami elapadt s ami egyre nő.

s belépsz az ajtón

Már torzúl benned az öröm, formálódik a dolgok néma rendje, már ráfülelsz a telhetetlen csendre, ahogy megállsz a küszöbön.

Kezed az ajtó kilincsére téved, de visszaránt egy csillag fénye még, kihűlt virágok hevernek eléd, szívedre száll a lombsötét igézet.

Aztán a percek sűrű vére buggyan, a nyirkos álmok lustán gőzölögnek, kristály-legendák összetörnek, s belépsz az ajtón fagyos nyugalommal.

Pataki Klára: Ľudovít Stúr