Irodalmi Szemle, 1973
1973/10 - Arató Endre: Fábry Zoltán Petőfiről
neki „inkább kötelessége hazáját arany tollával, mint durva vassal szolgálni“. Soha hadvezér — fűzte szerzőnk Bem e szavaihoz gondolatait — nem választotta ily határozottan szét az író és a katona, a toll és a kard szerepét. Bem erőteljesen vonzotta magához a költőt, s amikor az Kossuthtól a lengyel tábornok mellé kérte az áthelyezését,e szavakkal érvelt: „...gyalázat nélkül csak Bem oldala mellett lehet az ember.“ Petőíl „a forradalmi felemásság“, a katonai intrikák elől menekült Bemhez, aki befogadta őt. S azt, hogy a hős lengyel tábornok segédtisztjének osztja őt be, jól kiszámított forradalmi koncepciója sugallta: ismerte Petőfi népszerűségét, tudta, hogy a nagy költő mit jelent a népnek. „Petőfi itt talált haza: a néphez és Bem ezt az otthont akarta biztosítani, ezt a hazát Petőfivel együtt a zsarnok ellen megalapozni és megvédeni. Bem forradalmár volt, aki tudta, hogy a szabadságharc lelke a nép. És ezt a népet ütőerővé alakítani, volt minden célja.“ S most ismét vissza kell kanyarodnunk kritikusunk Petőfi-művekre vonatkozó recenzióihoz. Két ismertetésben is foglalkozik Szalatnai Rezsőnek a költő életére vonatkozó, számos új pozsonyi részletet, összefüggést tárgyaló két szép tanulmányával (Petőfi — Pozsonyban, Budapest 1949.; Petőfi Sándor Pozsonyban 1954., újabb kiadása: az Arcképek, háttérben hegyekkel című tanulmánykötetben, Budapest 1969. 65—134. 1.). Fábry Zoltán az első tanulmányról írt Ismertetésében Szalatnai gazdag anyagát egy alapgondolatra fűzi: mit nyújtott a költő számára Pozsony, mit jelentett fejlődésében a történeti Magyarország második fővárosában töltött rövid idő. Pozsony volt „az esz- mélés és eszméltetés városa...“ Petőfi az országgyűlésnek is helyet adó Pozsonyban látta a magyar élet egészét. „Szegény volt, megalázott: lázadó lett. Sokat látott, gyorsan eszmélt és élete gyorsan égő azonnali válasz volt: szabadság!“ Kiváló szerzőnk — s ezen több, a Petőfí-szobrot érintő írásait olvasva nem is csodálkozunk — felfigyelt Szalatnai tájékoztatására, Petőfi pozsonyi utóéletére s főképpen az 1911-ben leleplezett szobrának két világháború közötti sorsára. A szobor első világháborút követő eltávolítása után a polgári demokratikus Csehszlovák Köztársaság az ígéretek ellenére sem állította fel újból a nagy költő szobrát. A Sarló tagjai szép demonstrációképpen a marhaistállóban raktározott, megcsonkított márványszoborra koszorút helyeztek. A koszorúra ez alkalommal is (e lépésre a már említett pesti Petőfi-szobornál tett tüntetést követően, 1931 szeptemberében került sor) nemzeti színű szalagokat kötöttek, a kelet-európai népekét, jelképezve az internacionalista együvétartozást. S Fábry Zoltán 1954-ben írt cikkében a szobor felállítása mellstt tört lándzsát, mindenekelőtt hangsúlyozva a nagy költő eszméinek diadalát és közös örökségét: csak akkor állhatnak össze a szobor szétvert márványdarabjai, ha a keleteurópai népek barátsága, békéje „egyformán és minden súrlódást mulasztón él mindnyájunkban. Előbb ezt kell elérni és erre kell törekedni. Ez az egyetlen út és mód, mely feltétlen következetességgel elvezet a pozsonyi Petőfi-szoborhoz: egy életmű megértésének, megbecsülésének és követésének e végleges pozsonyi nyugtájához és igazolásához.“ S hogy a barátságnak ez az útja, ha kisebb kitérőkkel is, de biztos, szocialista alapokon már kiépült, azt szerzőnk utóirata lelkesen nyugtázta: „A Petőfi- szobor ügye már nem viták tárgya. A szobor ma ott áll legméltóbb helyén: a ligeti fák között.“ Nem hagyja szerzőnk említetlenül egy másik tudós szerzőnek, a pozsonyi Komenský Egyetem magyar tanszéke elhunyt tanárának az ugyancsak Petőfi pozsonyi emlékeit egész életképpé kerekítő tanulmányát sem. A mélyen gondolkodó kiváló esszéíró széleskörű műveltségében számottevő hely jutott a demokratikus német kultúrának. Ez különösen hivatottá tette őt arra, hogy a Harmadik Birodalom elleni antifasiszta küzdelem egyik nagyhatású publicistája legyen. Tuljuk, hogy cikkek, kötetek egész sorát szentelte a két világháború között és alatt a fasizmussal szembeni küzdelemnek, majd annak a felszabadulás utáni maradványait és újjáéledő hatását vette meggyőzően és szuggesztívan célba. A haladó német kultúra egy-egy jelentős képviselője és Petőfi kerül ilymódon egymás mellé, gondolatébresztőén és hatásosan. A zsarnoksággal és szolgasággal szemben egyformán fellépett Schiller és Petőfi. Fábry egymás mellé állítja a világirodalom e két nagy alakját, s megállapítja közeli rokonságukat, amely időn és téren át érvényesült.
